Munkatársunktól, 2005. július 14. 00:00
Huszonhét településen több mint ötven program várja augusztus 12. és 19. között a XIV. Zempléni Fesztivál vendégeit. A programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján elhangzott: a komolyzenei hangversenyek mellett többek között dzsesszkoncerteket, táncszínházi produkciókat, operákat hallhat a közönség.
Az 1992-es induláskor még csupán néhány helyszínen zajlottak a művészeti napok eseményei, mára viszont huszonhétre emelkedett a részt vevő települések száma. A négy központi helyszín továbbra is Sárospatak, Tokaj, Sátoraljaújhely és Szerencs, de számos olyan kis település is várja a vendégeket, mint Taktabáj, Erdőbénye, Tállya vagy Mád. A szervezők szándéka ugyanis az volt, hogy minél több településre juttassák el a magyar zenei élet legjobb produkcióit, s egyben megismertessék az országgal ezt a természeti és kulturális értékekben gazdag régiót. Az idén ismét tematikus napok köré szervezték a programokat, ennek megfelelően lesz szláv, skandináv, magyar, mediterrán, latin és afrikai nap, a rendezvény alappilléreit pedig az esti nagy fesztiválkoncertek adják.
A kulturális hét augusztus 12-én Bartók Concertójával és Farkas Ferenc Psaumes de fete című oratóriumával, valamint Vajda János Szent Péter meg a zsoldosok című darabjával nyit a sárospataki Rákóczi-vár udvarán. A későbbi programok közül kiemelkedőnek ígérkezik Izrael vezető kórusának, az Israel Philharmonia Singersnek a koncertje, a svéd vokális dzsesszegyüttes, a Vocal Six előadása vagy a cigándi lakodalmas est is.
Mára a Zempléni Fesztivál szerves részévé vált a határon túlra történő „kirándulás” és a határon túli magyar társulatok vendégjátéka. Az idén a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vendégeskedik Bartók: A kékszakállú herceg vára című operájával.

