Forrás: Magyar Hírlap

Iuliu Maniu, az erdélyiek legjelentősebb politikusa még a „nagy egyesítés” után is hosszú ideig amellett érvelt, hogy az országot Egyesített Romániának kell nevezni, szemben a Kiegészített Románia, illetve a Nagy-Románia elnevezéssel

Garda Dezső gyergyói képviselő és Sógor Csaba csíki szenátor nemrégiben a román parlament elé terjesztette a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát. A lépés ellen Petre Strãchinaru, a Demokrata Párt háromszéki képviselője rögtön tiltakozott, a beterjesztőket a román alkotmány megsértésével, államellenes tevékenységgel vádolta.

Az RMDSZ vezetősége korábban szintén elutasította a Polgári Szövetség képviselőinek kérését, hogy az RMDSZ saját hatáskörében tegye meg az előterjesztést. A két – RMDSZ-listákon megválasztott, de azokra csupán az előválasztások idején felkerült – politikus most vállalta, hogy saját hatáskörében teszi meg az előterjesztést.

Az ügyben egy háromszéki RMDSZ-képviselő, Antal Árpád is megszólalt.

(Ő szintén a háromszékiek szavazataival jutott fel a listára.) A Krónika című kolozsvári napilapnak elmondta: ő is úgy véli, fontos, hogy a székelység autonómiaigényét napirendre vegyék, hiszen külföldön több román politikus úgy nyilatkozott, hogy nem ismer ilyen igényt.

Azt is kiemelte, hogy a tervezet több pontjával nem ért egyet, maga is egy korszerűbb autonómiamodell kidolgozását tartaná kívánatosnak, ezért a tervezethez számos módosító javaslatot is mellékelni szándékozik. A statútum parlament elé terjesztése azonban önmagában – elfogadtatási esélyeitől teljesen függetlenül is – fontos politikai fejleménynek tekinthető, mely egy valóságosan létező probléma tudatosítását segítheti.

A tervezet parlamenti vitája azt is lehetővé teszi, hogy a román nyilvánosságban ismertté válhassanak azok a 19-20. századi román tervezetek is, melyek Erdélynek – a Monarchián és ezzel közvetve a Magyar Királyságon belüli – önállóságot, a románság számára teljes körű autonómiát igényeltek.

A legközismertebb és a legalaposabban kidolgozott tervezet közvetlenül az első világháború kirobbanása előtt (egészen pontosan 1906-ban) jelent meg Lipcsében, német nyelven, Aurel C. Popovici tollából Die Vereinigten Staaten des Gross-Österreich, azaz A Nagy Ausztriai Egyesült Államok címen. E szerint a történelmi Erdély nagyobbik része román államalakulatként tagolódott volna az államszövetségbe. Az akkor még kizárólag magyarok által lakott Székelyföld nemcsak autonómiához juthatott volna, hanem maga lett volna az új államszövetség 12. állama. A román államalakulaton belül természetesen a kisebbségek, főként a németek szintén teljes körű autonómiára tehettek volna szert. Az elgondolást Ferenc Ferdinánd főherceg is felkarolta. Popovici tervezetének olvastán kijelentette: „Ő az én emberem, a jövőben mindenek előtt az ő tanácsaira kell hallgatnom.” Sajnos, a Monarchián belüli fejlemények, az első világháborút megelőző háborús propaganda, majd a fasiszta és kommunista diktatúra a tervet levette a napirendről. A kommunizmus bukása után és az uniós integráció folyamatában azonban ezek a hagyományok szinte már szükségszerűen válnak ismét időszerűekké. Popovici tervezetét nemrég román fordításban is újra kiadták. Igaz, kis példányszámban, és a román sajtó az eseményt teljesen elhallgatta. A megjelenés azonban arra mindenképpen elegendő lehet, hogy a román történelemre sűrűn hivatkozó, de azt sokszor nagy vonalakban sem ismerő román politikusokat figyelmeztethessük rá: az autonómia, sőt a konföderáció gondolatának a román politikában is komoly hagyományai vannak. Iuliu Maniu, az erdélyiek legjelentősebb politikusa még a „nagy egyesítés” után is hosszú ideig amellett érvelt, hogy az országot Egyesített Romániának (România Unitã) kell nevezni, szemben a Kiegészített Románia (România Întegritã), illetve a Nagy-Románia (România Mare) elnevezéssel. Az elnevezés körüli vita akkor még komoly – az erdélyi és az ókirályságbeli román politikai hagyományban gyökerező -, mély elvi különbségeket takart. Maniu az erdélyi hagyományhoz híven ragaszkodott volna az állam föderatív szervezetéhez és a Gyulafehérváron beígért kisebbségi autonómiákhoz. Az ókirályságbeli hagyomány, amint azt a Fekete-tenger melléki Dobrodgea tartomány példája is bizonyíthatja, a nemzetállami asszimiláció elvén alapult. Lazãr ãineanu Craiován, 1908-ban megjelent nagyszótára, a Dicþionarul limbei Române szerint Dobrogea lakóinak többségét a századelőn még törökök, oroszok, bolgárok, lipovánok, görögök alkották, a románok még mindössze negyven százalék körül állnak. Ma a lakosság 96 százaléka már román.

A nagy egyesülés óta eltelt több mint nyolcvan esztendőben a román hatalom Erdélyre is ezt az antidemokratikus hagyományt próbálta ráerőltetni. Nem teljesen sikertelenül, hiszen a szászok és a zsidók időközben – a dobrudzsai törökök és bolgárok többségéhez hasonlóan – elhagyták az országot. A magyarok azonban maradtak, s a székely etnikai tömböt nyolcvan év alatt sem sikerült teljesen szétzilálni.

A parlament elé terjesztett autonómiatervezet tehát nem csupán az RMDSZ által a kormány elé vitt és a kormány által jóváhagyott, s természetesen az autonómiastatútumhoz hasonlóan sok vonatkozásban vitatható kisebbségi törvénytervezet elfogadásának parlamenti esélyeit javíthatja, de a román politikai elitet saját ismeretlen vagy csupán elhallgatott hagyományaival is szembesítheti.

Talán tényleg ideje, hogy az európai integráció hajnalán az erdélyi románság jóval demokratikusabb és nem utolsósorban európaibb hagyományait a román politikai elit (román és magyar) tagjai is végiggondolják végre.

Bíró Béla egyetemi tanár