Izraelben tegnap szabadon bocsátottak valamivel kevesebb, mint négyszáz palesztin foglyot. Ezzel a zsidó állam ezzel beváltotta azt a – negyedévvel ezelőtti – igéretét, amly szerint összesen mintegy 900 palesztint enged el. Tartotta magát azonban ahhoz az elvéhez is, amely szerint nem bocsáthatók szabadon olyanok, akiknek a kezéhez vér tapad. A kiszabadultakat a palesztin területeken rokonaik és barátaik hatalmas örömujjongással fogadták.
Juval Stejnic, a kneszet védelmi és külügyi bizottságának elnöke elítélte a döntést. ‘Abszurd árral úszunk, a palesztinok öngyilkos merényleteket készítenek elő, mi pedig szabadon engedjük a foglyokat’ – mondta a politikus a katonai rádiónak. Stejnic ezzel arra utalt, hogy szerdán az izraeli rendőrség őrizetbe vette az Iszlám Dzsihád öt tagját, akik a hatóságok szerint kettős öngyilkos merényletet terveztek Jeruzsálemben.
Izrael ellen 2002-ben végrehajtott öngyilkos merényletek elkövetőinek nyújtott támogatásért hatszoros életfogytiglanra ítéltek egy palesztin férfit, ukrán származású feleségét pedig nyolc és fél évi fegyházzal sújtotta egy izraeli katonai bíróság szerdán. A harmincöt éves Ibrahim Szarahnát, a Betlehem közelében fekvő Deisé menekülttábor lakosát a ciszjordániai Ofer izraeli támaszpontjának katonai bírósága hatszoros életfogytiglanra, feleségét, Irina Policsukot pedig nyolc és fél év fegyházra (ebből öt év felfüggesztve) ítélte.
Reménnyel tekintünk a jövőbe, vannak ígéretek, de nincs illúziónk – mondta az izraeli parlament (Knesszet) elnöke csütörtökön Budapesten azzal kapcsolatban, hogy június 21-én a tervek szerint újabb izraeli-palesztin csúcstalálkozót tartanak. ‘Nem vagyunk biztosak abban, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök teljesíteni tudja a béke megteremtésére vonatkozó kötelezettségét. Béke akkor lesz a térségben, ha az arabok egyszer végre elhatározzák, hogy békében akarnak élni’ – jelentette ki újságíróknak a magyarországi látogatáson tartózkodó Reuven Rivlin. A Knesszet elnöke szerint könnyen elképzelhető, hogy a Gázából történő izraeli kivonulás után kiújulnak a palesztin merényletek.
Az izraeli parlament elnöke csütörtökön a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnökével is megbeszélést folytatott. Magyar partnerével, Szili Katalin parlamenti elnökkel pénteken tárgyal.
Népszava-összeállítás
Képalá:
A Kneszet elnöke – ezuttal a magyar parlament elnöki székében