Forrás: NOL

Csak közönségsiker jutott a magyaroknak Karlovy Varyban

Csákvári Géza, 2005. július 11. 00:00

Michael Madsen átadja a legjobb színésznőnek járó díjat a férfiszerepet játszó, 80 éves lengyel Krystyna FeldmannakKép: Filmservis Festival Karlovy Vary A politika helyett a művészet győzedelmeskedett a negyvenedik Karlovy Vary-i filmfesztiválon: ugyan Mészáros Márta filmjét a közvélemény érdekesnek tartotta, a Michael Radford rendező vezette nagyjátékfilmes zsűri legrangosabb elismeréseit végül – szám szerint hármat – Az én Nikiforom című lengyel életrajzi film zsebelte be.

A húszezer dollárral járó Kristály Glóbusszal (Grand Prix) kitüntetett mű a világ egyik legjelentősebb naiv festőjét – NikiforKrynickit, eredeti nevén Epifan Drowniakot – mutatja be, akit az 1960-as években egy másik, tanult pályatárs, MarianWlosinski fedezett föl a Krynice nevű fürdővárosban, miközben az utcán fillérekért árulta a képeit. Wlosinski befogadta az idős férfit, mert lenyűgözte munkái egyszerűségének zsenije. Sőt azért, hogy megértse a szellemi fogyatékos férfi csodáját, még a saját karrierjét és családi életét is feláldozta. Ő volt az, aki végül 1967-ben megalapította a Nikifor-alapítványt és megrendezte Varsóban az első retrospektív kiállítást. KrysztofKrauze – aki a legjobb rendezőnek járó díjjal térhetett haza – filmje a két férfi kapcsolatát és a művészet keletkezésének folyamatát mutatja be finoman elegáns formában. Az igazi szenzációt azonban nemcsak a Nikifort játszó színész pazar alakítása váltotta ki, hanem az a tény, hogy a férfiszerepet a nyolcvanéves lengyel színésznő Krystyna Feldman alakította, aki ezért meg is kapta a legjobb színésznőnek járó díjat. Ezzel ő lett Karlovy Vary igazi királynője, hiábavaló volt az egykori sztár, Sharon Stone minden erőfeszítése, aki nemcsak a megnyitón előadott kusza beszédével, hanem azzal is borzolta a jelenlévők idegeit, hogy kijelentette, senki sem jöhet tizenkét méteres körzetébe. Pedig volt itt sztár bőven – a teljesség igénye nélkül: Robert Redford,Michael Madsen vagy Jeremy Davies -, senki sem félt vegyülni a közönséggel. Az alternatív amerikai filmekből ismert Sarah Polley például végigbulizta a 6-án este a Grandhotel Puppban tartott magyar fogadást is.

A múltidézés nem igazán vonzotta a zsűrit, amit bizonyít, hogy a politikai téma miatti kötelező udvariasságból odaítélt különdíjat sem Mészáros Mártának és az 1956-os Magyarországnak, hanem a jordániai-izraeli határon, ukrán nők főszereplésével játszódó, Micsoda csodálatos hely című EyalHalnfon mozinak ítélte oda a zsűri. Csakúgy, mint a legjobb férfi színésznek járó elismerést az ebben a műben főszereplő UriGavrielnek. Igaz, csak megosztva, a „másik felet” a Gyere a fénybe című olasz versenyfilmben látható Luca Zingaretti kapta, akit hazánkban a Perlasca, egy igaz ember címszereplőjeként ismerhetett meg a közönség.

A mustra új versenyében, a Kelet nyugatja című szekcióban – amelyben Pejó RóbertAdrián Dallas Pashmehende című műve révén szintén érdekeltek voltunk – sok izgalmas mű csapott össze: a fődíjat KirillSzerebrenyikov Ragin című drámájának, Csehov 6-os kórterem című klasszikusa modern feldolgozásának ítélték.

Ha a díjakban nem is mutatkozott meg, sikert arattak a magyar filmek a jubileum negyvenedik Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon: mind Mészáros Márta Nagy Imre-moziját, A temetetlen halottat, mind GauderÁron egyéni hangvételű animációs filmjét, a Nyócker!-t is kitörő tapssal fogadta a cseh fürdővárosi mustra közönsége. De sokan kíváncsiak voltak a magyar holokausztműre is, KoltaiLajos Berlinben debütált Sorstalanságára. Ez már csak azért is nagy szó, mert a rendezvény nemcsak szakmabelieket, hanem nagyszámú fiatalt is vonz. Ez az egyetlen filmfesztivál, ahol minden vetítés telt házas: miután a jeggyel érkezők elfoglalták a helyeiket, a szervezők beengedik a már akár órák óta várakozó fiatalokat, akik nem-csak a szabad székeket, de a folyosókat és a lépcsőket is ellepik. Számos diák szállja meg ilyenkor Karlovy Varyt, hogy a környező kempingekben, kollégiumokban vagy akár egy-egy mulatóban átvészelve az éjszakákat napközben falja a filmeket. Ezért hívják a rendezvényt hátizsákos fesztiválnak, amit sok filmes azért szeret, mert itt valóban a közönséggel találkozhat. Idén egyébként 142 506 néző volt 517 vetítésen – ez új nézőcsúcs.

Ezt érezhette az amerikai független rendező, AlexanderPayne is, aki végig élvezte a bő egyhetes rendezvényt, amelyen retrospektív válogatást rendeztek négy nagyjátékfilmjéből. A komoly filmrajongóknak ebből ismeretlen csupán a Ruth polgártárs volt, Payne 1996-ban forgatott műve nem igazán érkezett el eddig Európába. Ahogy a rendező a vetítés utáni közönségtalálkozón fogalmazott, az abortuszkérdést feszegető tragikomédia a tengerentúlon sem igazán ismert, mivel csak pár kisebb mozi játszotta, a DVD-kiadás is csupán 2003-ban jelent meg.

„Pedig sajnos a film most aktuálisabb, mint valaha. Nevetséges, hogy politikai kérdést csinálnak az abortuszból. Olyan, mint amikor a kutyák egy csonton vitatkoznak, csak engem éppenséggel valóban a csont érdekel. Európa egy sokkal civilizáltabb világ, kölcsönadhatnának egy kis józan eszű döntéshozót” – summázta véleményét Payne. Hozzá kell tennünk, nem csak a téma, a film is nagyon jó. Antihőse Ruth (akit Laura Dern élete legjobb alakításában kelt életre), a kábítószerfüggő, hajléktalan, középkorú asszony, akit terhessége idejére egy bíró – mivel biztos benne, hogy a nő kábítószerezésével ártana a magzatnak – börtönbüntetésre ítél. Kitudódik az eset, és elkezdődik a háború a szentfazék Bébimegmentők és a leszbikusok vezette Szabad választás mozgalom aktivistái között.

A következő Karlovy Vary-i filmfesztivált 2006. június 30. és július 8. között rendezik meg.

Karlovy Vary, 2005. július

Comments are closed.