Forrás: Magyar Hírlap

Bacsik Lüszien, Kazincbarcika

Rájöttem a két nagy párt közötti alapvető különbségre: az MSZP zsákmányszerző, a Fidesz zsákmány- és hatalomszerző párt

Számomra a kétnapos „műsor” legmeglepőbb konzekvenciája az, hogy úgy gondolom: a 2006-os választási kampány minden korábbi elképzelésem ellenére lagymatag és csendes lesz.

Csak figyelni kellett, ahogyan a szocik végignézik (sportban használatos fordulattal: „feltartott kézzel”) a vetélytársak diadalát.

Az első percekben értetlenül figyeltem az eseményeket, aztán rájöttem a két nagy párt közötti alapvető különbségre: az MSZP zsákmányszerző, a Fidesz zsákmány- és hatalomszerző párt.

A szocik számára a hatalom eszköz; a rendelkezésükre álló négy év alatt kihasítanak maguknak annyit, amennyit csak lehet, és sokkal többet nem is várnak a jó sorstól. A „98-as kampányuk is ezért volt oly lagymatag: ahogy a nép mondja, „megszedték magukat”, s nem is bánták annyira, hogy e munkától megfáradva kicsit pihenőre vonulhatnak. 2002-ben viszont hevesen kampányoltak a négyéves kiéheztetés után. Eszerint számukra nem a jövőre esedékes, hanem a 2010-es választások lesznek égetően fontosak.

Velük szemben a Fidesznek a hatalom cél is egyben: ők sokkal jobban szeretnek élni (sőt visszaélni) hatalmukkal. Három éve is megmozgattak mindent, hogy maradjanak; összehasonlíthatatlanul többet, mint a szocik „98-ban.

Az MSZP-nél változást jelent ugyan Gyurcsány személye, akit a zsákmányszerzés már kevésbé motiválhat, de a párt mögötte – új arcok ide vagy oda – a régi maradt. Ő hiába „anti-Orbán”, ha a pártja nem „anti-Fidesz”. Ilyen értelemben az elnökválasztás valóban a jövő évi választások főpróbája volt: már látom magam előtt, hogy jövőre a szocik végigasszisztálják ellenfelük győzelmét, aztán meg nagyon meg lesznek lepődve. Mondhatnánk, hogy ebből majd biztosan tanulnak, de a tavalyi EP-választások után is sokan ezt mondták.

Fordított esetben ugyanebben a helyzetben – bár a feltevés hipotetikus, hisz Fidesz-kormány alatt ilyen helyzet elő sem állhatott volna – Viktorék minden alkotmányos vagy kvázialkotmányos eszközzel megakadályozták volna fiaskójukat (mint ahogy most mindent bevetettek a sikerért).

Most mondhatják ugyan a szocik, hogy „mi legalább nem vagyunk ilyenek” – amiben persze van is valami -, de a szépelgés eredményessége nem őket igazolja. Márpedig ezt a játszmát eredményességre játsszák.

Az ún. kis pártok sem maradtak el Nagy Testvéreiktől színvonalban: az SZDSZ a legjobb liberális hagyományoknak megfelelően kijelentette, hogy „pártpolitikust soha” (ami színvonalban alig marad el attól, hogy „cigányt, zsidót, meleget etc. soha”). Aztán meg a szabad véleménynyilvánítás és gondolatszabadság liberális elvének jegyében terrorizálni kezdte a hivatalos állásponttól netalántán eltérően gondolkodó tagjait.

Az MDF (egykori) elvbarátait megelőzve elsőként kardoskodott a nyílt szavazás mellett, demonstrálva ezzel az alkotmányosság szelleme iránti mély és konzervatív meggyőződését.

Hát ez a mi politikai elitünk: kicsit opportunista, kicsit kisszerű, de a miénk.

Comments are closed.