Százharminc sírt rongáltak meg a kőbányai Kozma utcai zsidótemetőben. A temető vasárnap óta zárva volt egy ünnep miatt, ezért csak ma vették észre a pusztítást. Az összetört sírokra nem festettek náci, vagy fasiszta szimbólumokat.
Donáth László az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott: a sírgyalázás a legalantasabb, leggyalázatosabb gaztettek közé tatrtozik. A szocialista politikus hozzátette: szerinte az, hogy nem festettek neonáci, vagy fasiszta szimbólumot a sírokra, még „nem jelenti azt, hogy nem ugyanabból az indulatból tették, mint amit ezek a jelképek magukban hordoznak”.
Orbán Viktor az esettel kapcsolatban elmondta: Az emberi méltóság ilyen mértékű lábbal tiprása, megsértése, tizenötéves demokráciánkban példátlan.A pártelnök maga és a Fidesz nevében együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak.
Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor 1 millió forintot ajánlott fel annak, aki információkkal szolgál a sírrongálásról. A helyszínt felkereső politikus szerint, mélységesen elítélendő mindenféle rasszizmus, különösképpen az, amely kegyeletsértéssel párosul.

