ÉS XLIV. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM, 2000. október 27.
Szegő Péter az ÉS szeptember 29-i számában a 2001. évi népszámlálással kapcsolatban történeti, statisztikai és érzelmi szempontból is érdekes kérdéseket vet föl (Nemzetiség? Vallás? Még egyszer a zsidóságról). A népszámlálási illetékesek nevében véleményünk kifejtése nem egyszerűen a téma aktualitása vagy a szerző felhívása alapján látszik szükségesnek, hanem azért is, mert kiemelt fontosságúnak tartjuk a kimerítő tájékoztatást az egyetlen teljes körű, hazánkban 130 éves hagyománnyal rendelkező, lakossági összeírásról. A 2000-es esztendő körül világszerte esedékes népszámlálások a korábbiakhoz hasonlóan mindenütt a kormányok, a demográfusok és a többi statisztikai adatfelhasználó várakozásának középpontjában állnak. Ugyanakkor magukat a statisztikák készítőit, a kutatói szférát és a nagyközönséget is egyre többet foglalkoztatják a népszámlálások indokoltságával, hasznosságával, költségeivel, megbízhatóságával kapcsolatos kérdések – miként az is, érdemes-e követni a közel két évszázados hagyományokat, milyen új eljárásokat lenne célszerű beiktatni. Ezekről széles körben folyt – és napjainkban is folyik – a népszámlálás híveinek és ellenzőinek vitája. Az ENSZ módszertani kézikönyve a népszámlálást úgy határozza meg, mint ‘azon műveletek összessége, amelyek magukba foglalják egy ország egésze vagy annak egy jól meghatározott része minden lakosára és egy adott időpontra vonatkozó demográfiai, gazdasági és társadalmi adatok gyűjtését, csoportosítását, értékelését, elemzését, publikálását és más módokon való közzétételét’. A népszámlálások megtartását alapvetően két szempont együttes figyelembevételével lehet indokolni. Az első, hogy a népszámlálás alapján a legnagyobb területi szinttől (az egész ország) a közigazgatási beosztásnak megfelelő közbenső (például regionális, megyei stb.) szinteken át az összesítések legalsó területi egységéig (adatigényektől, adatvédelmi szempontoktól függően település, kerület, választókörzet, számlálókörzet) készíthetők statisztikák. Erre a mintavételes felvételek nem alkalmasak. A második, hogy a népszámlálás a népességről és annak egyes csoportjairól olyan összetett demográfiai és társadalmi-gazdasági jellemzést tesz lehetővé, amit a szűkebb tartalmú és általában eredetileg más célokra felállított nyilvántartások nem. Ráadásul ez utóbbiak együttes használatát, összekapcsolását sok országban – így hazánkban is – az adatvédelmi szabályozás korlátozza.
Az adatvédelem és a személyiségi jogok védelmének ügye egyes nyugat-európai országokban az 1970-es évtizedben igen éles formában vetődött fel. Ebben közrejátszott, hogy – bár a népszámlálásra vonatkozó törvények statisztikai célú felhasználásról szóltak – az eredmények alapján egyes közigazgatási célú nyilvántartások kiegészítését és pontosítását is el kívánták volna végezni. Erre válaszul a statisztikusoknak ki kellett dolgozniuk a személyiségi jogokkal összefüggésben az adatok bizalmas és biztonságos kezelésének módjait. Ezen túlmenően nélkülözhetetlenné vált, hogy az országok statisztikai hivatalai ilyen szempontból is felülvizsgálják tájékoztatási gyakorlatukat.
A népszámlálás ugyanakkor mind pénzügyileg, mind pedig a végrehajtásához szükséges munkaerő szempontjából rendkívül költséges művelet. Magyarországon például a 2001 februárjában esedékes összeírást mintegy 50 000 felkészített számlálóbiztos és felülvizsgáló fogja végezni több mint 16 millió darab, egyenként többoldalas kérdőívvel; a feldolgozás és adatközlés pedig – a legkorszerűbb eszközök igénybevétele mellett is – hosszú hónapok, sőt néhány év munkájának eredménye lesz. A költségek mérséklésére irányuló különféle törekvések sem eredményezhetik azonban a népszámlálások ritkítását, a kérdések számának csökkentése pedig jelentős mértékben rontaná mind a saját múltunkkal, mind pedig a más országok megfelelő adataival történő összehasonlítások lehetőségét. Ez utóbbi megállapítással összefüggő fontos tény, hogy az egyes országok népszámlálási tematikája a kifejezetten sajátos nemzeti adatszükségletek kielégítésére feltett kérdéseken kívül valójában egy nemzetközi összehasonlításokra is alkalmas ‘minimálprogram’ és ennek kiegészítő változói köré szerveződik. Az időbeli összehangolásnál nem kevésbé fontos a tartalmi egység megvalósítása, aminek alapja a globális és regionális szintű ENSZ-ajánlások és egyéb nemzetközi útmutatások, osztályozási rendszerek alkalmazása. Ami az időzítésre vonatkozó javaslatot illeti, az hosszú évtizedek óta mindig a 0-ra vagy 1-re végződő évszámot részesíti előnyben, az Európai Unió pedig a korábbi előírásaival (1971, 1981, 1991) összhangban ezúttal a 2001-es évet ajánlotta tagországainak. Tartalmilag az összehasonlításhoz természetesen az szükséges, hogy az ilyen szempontból fontos kérdések egyik népszámlálásról a másikra ismételten szerepeljenek. A népesség állapotát alapvetően meghatározó ismérvek egyébként többségükben szerepelnek az ENSZ népszámlálási ajánlásaiban. A nemzetiségi és vallási kérdéskörről az elmúlt évben Gombár Csabától egy, a kérdésfeltevést vitató cikket olvashattunk, valamint a Mazsihisz bírálatát és néhány más észrevételt (ezekre a KSH elnöke, illetve munkatársai válaszoltak is). Az említett nemzetközi ajánlásokban és hazai gyakorlatunkban több ismérv együttes statisztikai megfigyelése és kombinációja teszi lehetővé a sokoldalú elemzéseket. Itt hangsúlyozni kell a statisztikai jelzőt, ugyanis a mai viszonyok között szó sincs az adatok bármiféle egyéb felhasználásáról, de még személyre szóló azonosíthatóságáról sem. A kérdőíven szerepeltethető, ajánlott ismérvek között található egyebek között a születési ország/hely, az állampolgárság, az etnikai vagy nemzetiségi csoport, szerepel továbbá a nyelv (anyanyelv, legjobban beszélt nyelv, családban használt nyelv, idegen nyelvek ismerete) és a vallás. Az ENSZ definíciója szerint ‘az etnikai (vagy nemzetiségi) csoportokat azok a személyek alkotják, akik magukat ugyanolyan származásúnak vagy kultúrához tartozóknak vallják az őket más csoportoktól megkülönböztető nyelvi, vallási vagy egyéb jellemzők alapján. Az egyes országok történelmi és politikai körülményeitől függően lehet e csoportokat etnikai vagy nemzetiségi csoportoknak tekinteni. Minden személynek szabadon kell kinyilvánítania, hogy melyik etnikai/nemzetiségi csoporthoz tartozik.’
A kérdéskör történeti előzményeihez tartozik, hogy 1849-ben Magyarországon született Európa első nemzetiségi törvénye, amelynek utódját nem sokkal a kiegyezés után, 1868-ban terjesztette be Deák Ferenc. A hivatalos magyar statisztikai szolgálat 1870-ben kezdődött népszámlálási gyakorlatában a születési hely kérdése két népszámlálás (1960, 1980) kivételével mindvégig jelen volt, és szerepel a 2001. évi kérdőíven is. Az állampolgárságot (honosságot) ugyancsak a kezdetektől kérdezték, de csak 1960-ig, és most kerül vissza a programba. A nemzetiségre vonatkozó direkt kérdés 1941 óta része az összeírási tematikának, 1970 kivételével. Az előnyomtatott válaszlehetőségek mellett minden esetben szerepelt a szabadon megválaszolható ‘egyéb, mégpedig…’ megjelölés is. A nemzetiségi alapinformációt 1880-tól kezdve az anyanyelv tudakolása szolgáltatta, amelyet kiegészített a más nyelvek ismeretére vonatkozó kérdés. Az anyanyelv mint a nemzetiségi hovatartozás alapismérve fontos szerepet kapott Keleti Károlynak, a Magyar Statisztikai Hivatal első elnökének 1872. évi, szentpétervári előadásában, amelyben egyebek mellett felhívta a nemzetközi statisztikai társadalmat a tízévenkénti népszámlálások megtartására. 1930-tól itt is adott volt az előnyomtatott, aláhúzható, illetve a szöveges beírással megadható válasz lehetősége. A vallás tudakolása 1949-ig szerepelt népszámlálási kérdőíveinken, azóta viszont nem volt erre vonatkozó, teljes körű felmérés. A 2001. évi népszámlálásunk során ismét lesz ilyen kérdés.
Fontos leszögezni, hogy a statisztikai adatgyűjtések kérdésanyaga nem egyszerűen a szakemberek kíváncsiságától függ, hanem az információigények sokoldalú felmérésén alapul. Ez fokozottan igaz egy olyan nagyszabású akció előkészítésére, mint amilyen a népszámlálás. Ez a munka éveken át tartott, miközben figyelembe kellett vennünk hagyományainkat, a gazdaság, a technika és társadalom alapvető változásai által diktált új igényeket, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségek várható alakulását, valamint – nem utolsósorban – a jogi környezet hatásait is. Tárgyunk szempontjából itt főként az adatvédelmi törvény, továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény rendelkezései a mérvadók. A 2001. évi népszámlálás kérdőívének tervezeteit megtárgyaltuk a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalának vezetőivel, a kisebbségek országos önkormányzatainak képviselőivel, a vallásügyi hatóságok illetékes munkatársaival, valamint az Országgyűlés adatvédelmi biztosával. Hasznosítottuk az 1999. évi próbanépszámlálás tapasztalatait, és a szakmai elfogadhatóság határáig figyelembe vettük a már korábban említett észrevételek egy részét. Ágy került sor például arra, hogy a Mazsihisz tiltakozásának alapjául szolgáló előnyomtatott válaszlehetőséget – amely a magyarországi történelmi vallások, köztük az izraelita felekezet felsorolását tartalmazta – töröltük, és helyette szövegesen megválaszolandó kérdést alkalmazunk. Igyekeztünk minél teljesebbé tenni a próbaszámlálás idején még csak félkész állapotban volt vallási jegyzékünket. Egyidejűleg – a Szegő úr által kifejtett és bennünk is megfogalmazódott gondolatmenetet alkalmazva – a zsidó identitás kifejezésének lehetőségét kibővítettük azzal, hogy a törvényben nevesített 13 hazai nemzetiség melletti nyitott válaszlehetőség kódjegyzékébe felvettük ezt a nemzetiséget. Nyitott kapura talál a többes identitás megjelölésének gondolata is: éppen a nemzeti szövetségek képviselői vetették fel, akiknél ez a legsűrűbben előfordul, és már a múlt évi próbaszámlálásunknál a több anyanyelvvel, több nemzetiséggel való azonosulás megjelölésének lehetőségét is tartalmazta kérdőívünk. Ez természetesen a feldolgozás egyik új szempontját jelenti majd, és megfelelő magyarázatokat is igényel a korábbi adatsorokhoz történő illesztés során.
Az adatvédelem problémaköréhez visszatérve hangsúlyozni kell, hogy a magyar népszámlálások története során a statisztikusok szándékaik szerint tartották magukat az adatok eredeti célú felhasználásához. Ebbéli törekvéseik az 1941-es összeírás kapcsán azonban – messze rajtuk kívüli politikai erők hatására – két szempontból is csorbát szenvedtek. Egyrészt a zsidók származását firtató speciális kérdések kerültek a kérdőívekre, bár ezek felhasználásáról nincs ismeretünk. Másrészt a magukat német nemzetiségűnek vallók háború utáni kitelepítéséhez – a Statisztikai Hivatal illetékeseinek tiltakozása ellenére – felhasználták a népszámlálási információkat is. Ennek negatív hatásait az adatszolgáltatói hajlandóságra és őszinteségre a legutóbbi népszámlálásig megszenvedte a statisztikai szolgálat. Nyilvánvaló, hogy a mai körülmények nem hasonlíthatók a 40-es évekhez, egyes félelmek és érzékenységek azonban nem tudnak elmúlni. Az adatvédelmi és a kisebbségekről szóló törvények szellemének és betűjének is megfelelve a nemzetiségi és vallási kérdésblokk a nem kötelezően megválaszolandó megjelölést kapta. Természetesen tájékoztatóinkban, a nemzetiségi képviselőkkel folytatandó folyamatos konzultációkon igyekszünk majd elérni, hogy a válaszadás minél teljesebb és valósabb legyen, hiszen ezek az ismérvek számos demográfiai és más társadalmi folyamattal szoros összefüggésben vannak, amelyek felderítése nem elsősorban a statisztikusok vagy a mindenkori kormányzat, hanem a lakosság és az egyének érdeke. További biztosítékként és premierértékű újításként, némi plusz kockázatot vállalva nem szerepeltetjük a kérdőíven az összeírásra kerülő személyek nevét. A kisebbségek összeírásának elősegítése érdekében egyébként folyamatban van a kérdőívek fordíttatása a törvényben felsorolt és a hazánkban megtelepedett más, nagyobb létszámú nemzetiségi csoportok nyelvére.
Reméljük, hogy a felmerült kérdések megválaszolásán és a kissé bővebb tájékoztatáson túl sikerült felvillantani valamit abból az állandó, de mindig megoldandó dilemmából is, amellyel az adatgyűjtést tervező statisztikus küszködik az információigény növekedése és az adatszolgáltatás különféle akadályai között.
Rózsa Gábor
KSH Népszámlálási Főosztály főosztályvezető-helyettes
