Forrás: NOL

Munkatársunktól, 2005. június 16. 00:00

A Nagy Könyv TOP12-es listájának megszületésével egy időben a litera.hu internetes portál lezárta szavazását, amelyben a 100-as listán szereplő kortárs irodalmi művek versenyeztek. Mint Keresztury Tibor főszerkesztő mondta, a szavazás során mintegy 8500-an voksoltak.

A litera.hu olvasótábora a versenyző kortárs regények közül legjobban Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művét kedveli (29%), a második Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas munkája (24%), a harmadik pedig Závada Pál regénye, a Jadviga párnája lett (15%). A negyedikként megjelölt Szabó Magda-mű, az Abigél (8%) az egyetlen, amely az év végéig futó nagy vetélkedőben részt vesz a 12-es listán, míg Szabó Magda más művei (Az ajtó és a Für Elise – 5-5%) a litera szavazásán is a nemzeti közkincsként számon tartott Szabó Magda-regény mögött végeztek. Hozzá kell tennünk, a Szabó Magda-regények, minthogy egymás ellen is küzdöttek az Abigél esélyeit rontották.

Noha a televíziós Nagy Könyv-elődöntő szerint Vámos Miklós Apák könyve című regényének erős esélye volt a bekerülésre, végül egyik helyen sem jutott a nyertesek közé (a literán, 6%-kal, ötödikként végzett).

Keresztury Tibor lapunknak azt mondta, a Nagy Könyv akcióban azért vettek részt, hogy népszerűsítsék a kortárs magyar irodalmat. Minthogy a hivatalos tizenkettes listán csupán egyetlen ilyen mű maradt, amit rosszkedvűen regisztráltak, a litera.hu a jövőben újabb népszerűsítő kampányba fog. Ennek részleteit most dolgozzák ki.

Comments are closed.