Forrás: Stop!

Gyurcsány: hitvány, embertelen tett a zsidó temető meggyalázása Időpont: 2005-06-15 18:01:28

„”Mélységesen elítélem a Kozma utcai temetőben elkövetett sírrongálást. Együtt érzek a zsidó hitközösség tagjaival, különösen a megrongált sírokban nyugvók hozzátartozóival, akiknek ezt a megrázkódtatást át kell élniük””, írja a Kozma utcai zsidó temető megrongálása kapcsán kiadott közleményében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

„Sem antirasszistának, sem hívőnek, de még demokratának sem kell lenni ahhoz, hogy az ember undorodjon az ilyen tettektől. Ahhoz elég tisztességes embernek lenni. A temető a Föld minden kultúrájában a közösség egyik legfontosabb helye: itt búcsúzunk el, és itt emlékezünk elvesztett szeretteinkre, itt emlékeztetjük magunkat arra a felelősségre, amely az élet egyszeriségéből, megismételhetetlenségéből következik mindannyiunk számára”, írja a kormányfő.

„A temetők megrongálása – tartozzék bár a sírkert akármelyik közösséghez is – mindig több egyszerű garázdaságnál, mert nem tárgyak, hanem érzések ellen követték el. Az indíték ilyenkor nem számít, nincs jó és kevésbé jó magyarázat. Ami történt, az nem csak a magyar zsidósággal szemben bűn, nem is csak a magyarsággal szemben az, hanem mindezen túl az egyetemes és legősibb emberi értékek megtagadása. Hitvány, ostoba és embertelen tett.”

Stop!

Comments are closed.