Hírösszefoglalónk, 2005. június 18. 00:00
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége elítéli a Kozma utcai zsidó temető 132 sírkövének vandál meggyalázását – közölte a külképviselet közlemény útján tegnap az MTI-vel. „A vallási tolerancia nemzetünk egyik legnagyobb becsben tartott értéke. A sírok meggyalázása elítélendő cselekmény, ami valamennyiünket megbotránkoztat, akik hiszünk ebben a fontos demokratikus alapelvben. Méltányoljuk Mádl Ferenc elnök úr, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr és a négy parlamenti párt elnökeinek nyilatkozatait, amelyeket e cselekményeknek a magyar kormány által, a magyar nép nevében tett egyértelmű és egybehangzó elítélésének tekintünk” – áll a közleményben.
A vandál pusztítást éles szavakkal ítélték el a hazai politikusok is, Budapest főpolgármestere és rendőrfőkapitánya pedig közösen másfél millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.
A rendőrség rongálás és kegyeletsértés bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – egyelőre ismeretlen tettes ellen. A BRFK pénteki tájékoztatása szerint a sírrongálók felkutatására alakult nyomozócsoport több szálon, több verziót is vizsgál. Bár egyelőre semmi nem utal rá, nem vetették el a rasszista indíttatású bűncselekmény lehetőségét, de emellett a különböző extremista, illetve a temető környékén lakó vagy ott rendszeresen feltűnő fiatalokból szerveződött csoportokat is felkutatják és elszámoltatják.
A rendőrség a sírkőgyalázás felfedezése óta számos bejelentést kapott, ezek egyike sem tartalmazott azonban olyan információkat, amelyek közelebb vitték volna a nyomozókat a tettesekhez.

