Forrás: Klubrádió

Nem zárja ki a rendőrség, hogy rasszista cselekedet történt a budapesti Kozma utcai zsidótemetőben. Több verziót vizsgálnak a tekintetben, vajon mi volt a rongálások motivációja – erről a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese beszélt a köztévében. Tóth Gábor alezredes elmondta, hogy a helyszíni szemle során több mint félszáz nyomot találtak, DNS-t, ujjlenyomatot és egyéb bizonyítékot. A rendőrség a rongálás mértéke alapján azt feltételezi, hogy több személy, esetleg egy csoport dúlta fel a sírokat. Ismeretlenek több mint 130 sírt rongáltak meg a temetőben. A sírköveket felborították, illetve összetörték. A tettesek akár 3 évet is kaphatnak. A nyomravezetőknek Demszky Gábor főpolgármester egy millió, Budapest főkapitánya félmillió forintot ajánlott fel.

Comments are closed.