Forrás: NOL

Lévai Katalin, 2005. június 18. 00:00

Egyre világosabb, hogy a szocialista párton belül szociológiai értelemben két egymásnak feszülő csoport különböztethető meg. Egy módszereiben és lelkületében egyaránt az állampárti időket idéző régi párt és egy európai szociáldemokráciát megvalósítani kívánó modern párt. Ez nemcsak legutóbb, a rendkívüli pártkongresszuson vált világossá, hanem már jóval korábban is.

De ezt a nyilvánvaló képletet sokáig elfedte a szocialista párt darázsfészekre emlékeztető működési módja: az állandó viták, kisebb és nagyobb csoportosulások gyors szerveződése-felbomlása, az egymás elleni folyamatos támadások és kibékülések összevisszasága, a gyorsan keringő intrikák. A párt állandóan intrikák szorosan szőtt hálójában vergődik, csak valahogyan mindig kikecmereg onnan. Azt mondják, ilyenek a nagy pártok.

Igazak lehetnek Kéri László kritikus, elemző mondatai, amelyeket a 2003-2004-es évek MSZP-vezetéséről ír: „Nem voltak tiszta emberi viszonyok, állandóan taktikáztak egymással. Egymás háta mögött távolról sem voltak szolidárisak egymással, mint szemtől szemben. Más szóval egy olyan politikai csoportban, ahol az emberi viselkedést taktikázás, helyezkedés, egymás dezinformálása és az egykoron közösen vállalt politikai célokról való rendszeres megfeledkezés jellemzi, ott törvényszerűnek tekinthető, hogy válságos helyzetben irracionális, a külvilág számára érthetetlen döntési folyamatokat produkálnak.”

Ezt az elemzést fényesen bizonyítja az államfőválasztás szocialista „megoldása” és az is, ami utána következett. A kongresszuson hallható és érzékelhető reakciók azzal a jelölttel szemben, aki mögé látszólag teljes egységben sorakozott fel a szocialista tábor egészen addig a pillanatig, amíg győztesnek hihették. Amikor vesztett, elfordultak tőle.

Miután tagja lettem az Európai Szocialista Pártnak, azt tapasztalom, hogy a racionalitás, a közös érdek képviselete igenis felül tud kerekedni az érzelmi, indulati politizáláson. Az ESZP-ben világosak a társadalompolitikai koncepciók, az elérendő célok, a célokat szolgáló hosszú és rövid távú tervek és a párttagok motívumai, az, hogy miért tartoznak ehhez a politikai családhoz. A szocialista párt tagjai számára a tagság elsősorban világnézeti kérdés, és nem egzisztenciális. Nagyjából egyetértünk az európaiság, a nacionalizmus, a globalizmus, az egyház és az állam közötti kapcsolat, az antiszemitizmus, a rasszizmus kérdéseiben, hogy csak néhányat említsek a napirenden lévő témák közül. Vagy legalábbis igyekszünk tisztázni ezeket a fogalmakat, így a támogatók és a választók is pontosabban tudják, pártjuk mit képvisel. A párton belül és kívül nyílt, a közös érdekekre és értékekre épülő kommunikációra törekszünk. A pártról terjedő hírek nem szólhatnak egy szűk elit egymás közti harcáról, még akkor sem, ha a mélyben éppoly ádáz rivalizálás és küzdelem zajlik, mint nálunk otthon. Az európai politikusok mintha jobban megtanulták volna a leckét: a te győzelmeddel én is nyerek. A bizalom elvére épülő kapcsolati rendszer nagy kincs, és a megkötött szerződést illik komolyan venni. Nem jobbak az európai politikusok, hanem tapasztaltabbak. És ami a legfontosabb: sokkal több ideje vitatkoznak a pártpolitikán túlmutató, érdemi kérdésekről, mint mi otthon. Ezekre a vitákra már épülhet egy olyan identitás, ami az európai szociáldemokrata család sajátja.

Az ilyen viták nagyon hiányoznak az MSZP-ben, és ezeket nem helyettesítheti semmi. Sem a nyilvános önkritika (amire bizonyos esetekben szintén szükség lehet), sem a felületes helyzetelemzés. Az MSZP-nek el kell döntenie: folytatni akarja-e az ellentmondásos, önpusztító politizálást, vagy átáll egy hatékony, európai szociáldemokrata üzemmódra. A modernizációs motort be kell robbantani, mielőtt késő lesz. És erre akár jó alkalom lehet az államfőválasztás szocialista kudarca. Az aktuálpolitikai kérdésekkel egy időben azonban tisztázni kell néhány alapvető kérdést. Azt például, hogy a baloldali és a liberális eszmék közül melyek élveznek prioritást, és hogy ezek milyen viszonyban állnak a konzervatív értékrenddel, hiszen a különböző eszmerendszerek folyamatosan hatnak egymásra. Fel kellene idézni azokat a stabil és a többség számára vonzó európai és hazai hagyományokat, amelyek a balliberális értékrend sajátjai, és amelyekre a párt ideológiai önképe épülhet. Ki kellene mondani, milyen módszereket és eszközöket kell száműzni egy demokratikus pártból, mi az, ami elfogadhatatlan, és milyen következményekkel jár, ha valaki mégis él velük. Egy párt nem keveredhet korrupció és zsarolás vádjába, ez alól haladéktalanul tisztáznia kell magát, különben hatalmas árat fizet érte. Az elsők között kell tisztázni a koalíciós partnerhez fűződő viszonyt, és szorosan ezzel kapcsolatban azt, hogy a kormányprogramban hogyan egyeztethetők össze a baloldali és a liberális elemek. Nem ártana az MSZP európai szerepéről, a többi európai párthoz fűződő viszonyáról is váltani néhány szót, ha valóban ama bizonyos európai család tagja szeretnénk lenni. És csak a tartalmi kérdések tisztázása után kerülhet napirendre a párt kommunikációjának kérdése.

Bízzunk benne, hogy most lesz elég erő és akarat mindezek megvalósítására, és nem pusztán a miniszterelnök és szűkebb környezete vállalja a modernizáció éllovasának szerepét. Mert bár nagyon sok múlik rajta – hiszen a választási bizottság elnökeként döntései meghatározóak lesznek -, legalább ugyanannyira számít a tagság felkészültsége és realitásérzéke is. Egyetlen párt sem állhat „kiválasztottakból” és „borzalmas tagságból”. Együttesen kell izzadságos munkával kialakítani egy szellemiségében és gyakorlatában új pártot.

A szerző az Európai Parlament szocialista képviselője