Forrás: NOL

Dunai Péter, 2005. július 16. 00:00

Huszein, a robbantóKép: REUTERS – Scotland Yard Kik voltak valójában a londoni öngyilkos robbantók: a tinédzser, a tanító, az egyetemista, a pitiáner kültelki csibész? Mit akartak, miért tették, hogyan, kik készítették fel őket, kik rejtőznek mögöttük, kik fizették, miért nem lehetett megakadályozni, miért nem tudtak róluk, mikorra, hol, hogyan várható az iszlamisták következő csapása? Párizs? Róma? Budapest?

Sok a kérdés, kevés a válasz. Európa borzongva találgat. Mint a gyerek, aki magát bátorítva fütyül a sötétben, versengve bizonygatják, nálunk nincs (nagyobb) terroristaveszély. Közben titkon szorítanak még egyet a biztonsági csavarokon.

Mahmud, a gyanúsított

A brit rendőrség egy hét alatt eljutott a talány hosszú lépcsőjének legalsó fokára, megtalálta a közvetlen elkövetőket. Még keveset tudunk róluk. A legriasztóbb a hétköznapiságuk, hogy semmi feltűnő nincs bennük. Nem borzas-szakállas afgán hegyi terroristák, hanem városi átlagemberek. Olyanok, akik akár itthon, Budapesten is szomszédaink lehetnének a Baross utca valamelyik bérkaszárnyájában, kispesti családi házban, erzsébeti panelben.

A fiatal házas, kisbabás gyógypedagógiai kisegítő tanítót, Mohamed Szidik Khánt a szülők agyba-főbe dicsérték jó lelke, embersége miatt. Ez az emberséges áldott jó lélek egyszer csak felvett egy robbanóanyaggal megtömött hátizsákot, felkerekedett társaival, majd a Charing Cross állomáson szétoszlottak, és néhány perc múlva tömeggyilkosokká váltak.

Van-e racionális magyarázat a szörnyűségekre? A brit, a nyugati társadalmakat sokkoló vita hatja át. Eddig tévedhetetlennek hitt alapértékek kérdőjeleződnek meg, részigazságok hangzanak el, de a kép egésze még fedett. Egyesek társadalmi okokat, egyenlőtlenséget, kizsákmányolást, elnyomást, rasszizmust, kirekesztést, globalizálódást emlegetnek. Nyilván ebben is lehet valami.

Ám a kizsákmányolás, a kirekesztő hajlam másokat (gondoljunk a buddhista vagy egyszerűen ateista kínaiakra, indiaiakra, nem iszlámhitű afrikaiakra) legalább ilyen mértékben sújt. És a nyugati világban legalább annyi kínai, indiai él, mint ahány pakisztáni vagy más iszlám civilizációbeli, közülük mégsem kerülnek ki tömegesen öngyilkos merénylők.

Egy másik gondolatkörben az iszlámot, vagy annak szélsőséges válfaját hibáztatják, amely, mondják, már nem vallás, hanem az élet valamennyi szféráját átfogó parancsdiktatúra, a kommunizmus sztálinista, maoista változataihoz hasonló agresszív, totaliter, világuralomra törő emberek ideológiája. Ez sem stimmelhet. Az iszlámhívők döntő többsége otthon és Nyugaton is abszolút hétköznapi, beilleszkedő, elfogadó életet él.

Mi a kiút? Izrael az egyetlen demokratikus ország, amely már évtizedekkel ezelőtt szembekerült ezzel a problémával. Ebben a társadalomban mint a terrorizmustól leginkább szenvedő közösségben foglalkoznak a legtöbbet az alacsony intenzitású konfliktus (Low Intensity Conflict – LIC) fogalmával. Ez azt jelenti, hogy az ország tartósan a közvetlen fenyegetettség, terroristamerényletek állapotában él, azokra felkészül, a krízishelyzeteket megoldja. A biztonsági szolgálatok jószerével láthatatlan, kis létszámú, mindenütt jelen levő, bárhol támadó, elszánt, fanatikus, kiszámíthatatlan ellenféllel állnak szemben.

A létében fenyegetett zsidó állam – megtartva a demokrácia alapelveit, a nyitottságot, toleranciát – kénytelen-kelletlen hozzászokott a fenyegetettséggel együttéléshez, kifejlesztette azokat a technikai-biztonsági eszközöket – megteremtette hozzájuk a szükséges társadalmi hátteret-elfogadottságot, amelyekkel szembeszállhat a terroristákkal. Amerika, Európa, Nagy-Britannia, Magyarország ezt csak most tanulja.

Egy – majdan a megszépítő múltba visszatekintő történészek által valószínűleg idilli nyugalmúként jellemzett – korszaknak, a hidegháborúnak, illetve az azt követő néhány évnek vége. Némelyek már némi túlzással az alacsony intenzitású harmadik világháború kezdetét emlegetik.

A londoni bobby, a rendőr még ugyanolyan barátságos, mint harminc esztendeje, a „boldog békeidőkben”. Csak most fegyvere van. HK5-ös géppisztolyt markol bizalmatlanul, és változatlanul barátságos egyik szemével már azt méregeti: vajon mit tarthatsz a hátizsákodban?