Forrás: NOL

Szakály Attila, 2005. június 11. 00:00

Útban Budapestről Barcelona felé egy fapados járatonKép: Rédei Ferenc Az új utazási lehetőségek átalakítják a külföldre tartó magyar turisták szokásait. A fapadosok megjelenésével többen repülnek, és olyan városokba is eljuthatnak, amelyek eddig túl drágák voltak a repülőjegyárak miatt.

A diszkont légitársaságok megjelenése elsősorban a buszos utak népszerűségét csökkentette, ugyanakkor új forgalmat is generált – mondta el lapunknak saját tapasztalatát a Tensi Holiday értékesítési igazgatója. Déri Tamás szerint a fapados utasok főleg városnéző túrákra indulnak el, a nyári egyhetes nyaralásra azonban legtöbben továbbra is inkább az utazási irodák által bérelt repülőgépekkel utaznak. Az idei nyár legnépszerűbb chartercélállomásai Törökország és Korfu lehetnek – állítja a szakember.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a harmadik negyedévben (tehát a júliustól szeptemberig tartó időszakban) körülbelül húsz- húszezren utaztak bérelt repülőgéppel Monastirba (Tunézia) és Tel-Avivba (Izrael). A törökországi Antalyába, az egyiptomi Hurghadába és a jordán Akabába 10-12 ezren, összesen 33-34 ezren látogattak el.

A menetrend szerinti járatok közül Frankfurt, London, Amszterdam, München és Párizs voltak a legnépszerűbb úti célok Ferihegyről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyarok ezekbe a városokba utaztak volna a legnagyobb számban. Az adatok értelmezésénél ugyanis figyelembe kell venni, hogy ezek a városok egyben a klasszikus légitársaságok legnépszerűbb átszállóhelyei is. Ezekről a repülőterekről indulnak a Lufthansa, a British Airways, a KLM és az Air France hoszszú távú járatai. E statisztikából nem derül ki az sem, hogy a Budapestről induló vagy Budapestre érkező utakról van-e szó: ez azért nem mindegy, mert a British Airways éppúgy szállíthat magyar utast a Budapest-London- Budapest, mint angolt a London- Budapest-Londonon útvonalon. Emellett érdemes figyelembe venni, hogy a nem budapesti bázisú fapadosok (easyJet, Air Berlin, Germanwings) körülbelül négyötöd-kétharmad arányban Nyugat-Európából toborozzák utasaikat, míg a Wizz Airnél, illetve a SkyEurope-nál 50 százalék körüli a nem magyarok aránya.

A fapadosok megjelenése talán a nemzetközi buszjáratok piacán okozta a legnagyobb változást. Négy-öt évvel ezelőtt a bébiszitterek inkább vállalták az egynapos buszozást 30 ezer forintért, minthogy 60-70 ezer forintot fizettek volna egy repülőjegyért. A diszkont társaságok megjelenése óta azonban egyre többen választják a légi közlekedést a földi helyett. A Volánbusz csökkentette például a londoni, brüsszeli, párizsi járatok számát. Az angol fővárosba például korábban naponta, most heti négy alkalommal indulnak 40-50 fős buszok. Ugyanakkor nő az érdeklődés a közelebbi célpontok iránt, várhatóan az idén is népszerűek lesznek a horvát tengerpartra (Isztriába, Dalmáciába), az észak-olasz városokba, illetve a Prágába tartó járatok – tájékoztatott Fajcsák Lajos, a Volánbusz kereskedelmi igazgatója. A cég megváltoztatta kedvezménypolitikáját is: a fapadosokhoz hasonlóan itt is annál olcsóbb a jegy, minél korábban foglal magának helyet az utas, a legolcsóbb jegy Prágába 7900, Horvátországba 14900, Párizsba 18900 forintba kerül.

A MÁV szerint a nemzetközi vasúti járatok 250-300 kilométerig versenyképesek. Tavaly egész évben összesen kétmillióan utaztak külföldre vonattal, a legnépszerűbb célországok Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia, Csehország és Horvátország voltak.

Legnépszerűbb célállomások Ferihegyről

(Az induló utasok száma alapján)

Menetrend szerinti 2003. 2004.

III. n. év III. n. év

Frankfurt 58 481 61 531

London/Heathrow 53 137 49 273

Amszterdam 46 623 46 739

München 39 046 45 594

Párizs/Charles de Gaulle 47 633 35 210

London/Luton 27 138

Zürich 25 579 25 602

Prága 18 305 25 713

Helsinki 21 552 23 824

London/Stansted 20 358

Charter 2003. 2004.

III. n. év III. n. év

Monastir 20 654 21 618

Tel-Aviv 14 752 19 926

Antalya 10 364 12 483

Hurghada 7 230 11 565

Akaba 13 355 10 072

Korfu 11 202 8 806

Palma de Mallorca 5 313 7 266

Heraklion 5 847 6 783

Madrid/Barajas 5 183 7 770

Rhodosz 5 665 6 630

Forrás: KSH

Comments are closed.