Forrás: NOL

Egy tényregény a 1972-es olimpiai merénylők elleni bosszúról

Návai Anikó, 2005. július 9. 00:00

Többéves mendemonda és azt azt körülvevő cáfolgatás után július 1-jén hivatalosan megerősítette a Spielberg-tábor, hogy a kétszeres Oscar-díjas rendező a napokban csöndesen forgatni kezdte „az 1972-es müncheni olimpián elkövetett terrorcselekmények utóélete” munkacímű filmjét New Yorkban és európai városokban. A közlemény a filmszakmai újságíróknak nem mondott sok újat. Tudtuk, hogy Spielberg versenyre kel az idővel (karácsonyra kitűzött bemutató) és ismertük a szereplők (Eric Bana, Geoffrey Rush, Daniel Craig, Matthieu Kassovitz), illetve a stáb (Janusz Kaminski operatőr, Tony Kushner forgatókönyvíró, John Williams zeneszerző) névsorát.

Amit nem tudtunk, Spielberg öt nappal a hivatalos megerősítés előtt arról a szándékáról tájékoztatta a kiszemelt újságok révén az amerikai (The New York Times), az izraeli (Ma”ariv) és az arab (Al Arabiya) közvéleményt, filmjével nem politikai, hanem erkölcsi állásfoglalásra készül: „A Fekete Szeptember müncheni támadása és az izraeli reakció a közel-keleti történelem meghatározó momentuma volt. Könnyű a mából megítélni a múltat. De nem könnyű úgy láttatni az eseményeket, ahogyan megélték. Ha azoknak a szemszögéből nézzük, akiket Izrael a müncheni események megtorlásával bízott meg, emberközelbe kerül ez a szörnyű epizód, melyről amúgy csak politikai, illetve katonai kontextusban gondolkodunk. És ha figyelemmel kísérjük, ahogyan ezekben a mindenre elszánt férfiakban lassacskán megfogalmazódnak a küldetésükkel kapcsolatos erkölcsi kérdőjelek, remélhetőleg azt a tragikus patthelyzetet is megértjük, ahová azóta eljutott a világ.” Az 1972-es müncheni olimpia idején palesztin terroristák izraeli sportolókat ejtettek túszul, és öltek meg. A túszmentő akció véres drámává változott, tizenegy sportoló vesztette életét. A merényletet követően Golda Meir izraeli miniszterelnök adott utasítást a kitervelőkkel és az életben maradt végrehajtókkal való leszámolásra. Egy izraeli kommandó tíz terroristával végzett.

Spielberg nyilatkozata felborzolta a kedélyeket, nagy vitát indított el. Közleménye azonban nem jelölte meg a film eredeti forrásanyagát. De a New York Times utánajárt, hogy a Clinton-kormány egyik vezető közel-keleti diplomatája, a Fehér Ház akkori szóvivője és maga a volt elnök kötötte össze őt a térség hiteles forrásaival. S bár a Spielberg-tábor mindent megtesz, hogy a rendező elhatárolja magát az e témában meghatározó (eredetileg a Robert Lantos- John Kemény által megfilmesített) Bosszú című, magyarul is megjelent, dokumentumregénytől, a készülő film hősét (Eric Bana játssza majd) ugyanarra az izraeli kommandósra alapozta, aki Bosszú főhőse. Az egykori Moszad-ügynök a New York Times szerint állítólag ma New Yorkban él, Juval Aviv néven biztonsági tanácsadóként tevékenykedik, s akinek „Avner” álnéven regényesített memoárja úgy felcsigázta Spielberg érdeklődését, hogy Hollywood négy élvonalbeli forgatókönyvíróját darálta fel, mire megtalálta saját verzióját.

A Bosszú szerzőjét, a hetvenéves George Jonast, tucatnyi könyv díjazott íróját, vezető angolszász lapok tudósítóját, dokumentumfilmest és filmrendezőt Torontóban sikerült elérnünk, aki – mint mondja – a Spielberg-filmről nem tud semmit.

– Elég, hogy ő tud a maga regényéről. Hogy jutott el „Avnerhez”?

Legismertebb tényregényének, a Bosszúnak borítója

– Nem önszántamból. Valamikor a nyolcvanas évek legelején a torontói utcán összefutottam az egyik kiadóval. Megfogta a mellénygombomat, hogy nem akarok-e megismerkedni egy másik kiadóval, akinek van egy témája…

– Vagyis bérmunkát ajánlott.

– Nem egészen. Nekem akkor jelent meg két oknyomozó könyvem, ezért gondoltak rám, hogy kiszimatoljam, van-e a sztoriban elég egy könyvhöz vagy nincs.

– Mennyit tudott akkoriban a müncheni olimpián elkövetett merénylet utóéletéről? Többet, mint az átlag újságolvasó?

– Még annyit sem, mert egyáltalán nem foglalkoztatott ez a téma.

– Mégis vállalta.

– Fél év után. Ennyit igényelt a kutatómunka. Igy született meg a Bosszú, mely emberemlékezet óta az egyetlen olyan könyv, amelyik a fikció és a non-fikció kategóriában egyaránt rákerült a brit bestsellerlistára. A kritikai fogadtatása még érdekesebb volt: ki a hitelességéről zengett ódákat, ki meg a hiteltelenségéért ócsárolta.

– Hogyan győzödött meg arról, hogy „Avner” igazat mond?

– Mint tényfeltáró újságíró, pontosan úgy dolgozom, mint minden rendőrségi detektív. Konkrétumokat kérdezek és ellenőrzöm. Ha az illető azt állítja, Amszterdamban találkozott valakivel ezen és ezen a sarkon és felidézi, hogy aznap milyen idő volt, annak utána tudok nézni. Közvetett bizonyítékok sokaságával győződtem meg az alanyomról.

– És miért pont magának nyílt meg ez az ember?

– Mert velem hozta össze a kiadó.

– Megkérdezte, hogy miért várt a vallomásával nyolc évig?

– Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy várt. Valószínűtlennek tartom, hogy én voltam az első, akivel összehozták.

– Esetleg volt olyan író, aki túl veszélyesnek találta a sztorit?

– Van író, aki ezt feltételezi.

– Maga viszont nem félt.

– Akkoriban sokan kérdezték, de az oknyomozó író vagy haditudósító nem így gondolkodik.

– Jól tudom, hogy az Avner vezetése alatt álló akciócsoport nem a müncheni merénylet elkövetőivel számolt le?

– Tudomásom szerint nem őket vették célba. Csak azokkal foglalkoztak, akiknek a listáját megkapták.

– Vagyis a merénylet kiagyalóit. Talán Avnerben felébredt a bűntudat, ezért szólalt meg?

– Nem. A vele való beszélgetések során a bűntudat nyomát sem éreztem. Sőt: ezek a kommandósok végig meg voltak győződve arról, hogy a müncheni mészárlás szellemi szerzői súlyosabb bűnt követtek el, mint azok, akik végrehajtották a terrorncselekményt. A kommandósokban föl sem merült, hogy megkérdőjelezzék a listán szereplő neveket. Viszont a könyvemben benne van, hogy a megtorló akció után Avner ki akart szállni. Szeretett volna normális körülmények között élni. Aki az elhárításban dolgozik, távol a családjától, állandó nehézségek és veszélyek között, mintha folyamatosan háborúban élne. A Moszad nem akarta elengedni, és leállította a fizetését. Avner meg úgy érezte, hogy elárulták.

– És a többiek?

– Rajta kívül csak egy ügynök maradt életben, aki folytatta a szolgálatot más beosztásban. Avner volt az egyetlen, aki kiszállt.

– Hogyan értesült arról, hogy Spielberg fel akarja használni a regényét?

– 1997-ben felhívott Barry Mendel producer és a filmjogok iránt érdeklődött. Mint kiderült, nem is tudta, hogy a Lantos-Kemény páros már feldolgozta a regényemet Gideon pallosa címmel. Mendel az Alliance-Atlantistól, Lantos volt cégétől, vette meg a jogokat, megíratta a forgatókönyvet és rendező után nézett. Arról, hogy Spielberg érdeklődik iránta, csak 2003-ban értesültem.

– Mikor beszélt utoljára Spielberggel?

– Soha semmilyen kontaktusom nem volt vele.

– Mint a készülő Spielberg-film egyik forrásaként megjelölt tényregény szerzője, több mint harminc évvel az események után mennyire érzi aktuálisnak ezt a történetet?

– A véleményem 2005-ben pontosan ugyanaz, mint 1984-ben, amikor a Bosszút írtam, s egyben ez a regényem utolsó mondata is: a terror elleni harc erkölcsi és gyakorlati hasznát csak azzal az erkölcstelen és gyakorlati haszontalansággal mérhetjük fel, hogy nem teszünk ellene semmit.

– Vagyis Jónás könyve ugyanazt állítja, amit Babits?

– Pontosan; vétkesek közt cinkos, aki néma.

Hollywood, 2005. július

GEORGE JONAS

1935-ben született Budapesten. 1954-ben érettségizett a református gimnáziumban. 1956-ig a Magyar Rádió munkatársa volt. Kanadába emigrált. 1962-ben a Kanadai Rádió szerkesztője, majd tévéadásainak producere lett. Tizenhárom regény, két egyfelvonásos opera és egy dráma szerzője. Legismertebb műve a magyarul is megjelent Bosszú (Vengeance), melyből Gideon pallosa címen tévéfilm készült.