Forrás: Népszava

A Hezbollah és az Amal Mozgalom alkotta Szíria-barát szövetség aratott diadalt a libanoni parlamenti választás második fordulójában, amelyre a közel-keleti állam déli részén került sor.

A két párt koalíció nagy győzelmet aratott, hiszen a szavazók nyolcvan százaléka voksolt rájuk. Egy héttel korábban ugyanakkor Bejrútban és környékén, azaz a szunniták főhadiszállásán a Szaad el-Hariri által vezetett Szíria-ellenes ellenzék győzedelmeskedett nagy fölénnyel: mind a tizenkilenc mandátumot megszerezték.

Dél-Libanonban mintegy 675 ezer választó döntött 23 parlamenti hely sorsáról. A Szaíria-barát szövetség azt állította, az összes mandátumot megszerezte. Az Amal és a Hezbollah évtizedeken keresztül uralta a szír belpolitikát. A részvételi arány alacsony, 45 százalékos volt. Vasárnap újabb szavazási fordulót tartanak: Közép-Libanonban és az ország keleti részén járulhatnak az urnákhoz.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2004 szeptemberében elfogadott 1559-es határozata előírja, hogy minden fegyveres milíciát le kell szerelni Libanonban. Az Egyesült Államok és számos más állam nagy nyomást fejt ki a Hezbollahra, hogy tegyen eleget az ENSZ-határozatnak, és szerelje le a Libanon déli térségeiben állomásozó fegyveres erőit. A Hezbollah visszautasítja az erre vonatkozó követeléseket. Azzal indokolja hajthatatlanságát, hogy feltétlenül szükség van milíciájára egy esetleges izraeli agresszió elhárítása végett.

Izrael és számos más állam terrorszervezetnek tekinti a Hezbollahot. Az Egyesült Államok is a terrorista szervezetek listáján tartja nyilván az iráni támogatást élvező szervezetet.

Népszava-információ

Comments are closed.