Forrás: Heti Válasz

5. évfolyam 27. szám, 2005.07.07.

Heti Válasz, május 5. (62-63. oldal); június 30. (64-65. oldal)

1945-ben a magyar nép felszabadult a nyilas banditauralom, a német megszállás és az azt megelőző osztályuralom alól. A szovjet megszállás a békekötésig nem hódítás volt, hanem a fegyverszüneti szerződés rendelkezése mindhárom győztes világhatalom részéről. (Ami mellesleg a Magyarország által indított támadó háború elvesztésének volt a következménye.) A megszállók kegyetlenkedései a háborús bűntettek kategóriájába tartoznak.

A magyar nép a megszállástól függetlenül és sokszor szembeszállva azzal egy rég esedékes társadalmi forradalmat hajtott végre. Leváltotta a régi vezetőréteget, végrehajtotta népünk évszázados vágyát, a radikális földreformot, és az 1946: I. tc.-kel megalkotta az új magyar demokrácia alaptörvényét, amelyre mind Nagy Imre, mind Antall József 1990-ben, mind pedig Sólyom László a köztársasági elnöki megválasztása után elmondott parlamenti beszédében mint legfőbb alkotmányos alapzatunkra hivatkozott.

1945. november 4-én az újjászületett magyar nép történelmünk első általános és titkos választásán 83 százalékos arányban szavazott a demokratikus pártokra és a többpárti parlamentáris rendszerre. Ezt általában népszavazásnak is tekintették a Szovjetunió ellen. Az így megválasztott parlament 1947 februárjában megerősítette ezt az állásfoglalását, amikor nem volt hajlandó Kovács Bélát kiadni, s így frontálisan szegült szembe Moszkva hatalmával. Mire utóbbi nem talált más utat, mint hogy (Truman szavaival) egy „gyalázatos vörös puccs” keretében katonáival elhurcoltatta őt.

A háború utáni Magyarország története tehát azzal kezdődött (majd másfél éven át folytatódott), hogy felülkerekedett a bolsevizmuson! Akik azt állítják, hogy Magyarországon a bolsevizmus 1945-ben kezdődött, meghamisítják a magyar történelmet és megrágalmazzák népünket.

Tágabb perspektívából nézve, mi voltunk az egyetlen nép Kelet-Közép Európában, amely 1945-ben szembehelyezkedett a bolsevizmussal. Mi voltunk e térségben – Nagy Ferenc kormányfősége alatt – a polgári demokrácia utolsó bástyája, és egyedül nálunk volt szüksége Moszkvának katonai beavatkozásra céljai eléréséhez. Mint ahogy függetlenségünket is – 1944 márciusáig – mi őriztük meg legtovább a szinte egész Európát elöntő szennyes náci áradatban. Mindezzel nem vonjuk kétségbe felelősségünket egy szörnyű következményekkel járó támadó háború megindításáért és a német megszállás utáni magyar holokausztért, de enyhítő körülményként hivatkozhatunk a lengyel menekültek teljes körű támogatására és a vészkorszak idején az Európában legnagyobb méretű zsidómentő akcióinkra.

Vitathatatlan tény az is, hogy az 1956-os forradalom, amely a szovjet birodalom későbbi összeomlását előkészítette, a magyar nép 1945-ös öntudatra ébredése és bátor csatasorba állása nélkül nem következhetett volna be.

Mélységes csalódottsággal látjuk, hogy a magyar társadalom többségének a szemében a megszállás pusztításai elhomályosították saját népének történelmi érdemeit. Ezekre szeretnénk felhívni e nyilatkozatunkban társadalmunk figyelmét.

Az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány kuratóriuma nevében:

Horváth János (elnök) Gábor Róbert (alelnök) Csicsery-Rónay István (üv. alelnök) Török Bálint (sajtófőnök)

A Heti Válasz legutóbbi számában közli a Nemzeti Kör nyilatkozatát, amelyet a második világháború befejezésének hatvanadik évfordulója alkalmából adott ki. Technikai okból, nem a lap hibájából, a közölt szöveg negyedik bekezdésének eleje rossz változatban jelent meg. A helyes szöveg a következő: „Utalnunk kell még két lényeges történelmi tényre. A szuverén Magyarországon 1941-ig zsidó honfitársaink élete és szabadsága biztonságban volt, az atrocitások zöme a német megszállás, 1944. március 19. után következett be.”

Nyilatkozatunk végleges változata a Konrad Adenauer Alapítvány kiadásában fog megjelenni.

Granasztói György, a Nemzeti Kör tagja