Forrás: NOL

Dési András, 2005. június 29. 00:00

A berlini fal leomlása után az elsők között hirdette az igét az egykori szovjet blokkban. „Keresztes hadjáratai” során 185 országban 215 millió embernek prédikált. A szózuhatagai miatt „Isten géppuskásának” nevezett Billy Grahamet a múlt már nem igazán érdekli. Nyolcvanhat éves korában utolsó missziójára, a megváltásnak tekintett halálra vár. A Nagy Prédikátor súlyos beteg, a Parkinson-kórtól a prosztatarákig sok – szavai szerint derűvel és méltósággal viselt – csapástól szenved.

Az észak-karolinai farmercsaládból származó Graham a XX. század második fele amerikai történelmének egyik meghatározó, jellegzetes alakja. A Fehér Házba első katolikusként beköltöző John F. Kennedy éppen úgy a társaságát kereste, mint Richard Nixon. Igaz, ez utóbbi társasága miatt vezekelnie kellett: a Watergate-botrányban kiderült, hogy Graham osztotta Nixon antiszemita nézeteit. Jimmy Cartert és Ronald Reagant igazi barátként, Bill Clintont pedig fiaként kezelte. Különösen, amikor a volt arkansasi kormányzó a Monica Lewinsky-ügy megpróbáltatásai közepette lelki vigaszra szorult. A Bush család pedig sosem felejti el, hogy George W. neki köszönhetően találta meg az alkoholtól Jézushoz vezető helyes utat.

Bírálói is elismerik, hogy Graham felül tudott kerekedni a faji előítéleteken, a politikai szekértáborokon és az Amerikában egyre erősebb vallási fundamentalizmuson. Utolsó fellépésére, New Yorkba több száz katolikus és protestáns közösséget hívott meg. A Billy Graham Evangelistic Association köré felépített üzleti birodalom igazi hatalmi központ az USA-ban. A Nagy prédikátor azt mondja: mindig az Úr üzenetét közvetítette, sosem prédikált a kommunisták, melegek, feministák és az abortusz hívei ellen. Ahogy Bushékat is figyelmeztette: Istent játszani veszélyes dolog.

Comments are closed.