Forrás: Hírtv

Százharminc sírt rongáltak meg a kőbányai Kozma utcai zsidótemetőben. A temető vasárnap óta zárva volt egy ünnep miatt, ezért csak ma vették észre a pusztítást. Az összetört sírokra nem festettek náci, vagy fasiszta szimbólumokat.

Donáth László az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott: a sírgyalázás a legalantasabb, leggyalázatosabb gaztettek közé tatrtozik. A szocialista politikus hozzátette: szerinte az, hogy nem festettek neonáci, vagy fasiszta szimbólumot a sírokra, még „nem jelenti azt, hogy nem ugyanabból az indulatból tették, mint amit ezek a jelképek magukban hordoznak”.

Orbán Viktor az esettel kapcsolatban elmondta: Az emberi méltóság ilyen mértékű lábbal tiprása, megsértése, tizenötéves demokráciánkban példátlan.A pártelnök maga és a Fidesz nevében együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak.

Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor 1 millió forintot ajánlott fel annak, aki információkkal szolgál a sírrongálásról. A helyszínt felkereső politikus szerint, mélységesen elítélendő mindenféle rasszizmus, különösképpen az, amely kegyeletsértéssel párosul.

***

A BRFK teljes vagyonvédelmi osztálya és egy speciális nyomozócsoport keresi a zsidó sírok rongálóit. Másfélmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki, egymilliót Demszky Gábor főpolgármester ajánlott fel, félmilliót pedig Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya. A Kozma utcai temetőben történt sírgyalázást egy gyászoló jelentette be.

Comments are closed.