Forrás: Demokrata„Hallottátok már a fülemüle dalát? Kínlódik. Akadozik. Szárnyra kap, és visszazuhan. És hirtelen rátalál. Trillázik. Felkavar” – idézi Jean Cocteau-t önmagáról vallva Földváry Györgyi írónő, akinek a könyvhétre A kapu mögött címmel jelenik meg új kötete.
– Több könyvének témája, alapszituációja a gyermekkor. Miért?
– Nemrég Szent-Györgyi Albert gyermekkori falujához közel vettünk egy kis parasztházat, Nógrád megyében. Egyik felfedező utunk során találtunk rá egy pusztuló kis vályogistállóra, amely valószínűleg annak a háznak a közelében állt, ahol a híres tudós nevelkedett. A falán egy márványtáblán olvastam Szentgyörgyi Albert egy mondatát, amivel jelezni kívánták, milyen fontos volt a világhírű tudós számára nógrádi gyermekkora. Ágy hangzik: „Egy ember életében a legfontosabb, ami három és hatéves kora között történik vele.” Ugyanilyen fontos volt ez József Attilánál. De akármilyen művészt próbálunk megközelíteni, mindenütt felbukkan a gyermekkora. Salvador Dalí egész életét meghatározta halott fivére, „aki helyett élt”.
– Az ön gyerekkorára mi volt hatással?
– A könyvek. Amikor elérkezett a karácsony, a szüleimnek nem volt pénzük drága ajándékokra, az ajándék nem motoros repülőgép, tengeri herkentyű, netán nyolc keréken guruló autó volt, hanem póriasan és egyszerűen könyv. Nagyon sok könyvet olvastam, és hál” istennek nagyon hamar megtanultam olvasni, mert irigyeltem a nagyobb testvéreimtől, hogy ők már tudnak. Ötéves lehettem, amikor könyvtárba kezdtem járni. Nemsokára meg akartam váltani a világot. Az a fiatal, akiben ez a vágy nem fogalmazódik meg akár egy percnyi időre sem, valamit később kihagy az életéből. Aztán költő szerettem volna lenni. A mai gyermekek nagy százaléka azt a konkrét választ adja erre a kérdésre, hogy bankár vagy bróker. Ez elég szegényes kép, és valamelyest választ ad a mai fiatalok zömének sivár érzelmi életére is. Valószínűleg ezért menekülnek az alkoholhoz, a drogokhoz vagy más pótcselekedetekhez. A kiégettség lett általánosan jellemző. Azt szoktam mondani, nem tanulták meg, pontosabban nem tanítottuk meg őket a felkavaró vágyaikat megélni, nem tudják, hogyan kell cselekedni, ha szembe találják magukat igazi érzelmekkel. Az igazi ösztön már kevés szerepet játszik az életükben, és így válnak felnőttekké is.
– Legismertebb kötete az önéletrajzi ihletésű Emberkert, amelynek epilepsziás gyermek a főszereplője.
– Ez a kötet naplóregény, ha formába kellene önteni. Valóban gyermek döbbenti rá az olvasót, hogy a felnőttek nem igazságosak, és ne legyünk finomak: ostobák a gyermek megértéséhez. Ma sokan írnak a betegségükről, a másságukról, úgymond nyíltan, bátran. Valószínűleg a sok önismertetés mögött magamutogatás, fitogtatás és üzleti érdekek is közrejátszanak. De mikor a skizofrén Sylvia Plath megírta a naplóját vagy Üvegbura című önvallomását – egy évvel halála előtt -, nem ezek a szándékok vezették a tollát. Ugyanezt elmondhatnám Peter Marshall Tombol a hold című kötetéről is, amely két ember időn túli találkozásáról szól. Már mindketten tolószékes betegek, de szerelem szövődik közöttük. Társadalmi kálváriát kell megjárniuk, mivel elképzelhetetlen, hogy két nyomorék, tolószékes ember szerelme beteljesedhet, mint ahogy a lány súlyos betegsége és halála ezt a beteljesedést meg is akadályozza. Az én kötetemben a szemlélet már a felnőtté, és a mondanivaló is az. Elsősorban nem az epilepsziáról szól. Úgymond legismertebb könyvem, talán nem jut, nem jutott el a célközönséghez, nem hallották meg a kötetből ordító vágyakat. Az olvasó nem engem kell hogy felfedezzen, hanem önmagát.
– A könyveiben a gyermekkori megváltás valójában helytállást jelent?
– Igen, ez számomra fontos kérdés. A helytállásnélküliség korunk élethelyzete lett. Egy alkalommal ebédlőasztalnál beszélgettem Csoóri Sándorral erről még a 90-es évek elején. Egy mai fiatalember hogyan viselkedne, ha börtönbe kerülne vagy vallatnák. Tudna-e a halála árán is hallgatni, megvédeni mások életét? Csoóri meglepődött, és válaszában kifejtette: jó lenne sok mai fiatalnak ezeken a kérdéseken elgondolkodni. Feltételezem, ő is arra akart célozni, hogy mindenki felelős mindenkiért. Egyik kedvenc olvasmányom Steinbecktől a Lement a hold, amit 1943-ban írt egy ismeretlen városka ellenállásáról az őt megszálló idegen hatalommal szemben. Az ilyen helytállásra úgymond már nincs szüksége a mai világnak, ami így nem egészen igaz, inkább nem volt módjuk a mai fiataloknak megtanulni, mi is a helytállás. Mást próbálunk a gyerekekbe nevelni. Más életkörülmények között, más ideológiai rendszerekben mozgatjuk őket, ezáltal nem ugyanazok számukra a szavak mögött lévő jelentések, mint nekünk. Igazából a problémák generációsakká is váltak.
– A kapu mögött című új kötetében egy kislány szemével mutatja be azokat a borzalmakat, amelyeken egy XX. századi haláltábor fogságában élő gyermeknek keresztül kell vergődnie magát, ha életben szeretne maradni.
– Ezt a regényt még a kilencvenes évek elején írtam, s bevallom őszintén, nem ismertem Kertész Imre Sorstalanság című művét akkor. Úgy gondolom, itt teljesen másról van szó, maga az élmény a fontos, illetve a helytállás. A kislány álmokkal dolgozza fel az eseményeket. A regénybeli fogolytábor pedig lehetne náci, kommunista, vagy akár iraki, nem ez a lényege. Kiválóan kiegészítik a szöveget Gyurkovics Gertrud nagyszerű akvarelljei, amelyeket annak idején megbeszélésünk nélkül, saját lényéből alkotott hozzá. Teljesen összecseng azzal, amit képzelek a felkavaró életérzésekről.
– Milyen gondolat juttatta el Önt egyik korábbi könyvének tartalmához, amely az 1935-ös Új Szellemi Fronttal foglalkozik?
– Sokáig dolgoztam az Országos Széchényi Könyvtárban, mint hírlap-előkészítő. Nagyon szerettem, kezembe kerültek régi folyóiratok, régi könyvek, foghattam a kezembe olyat, amelyet még Széchényi Ferenc olvasgathatott a vadászatról egy-egy délután, könyvespolcáról leemelve, magas támlájú foteljében üldögélve az ablak mellett. Ágy a munkám kapcsán találkoztam ezzel az 1935-ös mozgalommal – ma már nem lehet másnak nevezni, amely Gömbös Gyula kormányra kerülésekor jött létre. Gömbös egyik barátja Zilahy Lajos író volt, akinek a segítségével összehívtak tizenkét jeles írót és próbáltak valamiféle megoldást találni az ország akkori nehéz helyzetére. Valójában akkor is, és ma is a földreform volt az egyik legfontosabb probléma, mint ahogy a földkérdés minden kormány megoldhatatlannak tűnő problémája, a parasztember, a város kenyéradójának a sorsa. Nos, ez a probléma akkor sem oldódott meg, és egyéves cikksorozat után a Szellemi Front el is halt. Mi ezt az anyagot a gimnáziumban nem tanultuk. Szerettem volna megtudni, vajon 60 év elteltével, mai jeles íróinknak, művészeinknek mi a véleménye, mi változott? Mindenki válaszolt rá, összeállítottam a könyvet, volt, amit betettem, volt, amit nem, és útjára bocsátottam Vesszen a magyar? címmel.
– Mennyire fontos a hit az Ön életében?
– Samuel Beckett alapművével kell válaszolnom: Godot-ra várunk mindannyian. Én is. Év végén jelenik meg egy másik kötetem, amelyben 31 embert faggatok a hitről. Nem vallásról, emberi tartásról, a szokásos helytállásról, a hitről, amely életben tartja az embert, amely által tudja a feladatát. A válaszokból kiderül, hogy létezik ilyen feladat. Enélkül nem is lehetne, nem is lenne érdemes élni. A könyv megjelenését nagyon várom, bízom benne, hogy sok embernek segít megtalálni az identitását. A címét Kákosy professzor egyik mondatából vettem: Az Istenek könnyei. E mondat valójában úgy teljes: az emberek az istenek könnyeiből keletkeztek, míg az istenek a Napisten mosolyából. De nem akarok minden patront ellőni, maradjon későbbre is.
– Szeretet?
– Ez jelent mindent. Ahogy eddig már többször kifejtettem, minden cselekedetemet igyekszem kivetíteni a mai fiatalokra, és óriási hibát követtünk el, amikor nem adtuk át a szeretni tudást. Nem elég akarni, tudni is kell, hogyan kell szeretni. Nem adtunk nekik igazi romantikát. Nem hagytuk őket átélni katarzisokat, kríziseket. Meg akartuk kímélni őket a szenvedéstől. Hiszen minden esetben szükség van a folyamatosságra. A növények is tavasszal kibújnak a földből, küszködnek a kitöréssel, hogy egész évben gyönyörködtethessenek minket. Mára ezt felváltottuk örökzöldekkel. Nem kell gondozni, esetleg körbenyírni, kinek-kinek igénye szerint. Azt tettük a fontossá, amit látunk, nem azt, amit láthatnánk. Beszélgetésünket szeretném egy alapmondattal befejezni, amely meghatározó az életemben, és meghatározónak kellene lenni mindenkiében. Beckett drámájából van, a Godot-ból. Egy ártatlan kisfiú hozza-viszi a mondatot, Estragonnak, Vladimirnak, a két csavargónak, amely így hangzik: „Godot úr azt üzeni, ma este nem tud eljönni, de holnap biztosan eljön.”
Fehérváry Krisztina
