Forrás: ÉS

CSERNA-SZABÓ ANDRÁS

Mindennek fuccs a vége

Rádió

Egon Erwin Kisch öreg író. Éppen százhúsz éves. És ahogy ez lenni szokott a rendes írókkal, őt sem olvassák. Valahogy így alakult, olyan lett a világ, hogy egy író, akit még olvasnak is, fölöttébb gyanús jószág.

A minap például a kolozsvári Bulgakov kocsmában népes és félrészeg asztaltársaságot szórakoztattam azzal a sztorival, mikor a csukaszürke mundéros Kisch úrnak a kóterban tetoválás kerül az ülepére. Csendéletnek indul a mű, ám végül mégis portré lesz belőle, Ferdinand Knopp ezredes úr arcképe. A testrajzolat szolid bája, hogy az ezredparancsnoki nyelv a kischi végbélnyílásba tart. Egon belázasodik, az orvos megtalálja a láz okát a hátsón, hívatják az ezredest, aki a látványtól jobb létre szenderül. De mivel fénykép nem készült a derék tisztről, így a tábori festő kénytelen Kisch fenekéről lemásolni az ezredes arcát. A gyászünnepélyen megjelenő özvegy végül a fogdán könnyek között csókolgatja Kisch seggén szeretett férje orcáját.

Mikor ezt előadtam, a nem szomjas cimborák veszettül röhögtek, de rögvest meg is gyanúsítottak, az egészet én találtam ki, ilyen nincs. Szívesen vállaltam volna a történetet, de kénytelen voltam megmondani, ez Kisch A tetovált arckép című prózája, fordította Tandori Dezső. Nem, az nem lehet, ingatták fejüket cinkosan mosolyogva a kolozsváriak, te most hasalsz…

Szóval Kischt sem olvassák. Belekerült a Száguldó Riporter című fiókba (ezt a marhaságot egyébként ő maga találta ki), azzal ad acta. Ám Győri László ezt nem hagyta annyiban, és elhatározta, egyetlen óra alatt leporolja a kischi életművet, és megpróbálja azt becsempészni a magyar rádióhallgatók nagyszerű szívébe. Milyen jól tette, istenem, milyen jól!

Szülinapi műsor ez, de semmi tortaédesség, nyálfakadás, ülepnyalás. Pazar Kisch-írások hangzanak el Prágáról, és Győri két tüneményes prágai asszonnyal beszélget: az egyik Kisch-kutató, a másik író. Kiderül például, hogy a huszonötezer főt számláló prágai németeknek (mely közösséghez Kisch is tartozott) két díszes színháza, hatalmas hangversenyépülete, két főiskolája, öt gimnáziuma, négy főreáliskolája, számtalan egyletépülete és két napilapja (reggeli és esti újságja) is volt. Bámulatos. Innen érkezett Kisch, ebből a végtelenül izolált világból, mely a félmilliós prágai cseh többséggel csakis üzleti kapcsolatban állt. Ám Egont nem elégítette ki ez a zárt lét, s csakhamar ugyanott találta magát, ahol a város másik világsztárja, Ha