Forrás: Népszava

Az egykori Japán Kávéházban, a mai Írók Boltjában Esterházytól Faludyig meg Jókai Annától Spiróig a magyar irodalom színe java összejött. Csak a terézvárosi alpolgármester nem volt sehol, így aztán a 76.

ünnepi könyvhetet Békés Pál, a Nagy könyv magyarországi ötletgazdája nyitotta meg úgy, avval, hogy egyik vad és visszatérő álmát mesélte el az olvasóról, aki hét könyvheti könyvbe beleszeret, azokat egytől egyig elolvassa, ami azért volna nagyszerű, mert hogy a Magyar Tudományos Akadémia tavalyelőtti felmérése szerint az emberek 32 százaléka tavalyelőtt egyetlen könyvet olvasott el.

Az Írók Boltja az ünnepi könyvhetet avval köszöntötte, hogy teázójába azokat a magyar írókat hívta meg, akiknek a műve, művei a Nagy könyv százas listájára fölkerültek.

-Nagy fájdalmaim voltak – mondta Jókai Anna -, amikor a listát megláttam, mert hogy arról igazán nagy művek is hiányoznak. Amikor “98-ban a könyvem, a Ne féljetek megjelent, úgy gondoltam, magamnak vagy csak egy szűk körnek írom, mivel hogy az olvasót az élet második felébe, egészen a halál pillanatáig kíséri el. Aztán lett kegyelmi állapot, mert a Ne féljetek tizenöt kiadást élt meg, én pedig már azt is köszönni tudom, hogy a százas listára, ami játék is, bekerültem.

-Nem látok semmit – mondta a boltban Faludy. – Szemműtét előtt állok. De a szeretetet azt nagyon köszönöm, mert ez az, ami még életben tart. Lényegében boldog voltam az életemben, még Recsken is, amikor a havas hegyeket megláthattam, amiknek a koszorúja pontosan olyan volt, olyan szép, akár a japán hegyeké. A sötétzárkába a napfény a kulcslyukon át jött be, így jutott el a cella hátsó falához, és annyira vonzott, hogy az ingemet kigomboltam, engedtem, hadd érje a sugár ott, a mellemet, s miközben a szememet behunytam, úgy éreztem, megint Tahitin vagyok… Most nem látok, a jövőt illetően is csak rémképeket, mert amikor megszülettem, a Földön egy milliárd ember élt most meg hét, mi lesz ebből meg a levegő elszennyeződéséből, ne rémüljetek meg, próbáljatok segíteni…

Az Írók Boltjában a százas listára fölkerült tizenegy író művét hol író, hol színész, énekes vagy Oscar-díjas filmrendező ajánlotta; Esterházy például Závadáét:

-Azért szoktunk könyveket ajánlani – mondta Esterházy Péter -, mert jobb sorsot remélünk nekik.Valamiért megszeretünk egy könyvet, és úgy látjuk, hogy az olvasó, aki sajnálatos módon azt tesz, amit akar, nem osztja egészen a véleményünket… Závada regénye, a Jadviga párnája esetében nem erről van szó, éppenséggel a sikeressége miatt – tizenötödik változatlan utánnyomás – ajánlom, mert ez egy szerethető könyv. Finom részletekkel van tele, egy kisebbség története is ez, amiben Závada olyan otthonos, s ezt közvetíti is, aztán meg másról se szól a könyv, mint nőkről és férfiakról… Azt meg szeretjük.

-Utálom ezt az egész Nagy könyv-őrületet – mondta Spiró György -; borzasztó dolog műveket egymással versenyeztetni. Ugrasszuk össze Tolsztojt Csehovval? A művészet nem erről szól. Számomra a Nagy könyv egyetlen dologra jó, mégpedig arra, hogy irtózatos drágán, 500 millióért csináljanak meg egy olyan közvélemény-kutatást, amely 100 ezerből is megtehető.

-Én nem fanyalgok – mondta Esterházy. – A Nagy könyvről nincs mit… Efféle látványos dolog akkor tud igazán jól működni, ha bele van ágyazva valami koncepcióba… Ha a kulturális kormányzatnak van elgondolása arról, hogyan támogassa a kortárs irodalmat. De ilyen koncepció nincsen. Az előző kormányzatnak sem volt. Ennek hiányában minden olyan akció, ami sok pénzbe kerül, rögtön fölveti azt: de hát akkor miért erre vagy arra? Én nem állítom, hogy a kortárs irodalmat támogatni kell. Döntsön erről a társadalom. De ha azt gondoljuk, hogy a magyar írásbeliség fontos, akkor bizony, hogy szükséges a folyóiratok s a kortárs magyar könyvek támogatása. S mivel ez most véletlenszerűen történik, egy olyan akcióval, amiben sok a pénz, ezért lehet irritáló, mert akkor olyan demagóg kérdéseket is föl lehet tenni, amelyek éppen ezért mégiscsak legitimek maradnak…

-Az mindenesetre a listából kiderült – mondta Spiró -, hogy nemzetközileg is az ifjúsági irodalom az, ami igazán népszerű. Talán mert az emberek nagy része csak iskolás korában olvas, aztán meg már nem, vagy ha mégis, akkor az olyan irodalmat részesítik előnyben, amelyben vagy ismert meseelemek találhatók, amihez kicsi koruktól hozzászoktak vagy a történet iskolában játszódik, amit szintén mindenki megtapasztalt. Az a gyanúm, hogy idővel Kertész Imre Sorstalansága is jó értelemben vett nevelődési ifjúsági irodalom lesz. A Sorstalanságnak valaha volt ötezer olvasója, aztán megkapta a Nobel-díjat s lett belőle politikai őrület… És ennek következtében mondhatta Kertész Imre azt, hogy ő 200 ezer olvasatlan Sorstalanság szerzője.

Scipiades Erzsébet

Fotó: Demecs Zsolt

Comments are closed.