Forrás: Demokrata

Pozsonyi Ádám

Tamás Gáspár Miklós, krónikus emberjogi aggodalmaskodó a napokban kitátotta a száját.

„Teljes harci díszben masíroznak a nácik nap mint nap az utcán.” Ezt mondotta ő. Mindezt egy villamoson megszúrt cigány ifjú miatt.

Érdekes, én egy darab nácit nem látok, amióta élek. Cigányt azt annál inkább, főleg a SPAR előtt, kik elnyomatásuk okozta keserűségükben a minap kiadós verést helyeztek kilátásba, ha visszakérem azt az ötszázforintost, amit egy pár zokniért adtam előlegbe. Megjegyzem, az ötszázforintos azóta sem került vissza hozzám, s a ruhatáram sem lett gazdagabb eme roppant praktikus ruházati cikkel.

Elhangzott még TGM szájából más egyéb is. „Megálljt kiáltunk”, meg „Majd jő a borzalom”, amin természetesen a holokauszt értendő.

Aztán annak rendje s módja szerint, ahogy a korszellem megköveteli, megvolt a szokott antirasszista felvonulósdi, hápogott a független értelmiségiekből álló fizetett bagázs, s az ember közben már szinte unja leírni, hogy magyarokat hol és mikor szurkálnak meg, vagy bántalmaznak, s hogy a cigányok már olyan fokú rettegésben élnek, hogy rendőröket vernek agyba-főbe a megtorlás legkisebb veszélye nélkül.

De az ijesztő már nem is ez.

Az ijesztő az, hogy amikor kiderült, hogy – amint minden épeszű ember előre sejtette – a szurkáló fickó naná, hogy cigány, egy darab rasszizmus nincs az egész ügyben, utána még azt mondja Horváth Aladár: lehet, hogy az illető azért vallotta magát romának, hogy megfeleljen a mélymagyaroknak. Ez már kérem maga a téboly.

Hölgyeim és uraim! Beköszöntött a kor, amikor senkit sem érdekel, nemhogy az igazság, de már az igazság látszata sem. Amikor mindenki azt mond, amit akar. Paranoiás módon szajkózzák a szokott antifasiszta kliséket, amelyek már egyre kevésbé hatásosak, s egyre kevésbé érdekelnek bárkit is.

Ebben az egész szürreális őrjöngésben mindössze egyetlen pozitívum található. Az, hogy sikerült elkerülnöm a verést ott a SPAR előtt, az ominózus zoknivásárlási ügyből kifolyólag. Ebből is látszik, hogy van még mit behoznunk lemaradásunkból az emberi jogok terén.

Comments are closed.