Forrás: Magyar Hírlap

Látja, látja, hiába lett aztán (nem is túl sokára) igazzá, amit önmerényletével – idő előtt – üzenni akart a világnak: a jobboldalon (például a magát Magyar Nemzetnek nevező újságban) még most is akad, aki orcája pirulása nélkül ír le olyasmit, hogy „lehullt a lepel a rasszizmus vádját mesterségesen életben tartó politikáról”, aki szerint „a rasszizmus úgy kell a gondolatok, eszmények és távlat híján uralkodó baloldali koalíciónak, de legalábbis az azzal való vádaskodás lehetősége, mint egy falat kenyér”

Kedves Meller Rózsi, Ön némely szavahihető kortársa szerint nemcsak híres, de tehetséges is volt, mármint drámaírónak. Vallomás című darabjáról például Kosztolányi Dezső írta 1935-ben: „egy-egy pillanatban olyan távlatok nyílnak elénk, hogy megdöbbenünk. Kezünk ökölbe szorul, reszketünk a szenvedő ártatlanságáért. A színpad mindig erkölcsi szószék volt. Meller Rózsi darabja megrázó”, Schöpflin Aladár pedig ugyanekkor a „belső indítékok közlési kényszerét” vette észre, ezért volt számára nyilvánvaló a maga „drámaíró-ösztöne, melyet nem lehet letagadni még a rosszindulatnak sem” (amiben, tegyük hozzá, sűrűn volt része). Mégsem azért zavarom levelemmel, hogy mindezt nyugtázzam vagy elégtételt adjak későbbi mellőztetéséért, hanem azért, hogy a szemére hányjam, mennyit ártott az ügynek, melynek pedig – önmagát sem kímélve – használni akart.

Hagyján, hogy ártott, de mivel esete (Önnel együtt) feledésbe merült, okulni se lehetett belőle. Pedig a 21-es buszról elhíresült merénylet után történtek is jelzik: lett volna miért, hiszen kiváló baloldali elmék estek csaknem ugyanabba a hibába, mint Ön, a jobboldal pedig azóta kéjes kárörömmel harsogja, hogy antiszemitizmus és romagyűlölet csakis a baloldal rágalmaiban létezik, a valóságban ilyesminek nyoma sincs. Gondolom, kedves Rózsi, idáig érve, Ön már érti, mi juttatta eszembe az esetét, de hogy mások is értsék, nem árt néhány részletét felidéznem. 1933-ban még kórházi laboráns volt Bécsben, de már megjelent egy regénye és (Budapesten is) nagy sikerrel játszották Árja hadnagy (Komma Leutnant) című darabját. Természetes tehát, hogy a sajtót érdekelte a hír, miszerint Meller Rózsi ellen politikai merényletet követtek el: a laboratóriumban rátört és kést vágott a hátába egy férfi, aki döfködés közben azt kiabálta: „Ezt a Barna Ház küldi!” Hitler 1933. január 31-én lett kancellár, de a nácik véres atrocitásaival már előzőleg is teli volt a sajtó. Azaz csak a baloldali, mert Hitlerék jobboldali erőként definiálták magukat (tegyük hozzá: joggal), a jobboldali lapok számára tehát egyértelmű volt, hogy ki mellé kell állniuk. Ezért hát Magyarországon is euforikusan hajtogatták, hogy a hatalomátvétel = örömhír, s amit a náci barbárság rémtetteiről más lapok írnak, csak zsidó, kommunista, liberális rágalom.

Az Ön ellen elkövetett merénylet híre első pillanatban csak zavart okozott: egy tehetséges fiatal írónő megkéseléséről még az Új Nemzedék se írhatott mást, csak azt, hogy „mindenki a legteljesebb mértékben elítéli”, sőt maguk a nácik is fontosnak tartották kijelenteni: „A merénylő nem tartozik a nemzetiszocialista párthoz.” A Magyarság azonban, hogy bagatellizálja az esetet, már azt hangsúlyozta, hogy Ön „erősen baloldali beállítottságú írónő” (baloldali íróért nem kár, ha ledöfik), és tudni vélte, hogy „a kommün alatt nagyobb szerepet vállalt”, (de azt nem írta meg, hogy 1919-ben 17 éves volt).

A jobboldal nem, de a bécsi rendőrség rögtön gyanakodott, és pár nap múlva kiderült, hogy maga, Rózsi, egzaltált lelkiállapotában önmerényletet követett el: saját kezűleg döfte a hátába a kést. A náciktól kapott üzenettel sem várta meg, amíg tényleg kap ilyet, hanem sietve extrapolálta azt, ami ekkortájt más írókkal valóban megtörtént. A „mindenki által elítélt merénylet”-ből mihamar „rémregény” lett, s a Magyarság szerint: „A bécsi baloldali lapok, mint a budapestiek is, arra használták fel, hogy a hitleristák ellen indítsanak uszító hadjáratot!” Mi több: „orgyilkosnak bélyegeztek minden nácit!”, ami ugyebár mégiscsak képtelenség. Az Új Nemzedék sztornírozta a részvétét, s haragját az olvasóra zúdította: „elhitték a blöfföt a hisztériásan hiszékeny tömegek”, sőt „beugrottak a legkézenfekvőbb képtelenségnek” – mármint, hogy ilyesmi kitelik szegény „német hitleriánusoktól”.

A kórusban a Magyarság „A Rózsi esete a barnaingesekkel” című tárcája vitte a prímet. Alighanem maga Milotay főszerkesztő fejtegette, hogy már az Ön darabjának is Pest „baloldali felekezetű közönsége” tapsolt, azaz nem is a darabjának, hanem „a Pestről Bécsbe szakadt zsidólánynak”, aki az önmerénylettel „valami nagyszerűt akart: igazi politikai összeütközést magával a szörnyű Hitlerrel”, vagyis: „a korlátolt keresztény világrenddel, az átkos, rövidlátó, jobboldali nacionalizmussal, amely ma is holmi Család, Isten, Szülő komplexumokkal pepecsel. Ágy született meg az új képzeletbeli Árja hadnagy, akinek most horogkereszt volt a bal karján, s aki azért jött a világra, hogy a jobboldali korlátoltság gúnyolható legyen”. Az is csupán az Ön agyában megfogant képtelenség, miszerint „a Harmadik Birodalom bejelenti: Meller Rózsi után jön a többi, a baloldali művészek, tudósok, szociológok. Jön az új középkor, az új Szent Bertalan-éj, ahol mindent legyilkolnak, ami ebben a kultúrában baloldali, tehát nagy”.

Látja, látja, hiába lett aztán (nem is túl sokára) igazzá, amit önmerényletével – idő előtt – üzenni akart a világnak: a jobboldalon (például a magát Magyar Nemzetnek nevező újságban) még most is akad, aki orcája pirulása nélkül ír le olyasmit, hogy „lehullt a lepel a rasszizmus vádját mesterségesen életben tartó politikáról”, aki szerint „a rasszizmus úgy kell a gondolatok, eszmények és távlat híján uralkodó baloldali koalíciónak, de legalábbis az azzal való vádaskodás lehetősége, mint egy falat kenyér”. Mi pedig hiába gondoljuk ugyanazt a 21-es busz ügyéről, mint amit az Esti Kurír írt a maga esetéről 1933. február 11-én: „Meller Rózsi esete egyáltalán nem alkalmas arra, hogy rajta bizonyítsák, íme, milyen hazugul támadnak a náci merényletek koholt hírei. Nem volt mese a megdöbbentő berlini merénylet, melynek egy szerencsétlen öregasszony esett áldozatául, akit egy ifjú náci lőtt hasba vidor Heil Hitler! kiáltással, nem volt mese a strasbourgi polgármester halála sem, és nem volt mese a többi, ágyából kiráncigált vagy ablakon keresztül fejbe lőtt áldozat története sem. Meller Rózsi esete ezeket a brutalitásokat még nem teszi meg nem történtekké”. Hiába tudjuk, hogy a szamurájkardos merénylet elkövetőjének kiléte sem teszi értelmetlenné a rasszizmus elleni tiltakozást, legfeljebb utólag mondhatjuk az Önhöz hasonló „árnyékra vetődőknek”: bízzatok jobban a jobboldalban, előbb-utóbb magától is elköveti mindazt, amit megelőlegeznek neki.

Feladó: Nyerges András író