Népszabadság Online, 2005. június 13. 22:04
A temetetlen halott című Mészáros Márta-film is ott lesz a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál játékfilmes versenyében – közölte a Magyar Filmunió hétfőn. A legjelentősebb közép-európai A-kategóriás filmversenyen további öt alkotás képviseli Magyarországot.
A negyvenedik születésnapját ünneplő rendezvény idei, július elsején kezdődő programjában „egy újjáéledő sokszínű kortárs magyar filmművészet mutatkozik be” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mészáros Márta filmje, az 56-os eseményeket feldolgozó Nagy Imre-portré a Kristályglóbuszért indul. A magyar mozikban 2004 októbere óta látható filmre áprilisig több mint százezer néző volt kíváncsi Magyarországon – írta a filmunió.
Pejó Róbert Dallas Pashamende című filmjét a fesztivál új versenyszekciójában, az „East of the West”, (A Nyugat Keletje) elnevezésű válogatásban mutatják be. Gryllus Dorka a filmben nyújtott alakításáért februárban a Magyar Filmszemlén és nemrégiben a portugália Troia-ban is megkapta a legjobb színésznő díját.
Koltai Lajos Sorstalanság című filmjével a „Horizontok” programjában találkozhat a közönség. E szekcióban a világ legnagyobb fesztiváljain már bemutatott emlékezetes alkotásokból mutatnak be válogatást.
A cseh fürdővárosban Kenyeres Bálint Before Dawn című rövidfilmjét a „Függetlenek Fórumán” mutatják be. E válogatásban a hétvégén Annecy-ben nagydíjat nyert Nyócker!-t is láthatja a közönség. Egy magyar kisfilm világpremierjére is sor kerül a fesztiválon: Cserháti Gabriella és Fabien Lartigue Tom Tamás című kilencpercesét Karlovy Varyban láthatja először a közönség.
A Kristályglóbusz sorsáról döntő zsűribe Mundruczó Kornél kapott meghívást. A héttagú nemzetközi zsűri elnöke az idén Michael Radford brit rendező lesz – írta a Magyar Filmunió.
(MTI)