Forrás: Népszava

Lothar Mattha:us. A világ valaha volt egyik legkiválóbb sportolója. A földkerekség többször megválasztott egykori legjobb labdarúgója, akit soha nem ünnepeltek az általa elért eredményekhez méltó csinnadrattával. Dacára az elért világraszóló sikereinek, nem vált azzá, amivé Pelé, Maradona, vagy hogy maradjunk a németeknél, nem olyan emblematikus alakja a világ sporttörténelmének, mint Franz Beckenbauer. Ám a 44 esztendős sportembernek van még ideje, hogy edzőként is igazi babérokra törjön, mert eddig az a legnagyobb ,,truváj”, amit véghezvitt, hogy elvezette a Partizan Beograd csapatát a Bajnokok Ligájába. Lothar Mattha:us másfél éve a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.

– Hogy érzi magát Magyarországon?

– Nagyon jól – válaszolta Lothar Mattha:us. – Ez egy tökéletes hely.

– Akkor ennek nyilván jelentős szerepe van abban, hogy amint hírlik, újabb három évvel szeretné meghosszabbítani itteni szerződését.

– A szövetség részéről jelezték felém, hogy lenne rá igény. Állok elébe, viszont először a szövetségben kellene, hogy egységes álláspontra jussanak ebben a kérdésben. Ha ez így lesz, felőlem tárgyalhatunk.

kiskeretbe ide

Emlékkép 1980

Az olaszországi Európa-bajnokságon a német válogatott Klaus Allofs három góljával magabiztosan vezet Hollandia ellen, amikor pályára lép a 19 éves Lothar Mattha:us és büntetőt érően szerel. A meccset az élete legjobb formájában játsszó Bernd Schuster vezérletével 3-2-re nyeri az NSZK, és később Európa-bajnok lesz.

– Az ön egykori játékostársai közül Karl-Heinz Rummenigge a Bayern München alelnöke, Felix Magath a klub edzője, Jürgen Klinsmann a német válogatott szövetségi kapitánya, e funkciókkal összehasonlítva, mennyiben elégíti ki Önt a magyar válogatott szövetségi kapitányi tiszte?

– Nem foglalkozom azzal, hogy mások mit csinálnak, nekem most itt és ezen a poszton kell helytállnom.

– Presztízsveszteséget jelentene az Ön számára Németországban, ha a magyar válogatottal nem jutna ki a németországi világbajnokságra?

– Egyáltalán nem. Csak Magyarországon hajlamosak túlzásokba esni.

– Van reális esélye a magyar válogatottnak arra, hogy kivívja a vb-szereplést? Ön még bízik ebben?

– Ha nem bíznék benne, nem lennék itt.

– Ennek tükrében miként élte át a kispadon az Izlandon kibrusztolt győzelmünket, hiszen, ha valaki, Lothar Mattha:us valóban átélt igazi sikereket.

– A látvány miatt mélységesen csalódott voltam, emiatt nyilatkoztam a meccs végén, hogy nem is értem miképpen nyertünk és hogy amit a pályán láttam, az más valami volt, nem futball. Ám azóta megnyugodva, azt gondolom, igenis értékes fegyvertényt hajtottunk végre, és úgy látom, azokat a görcsöket, amiket a mérkőzés és a közvélemény által támasztott nyerési kényszer okozott a labdarúgóimnál, a győzelem teljes mértékben feloldotta. Ne felejtese el, hogy ez egy nagyon fiatal csapat, nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni a hasonló elvárásokat. Sokan hitetlenkedtek, amikor beválogattam Vanczákot, Husztit, Juhászt, mára kiderült, sokkal többre megyünk velük, mintha a régieket hívnám állandóan vissza. Vagy ki gondolt Torghellére? Aztán két gólt rúgott Oliver Kahn-nak, és utána profi szerződést kapott a Crystal Palace-tól. Másfél éve kinevettek, amikor Gerát kineveztem csapatkapitánynak, ma pedig mindenki róla beszél, Angliában sztárrá nőtte ki magát.

– Igazi sztár Lothar Mattha:us volt a pályán, Gera is az?

– Még nem, de megvan a lehetősége arra, hogy azzá váljon. Egészen biztosan jó úton halad a sztárrá válás felé.

kiskeretbe ide

Emlékkép 1986

A mexikói világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutásért az NSZK csak szenved a marokkói válogatott ellen. A 89. percben Lothar Mattha:us úgy 35 méterről beveszi az addig a vb-n remeklő Zaki kapuját, ezzel a góllal a németek 1-0-ra nyernek, és meg sem állnak a döntőig. A fináléban Lothar Mattha:us jól őrzi az élete legjobb formájában futballozó Diego Maradonát, Beckenbauer csapata 0-2-ről egyenlít, ám az egy pillanatra őrizetlenül hagyott Maradona a kitámadó németek ellen pazarul indítja Burruchagát, aki eldönti a világbajnoki címet.

– Említett egy sor fiatal játékost, akit beválogatott a nemzeti együttesbe, mindenkinek a képességeivel tisztában van a szóbajöhető futballistákat illetően?

– Hetente megnézek két-három magyar bajnokit, sokat segít nekem Hrutka János, aki informál azokról, akik esetleg nem kerültek képbe nálam. De rendszeresen tartom a kapcsolatot Róth Antallal, a 21 éven aluli válogatott kapitányával. Emlékezzen csak vissza, Vanczák, Torghelle, vagy éppen Fülöp Márton is abból a csapatból lépett előre a nagyválogatott keretébe.

– Úgy tűnik, Róth Antallal jó a kapcsolata, ellenben sokan azt vetik az Ön szemére, hogy a klubedzőkkel nem ennyire felhőtlen az együttműködésük.

– Most erre mit mondjak? Tudomásul kellene venni Magyarországon is, hogy a nemzeti válogatott érdeke az első. Egyébként én nyitott vagyok a klubedzők felé, amikor legutóbb utoljára találkoztunk, elmondtam, várom a javaslataikat, kire lehet számítani a klubjukból, mi az elképzelésük a közös munkát illetően. Sőt! Elmondtam, hogy egyes játékosok esetében szerintem mit is kellene fejleszteniük az edzéseken, és hogyan. Viszont nem tudok ott lenni minden tréningen, nem tudom ellenőrizni, hogyan hajtják végre, amit megbeszéltünk. Arról nem is beszélve: szövetségi kapitányként elvárom, hogy segítsék a munkámat, de nem ez a jellemző. Ha így lenne, nem fordulhatott volna elő, hogy a francia meccs előtt Böőr, Éger, vagy Komlósi megsérüljön a Debrecen semmilyen jelentőséggel nem bíró utolsó zalaegerszegi bajnokiján. Vagy, hogy Kerekesnek végig kelljen utaznia oda-vissza öt órát Debrecentől Zalaegerszegig. S, amikor megkérdeztem a Debrecen edzőjét, hogy ez miként fordulhatott, elő, azt a választ kaptam, hogy ,,nincs elég játékosunk”. Most akkor, hol is van a válogatott érdeke?

kiskeretbe ide

Emlékkép 1989

Lothar Mattha:us egész éves kiemelkedő játékával az óriási hagyományokkal rendelkező olasz sztárklub, az Internazionale 13., máig utolsó bajnoki címét nyeri.

– Az is elterjedt, hogy Ön is érdekelt a Ferencváros privatizálásában.

– Nézze, annyi hülyeség jelent meg már rólam a magyar médiában, hogy nem látom be, miért is kellene nekem ezekkel a felvetésekkel foglalkozni. Még, ha lehetne valamit ötletet meríteni abból a sok sületlenségből, amit rólam összehordtak…De ezidáig nem volt semmi ilyesmi ezekben a kitalációkban. Ha kell, hogy segítsek egy klubnak, segítek, akár támogatót is szerezni, de eddig nem szólt senki. Egyébként, őszintén mondom, egyáltalán nem érdekelnek azoknak a megnyilatkozásai, akik csak azért beszélnek, hogy teleírják velük az újságokat, vagy azért szerepelnek a tévében, mert másként a kutya sem lenne kíváncsi arra, amit mondanak. Sokkal jobban érdekel az, hogy az utcán feltartott hüvelykujjal jelzik felém a szurkolók, hogy igenis örülnek annak, amit Izlandon elértünk, vagy ahogy Franciaországban a második félidőben futballoztunk. A futball mindenhol a világon, amerre csak jártam, ünnep, társadalmi esemény. Kivéve Magyarországot, ahol negatívan közelítenek mindenhez, bármit is tegyen az ember.

– Volt idő, amikor Magyarországon is társadalmi eseménynek számított futballmeccsre járni, csak ön azt az időszakot nem itt élte át.

– Éppen ezért nem értem, hogy az elmúlt húsz év hiányosságait miért az én szememre hányják. Nem én tehetek arról, ami Magyarországon történt futball címén az elmúlt húsz esztendőben, nem én tehetek arról, hogy olyan labdarúgók érkeznek a válogatott keretébe, akik sem fizikálisan, sem mentálisan nincsenek felkészítve! Mondja meg nekem, ki foglalkozik Magyarországon azzal, hogy rend legyen a futballisták fejében? Megmondom én, hogy mi a baj. Ebben az országban mindenki elsősorban azt nézi, hogyan lehet pénzhez jutni a labdarúgás által, és csupán utána gondol arra, hogy elsődlegesen ez sport! Először teljesíteni kéne, aztán lehet pénzt keresni! Megint csak Torghelle a példa: rúgott két gólt Kahn-nak, és utána Angliába szerződhetett, ahol jó pénzt kereshet. Miért nem ez a követendő? De mondok megint mást is. Amióta itt vagyok, multinacionális cégek szálltak be a magyar futballba, játszottunk a brazilokkal, a németekkel, a franciákkal, meghívtak bennünket Thaiföldre, voltunk Kínában. Ne mondja, hogy nem indítottunk el jó irányba bizonyos folyamatokat?

kiskeretbe ide

Emlékkép 1990

Lothar Mattha:us, a német válogatott csapatkapitányaként a feje fölé emelheti a Világ Kupát. Németország világbajnok, Mattha:us a földkerekség legjobb sportolója lett abban az esztendőben.

– Mégis, a magyar szurkoló hajlamos arra, hogy a pályán látottakból ítéljen. Ha készpénznek veszem, hogy, Izlandon lekerült a béklyó a lábakról, akkor most már egyenes út vezet odáig, hogy megverjük Máltát, majd elharapjuk a svédek nyakát?

– A futballban mindig csak a következő mérkőzésre szabad koncentrálni. Magyar szokás az is, hogy már most temetik a csapatot, pedig hol van még a selejtezők vége. Aztán meg jönnek az elképesztő elvárások. Ha megverjük Máltát, akkor mindjárt világbajnokok leszünk? Haladjunk csak szépen sorban. Egyelőre oldjuk meg a máltaiak elleni házi feladatot, és utána foglalkozzunk a svédekkel. Azért ne felejtsük el, hogy a mi válogatottunkat az ötödik kalapból húzták a selejtezők sorsolásakor, és egyelőre a harmadik helyen állunk, megelőzve a bolgárokat. Idővel egészen jó csapat válhat ezekből a fiatal játékosokból, akik most a magot alkotják.

kiskeretbe ide

Emlékkép 1999

A Bajnokok Ligája döntőjében a Bayern München 1-0-ra vezet a Manchester United ellen. Alig van hátra pár perc, a németek már gondolatban ünnepelnek. Lothar Mattha:ust Ottmar Hitzfeld lecseréli. A végén a Manchester pillanatok alatt megfordítja a mérkőzést és elviszi a BL-trófeát a bajorok orra elől.

– Tekintsünk el egy kicsit a magyar focitól. Mit gondol, mire lesz képes a német válogatott az otthon rendezendő jövő évi világbajnokságon?

– Nem tudom. Nem foglalkozom a német válogatottal, nekem a magyar válogatottra kell koncentrálnom, itt vannak feladataim. A futballal nemzetközi szinten foglalkozom. Ha úgy alakul, elmegyek, megnézek három bajnoki meccset Izraelben, vagy Olaszországban, esetleg Németországban, de átmegyek Ausztriába is, akár még edzésekre is. Mindenhol el lehet lesni valami újdonságot. Mondja, hallott arról, hogy valamelyik magyar edző megteszi ugyanezt?

– A Bayern Münchenre azért csak gondol?

– Ha azt hiszi, szombatonként ülök a tévé előtt, kapcsolgatom a távirányítót és azt keresem, melyik csatornán játszik a Bayern München, nagyon téved. Egyébként maga szerint meddig tartott volna elintézni, hogy ott legyek a Bayern új stadionjának avatóján? Mindenki ott volt, aki számít. Én is mehettem volna, semmi gond. Csak egy nappal később kellett volna játszanunk a franciák ellen. Ők belementek volna. Én nem. Mert én a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok, ez a fontos! Ugyanis, ha egy nappal később játszunk a franciákkal, akkor egy nappal kevesebb idejük lehetett volna a játékosaimnak a pihenésre az izlandi vb-selejtező előtt.

kiskeretbe ide

Emlékkép 2000

A Bayern München a Real Madrid ellen játszik a BL második csoportkörében. A németek magabiztosan 4-2-re verik a spanyolokat. Ez Lothar Mattha:us utolsó mérkőzése a bajor elitalakulat mezében. Hitzfeld lecseréli a befejezés előtt középhátvédjét, a közönség felállva tapsol az elköszönő Mattha:us-nak

– Szabad feltennem egy személyes jellegű kérdést? Ön sok mindent elért játékosként. Bajnokok Ligáját azonban soha nem sikerült nyernie. Abban az évben, amikor Németországból Amerikába igazolt, a Bayern a BL csoportkörében Lothar Mattha:us-szal a védelem tengelyében oda-vissza, gyakorlatilag tönkreverte a Real Madridot. Hogy aztán a spanyolok az egyenes kieséses szakaszban, a már New Jersey-ben futballozó Lothar Mattha:us nélkül felálló német védelem meghökkentő bizonytalanságait kihasználva kiejtsék a bajorokat, majd megnyerjék a trófeát. Nem fut át az agyán, ha marad Münchenben még három hónapot, ez a trófea sem hiányozna a vitrinjéből?

– Látja, ez egy tipikusan magyaros megközelítési mód. Mi lett volna, ha…Nem tudom, mi lett volna. Nekem akkor már Amerikában volt dolgom. Most meg Magyarországon van.

keretbe bárhová

A játékos

Világbajnok a német válogatottal 1990-ben

Európa-bajnok 1980-ban

Kétszer nyert UEFA-kupát, egyet az Internazionale, egyet a Bayern játékosaként

Hétszeres német bajnok, háromszoros német kupagyőztes a Bayern-nel

Olasz bajnok az Inter-rel

keretbe bárhová

Az edző

Az osztrák bajnokságban nyolcadik a Rapid-dal

Szerb bajnok, BL-résztvevő a Partizan Beograd-dal

Mérlege a magyar válogatott szövetségi kapitányaként: 9 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség, 30-30-as gólkülönbség

Molnár Csaba

Comments are closed.