Forrás: NOL

Hírösszefoglalónk, 2005. június 7. 00:00

Egyhetes haladékot kapott a budapesti albán nagykövet arra, hogy elhagyja-e a követség által május 31-ig bérelt budai ingatlant, vagy megállapodik a tulajdonos Revivim Kft.-vel, és újra szerződést köt a céggel.

A Revivim Kft. tulajdonosa, Tuvya Raviv tegnap birtokba akarta venni az épületet, miután nem tudott megállapodni Eduard Sulo nagykövettel az ingatlan bérletének meghosszabbításáról. A felek félórás tárgyalás után jutottak a szóbeli megállapodásra – írta az Index.

Raviv szerint Sulo mindig késéssel fizette ki az 5500 dolláros (több mint. 1,1 millió forintos) havi bérleti díjat, majd a szerződést nem volt hajlandó meghosszabbítani, miközben az épületet sem adta át. A megállapodás szerint a nagykövet egy hét alatt eldöntheti, hogy kiköltözik, ez esetben két hónapig kétszeres áron bérli az ingatlant, és a szerződésnek megfelelően kifesteti és felújítja a kertet.

A magyar-izraeli üzletember hangsúlyozta: Sulo elődjeivel soha semmilyen problémája nem volt. Információink szerint Sulo jelentős embernek számít az albán diplomáciában, 2003-as budapesti nagyköveti kinevezése előtt az albán külügyminisztérium főtitkára, illetve a külügyminiszter kabinetfőnöke volt.

A magyar Külügyminisztérium jegyzékben hívta fel a nagykövet figyelmét arra, hogy tartsa be a magyar törvényeket. A diplomaták státusáról érvényben lévő nemzetközi szerződések komoly védelmet biztosítanak az albán bérlőknek. A villa területére a nagykövet engedélye nélkül még a tulajdonos sem léphet, hiszen az ingatlan nemzetközi jogilag albán felségterületnek számít.

Comments are closed.