Forrás: ÉS

Kozák Csaba

A dizájner művészete

Tárlat

Ki az, aki a szovjet kormányhoz 1969-ben egy olyan plakátot címzett „let my people go” (engedjétek elmenni a népem) felirattal, melyen vörös alapon a sárga G betűt egy kalapáccsal keresztezett sarló formázta? Nos, ő Dan Reisinger, magyar kollégáinak „csak” Dani. A kanizsai születésű művész – miután édesapja eltűnt egy munkatáborban – 15 évesen édesanyjával Izraelbe emigrált. 1954-ben a jeruzsálemi Bezalel Művészeti Akadémián diplomázott, ahol szobrászatot, festészetet és plakáttervezést tanult. 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon első díjat nyert a Nemzetközi Tudományos Pavilonhoz tervezett plakátjáért, és megnyílt első festészeti kiállítása. Két évvel később már Londonban tanul és dolgozik. Innentől nincs megállás: Reisinger hihetetlen energiával és kreativitással építi alkotóművészi és tervezői karrierjét. Tevékenysége nemzetközi léptékkel mérhető, ugyanakkor egyike azoknak, akik Izrael mai, vizuális arculatát alapvetően meghatározták.

Retrospektív kiállításán számtalan (kulturális, turisztikai, kereskedelmi, politikai, sport) plakát, naptár, logo, arculatterv, környezeti dizájn, két- és háromdimenziós műv szerepel az „alkalmazott” művészet területéről, de láthatunk festői absztraktot (kalligráfiákat) és ábrázoló gesztusokat (aktok) is. Reisinger pályafutása során mindig is két lábon állt a földön, műveiben a ráció és a szenvedély küzdött egymással. A dizájnerben és alkotóművészben váltakozva kerekedtek felül a pólusok, szintézisükre folyamatosan törekedett. Eszköztárát, szín- és formavilágát is ehhez alakította: képes volt szűkíteni, lényegretörően deklarálni, ugyanakkor spontánul és gazdagon fogalmazni. Dübörgő koloritású tervein minimalizálja a szöveges részt, sőt sokszor a betűk formáját felhasználva tükrözteti azokat (héber betűk tükörképe emberalakot/menórát formáz pl. a Habima Nemzeti Színház emblémáján), vagy pedig a tipográfiával játszva az El Al tucatnyi plakátján: az adott célállomás/város egy-egy szimbólumává (felhőkarcoló, római arcél, tulipán stb.) alakítja át az E betűt. Mozgást és sebességet sugallóan átfesti a légitársaság és a vasút járműparkját, újradizájnolja az utazó étkészletét. Bélyeget, emlékplakettet, oklevelet és érmeket tervez. Ragyogó színeit, puritán, ritmikus formáit murális munkák, reliefek, egyetemek, kórházak, uszodák, benzinkutak, külső és belső terek őrzik. Ugyanolyan gonddal alakítja ki egy könyvtár belső arculatát, mint mondjuk egy gyógyszer csomagolástervét. Kétdimenziós dizájnjait a térbe lépteti. A felületbe vág, meghajtogatja, kinyithatóvá, transzparenssé és variábilissá teszi azokat (Iscar-naptár, vagy a New York-i MoMA részére készült öröknaptár).

Tavalyi szobortervén (Munkaszolgálatosok) a vékony, szélbe hajló figurák egyszerre idézik Giacometti formavilágát és Radnóti Erőltetett menetét. Kiemelkedő alkotása a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Múzeum reliefje. Míg a múzeum falán távolról egy bibliai idézet tömbös betűi olvashatók, addig a közelben álló néző lyuggatott, felszaggatott, acélbordáit feltáró testet lát. Nagy mű.

A kiállítás egyharmadát az ezüst és sötét alapon, vörös és fekete, szeriális vonalakkal és foltokkal festett munkák (Tűztekercsek) és a költői, kalligrafikus gesztusok adják. A kiállítás elegáns plakátján és a katalógus borítóján az izraeli tipográfus egy ilyen, fekete Reisinger-gesztust font egybe egy azon áthatoló csíkkal. A dolog hasonlít Hencze Tamásnak a 80-as és 90-es évek fordulóján festett, fénycsíkkal párba állított gesztusképeihez.

Véletlenek pedig vannak.

(Dan Reisinger Utak című kiállítása június 5-ig tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban.)

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 21. szám