Forrás: NOL

Argentin-brazil örökrangadó a vb-selejtezők dél-amerikai csoportjában

Munkatársunktól, 2005. június 8. 00:00

Buenos Aires: Legyünk jegyesek!Kép: REUTERS – Enrique Marcarian Carlos Alberto Parreira brazil szövetségi kapitány „luxus barátságos mérkőzésnek” nevezte a vb-selejtezők szerda esti (magyar idő szerint csütörtök hajnali) csúcstalálkozóját, az Argentína-Brazília derbit, ám alighanem csak tompítani igyekezett azt a feszültséget, amely az örök riválisok minden egyes találkozóját megelőzi.

Abból a szempontból tényleg nincs tét, hogy mindkét válogatott nyilvánvalóan ott lesz a jövő évi világbajnokságon, ám ebben a párosításban a presztízs mindig óriási, az indulatok meg nemegyszer hevesebben törnek elő, mint a vulkánból a láva. A kvalitások alapján kétségkívül luxuskategóriájú a találkozó, de hogy barátságos lenne…? (Bár figyelem: a brazilok szálláshelyén tegnap Diego Maradona volt a díszvendég.)

Az argentinok olyannyira fontosnak tartják a meccset, hogy szombaton szinte a B csapatukat szerepeltették Ecuadorban, megkockáztatva a be is következő meglepetést (2-0 a házigazdák javára). Most azonban a legerősebb együttesük lép pályára, nehogy a vendégek „egyenlíteni” tudjanak. A két együttes mérkőzéseinek örök mérlege ugyanis így fest: 34 argentin, 33 brazil győzelem és 23 döntetlen. Ebben a tekintetben is nagy a harc tehát, csakúgy, mint Buenos Airesben a jegyekért; a pénztárak kinyitásakor kilométeres sorok kígyóztak, sőt sokan az egész éjszakát az aréna környékén töltötték, hogy reggel az elsők (az első százak) között jussanak belépőhöz.

Fokozza az érdeklődést, hogy még az argentinok is teljes elismeréssel méltatták a sárga mezes válogatott Paraguay elleni produkcióját (4-1), sőt Crespo kijelentette: „Brazíliáé a Dream Team.” Gondolhatják, a brazil lapok még inkább odavoltak, és a Jornal doBrasil a maximális 10-es osztályzattal jutalmazta Ronaldinho teljesítményét. Parreira viszont leginkább Ze Robertóról áradozott, egyébként pedig messzemenően elégedett lehetett a középpályás sorral, mert Ronaldinho és Ze Roberto mellett Kaká is világklasszis játékot nyújtott. Nagy brazil hátrány azonban Buenos Aires előtt, hogy Ronaldo ezúttal sem szerepel, ami megengedhető Paraguayjal szemben, de nem biztos, hogy Argentínában is „elmegy”. Mint köztudomású, az első számú csatár felmentést kért a Konföderációs Kupa-részvétel alól, és Parreira azzal vágott vissza, hogy akkor a mesterlövész a KK-t megelőző két vb-selejtezőn se játsszon. „Legközelebb Chile ellen, szeptemberben számítok rá” – mondta a szakvezető. Majd elválik, csütörtökön is könnyen beszél-e vagy sem…

Argentína: Abbondanzieri – Coloccini, Ayala, Heinze – Zanetti vagy Kily Gonzalez, Luis Gonzalez, Mascherano, Riquelme, Sorin – Saviola, Crespo.

Brazília: Dida – Cafu, Juan, Roque Junior, Roberto Carlos – Emerson, Ze Roberto, Kaká, Ronaldinho – Robinho, Adriano.

A további dél-amerikai program: Peru-Uruguay, Kolumbia-Ecuador (mindkettőt mára virradóra rendezték), Paraguay-Bolívia, Chile-Venezuela. Az állás: 1. Argentína 28 pont, 2. Brazília 27, 3. Ecuador 23, 4. Paraguay 19, 5. Kolumbia 17 (17-12), 6. Chile 17 (15-15), 7. Uruguay 17 (19-26), 8. Venezuela 15, 9. Peru 14, 10. Bolívia 13.

Az európai vb-selejtezők mai műsorából a görög-ukrán találkozó emelkedik ki. A program:

1. csoport: Csehország-Macedónia, Románia-Örményország, Finnország-Hollandia. Az állás: 1. Hollandia 19 pont/7 mérkőzés, 2. Csehország 18/7, 3. Románia 13/8, 4. Finnország 9/6, 5. Macedónia 8/8, 6. Örményország 4/8 (5-17), 7. Andorra 4/8 (4-25).

2. csoport: Kazahsztán-Törökország, Dánia-Albánia, Görögország-Ukrajna. Az állás: 1. Ukrajna 20/8, 2. Görögország 15/8, 3. Törökország 13/8, 4. Dánia 9/7 (10-7), 5. Albánia 9/8 (6-13), 6. Grúzia 5/7, 7. Kazahsztán 0/6.

3. csoport: Lettország-Liechtenstein, Észtország-Portugália, Luxemburg-Szlovákia. Az állás: 1. Portugália 17/7, 2. Szlovákia 14/7 (18-7), 3. Oroszország 14/7 (15-10), 4. Észtország 11/8, 5. Lettország 10/7, 6. Liechtenstein 4/7, 7. Luxemburg 0/7.

4. csoport: Feröer-szigetek-Írország. Az állás:1. Svájc 12/6, 2. Izrael 11/7, 3. Írország 10/6 (9-4), 4. Franciaország 10/6 (5-1), 5. Ciprus 1/6 (4-12), 6. Feröer-szigetek 1/6 (3-15).

5. csoport: Fehéroroszország- Skócia. Az állás: 1. Olaszország 13/6, 2. Norvégia 9/6 (6-3), 3. Szlovénia 9/6 (6-5), 4. Fehéroroszország 6/5, 5. Skócia 5/5, 6. Moldova 2/6.

7. csoport: Spanyolország- Bosznia-Hercegovina. Az állás: 1. Szerbia és Montenegró 12/6 (10-0), 2. Spanyolország 12/6 (9-1), 3. Litvánia 9/6, 4. Belgium 8/6, 5. Bosznia-Hercegovina 6/5, 6. San Marino 0/7.

8. csoport: Izland-Málta. Az állás: 1. Horvátország 16/6, 2. Svédország 15/6, 3. Magyarország 10/6, 4. Bulgária 8/6, 5. Izland 1/6 (6-17), 6. Málta 1/6 (1-16).

Comments are closed.