Egy zuglói lakótelepi kuplerájban három prostituált, két strici, és egy újságíró összetalálkozik. Az egyik szobában folyik az aktus, extrákkal és hosszan: masszírozás, popó-szex, és óvszer nélküli francia, a másikban a magát szex-menedzsernek nevező fiatal, börtönviselt strici okítja az ötvenen túli kezdő szex-vállalkozót arra, hány aktus kell a gazdaságossághoz. Hideg számítások testről, nemi szervekről, elkúrt lelkekről.
– Anyuci mindig úgy nevelt, sose hazudjak. És én elmondtam neki, hogy kurva lettem Pesten. Csak nézett rám. Nekem ő volt a barátnőm, a minden, mert egyedül nevelt fel, de amikor tizennyolc lettem, azt mondta, Encikém, öregségemre nem szeretnék egyedül maradni. És hozzánk költözött egy színész. Annyira féltékeny lettem, hogy inkább elmentem az apámhoz, akit addig nem is láttam. A válóper, a vagyonmegosztás meg a gyerektartás miatt anyuciék ugyanis tíz éven át úgy jártak a bíróságra, mint más haza. Amikor beállítottam az apámhoz, annyit mondtam, én vagyok a lányod. Az apám valamikor jó nevű bokszoló volt, az anyucival közös üzleteivel nem is tudott foglalkozni, és amikor 74 ezer lejnyi adósságot mutattak ki, letartóztatták. Nyolc hónapos voltam. Az anyai nagyszüleim három nap alatt szedték össze a pénzt, az apai nagyszüleim meg egyre azt mondogatták, ez a kislány biztosan nem is az övé, mert nem rá, hanem az öccsére hasonlít. Olyan volt nekem tizennyolc évesen az apám, mint egy ezeridegen. És az anyuci színésze is, aki időszakos alkoholista, és olyankor csúnyán elveri. Anyuci fölhív, panaszkodik, én meg azt mondom, a te lakásod, te nem akarsz egyedül maradni. Kolozsvárott jártam gimnáziumba, biokémia szakra, mert anyuci álma az volt, hogy orvos legyen belőlem. Huszonhatan voltunk és tizennyolcunknak sikerült a felvételije a magyar nyelvű orvosi karra, amit aztán mégsem indítottak be. Tízen próbálták meg a román nyelvűt, az első évben mind kibuktak, és én is föladtam. Levelezőn elvégeztem az ápolónőképzőt, aztán mert mindenhol ezeridegen voltam, átjöttem úgymond külföldre. Már két hónapja voltam kurva Pesten, ott, ahová Péter vitt el, és épp egy vendégtől jöttem ki, amikor szóltak, újabb férfi vár. Kilestem és meghökkentem, mert olyan ismerős volt. Bementünk szobára, kifizetett három órát és csak néztük egymást meg beszélgettünk. Olyan fire-fura volt. Mert a menyasszonyával május végén esküdtek volna, már az időpontot is kitűzték a Mátyás templomban, ő meg két hét után mindent fölrúgott és összeköltöztünk. De a kapcsolatunkban azért az mindig megmaradt, hogy kurva voltam, és amikor féltékenykedett, azt üvöltötte, te ez, te az, te kurva. Három éven át nem is dolgozhattam. Csak ültem otthon, vártam, de annyira elvakított a szerelem, hogy nem éreztem magamat bezárva. Csak a negyedik évben mondtam azt, szeretnék dolgozni. Mondtam a vendéglátót, mondta, nem, mert ott is kurvák dolgoznak. Mondtam a plazákat, mondta nem, mert mi lesz akkor a hétvégékkel. Végül az idősek otthonába, a fekvőbeteg részlegbe elengedett. De amikor megtudta, hogy ötvennégy magatehetetlen férfi kakis meg pisis pelenkáit cserélgetem naponta háromszor, azt mondta, megundorodott. Összevesztünk és elköltöztem. Az albérlet a rezsivel együtt nyolcvanezerbe került, ápolónőként, állandó éjszakásként meg csak hetvennégyezret kaptam. Kellett még egy állás. Este héttől reggel hétig az idősek otthonában dolgoztam, akkor hazamentem, lezuhanyoztam, ittam egy kávét és mentem pultos lánynak egy sörözőbe. Volt, hogy napokig nem aludtam. Tavaly január huszadikán, huszonnégy évesen kaptam is egy szívinfarktust. Feküdtem a Dél-Pestiben és az orvos azt kérdezte, Enci, mit csinált magával? És bármennyire is fájt, de a kisöregeket ott kellett hagynom. Behívatott akkor az igazgatónő, elém tolt egy papírt, volt rajta 274 aláírás. A kisöregek azt kérték, az Enci nővért semmi pénzért ne engedjék el. Kellett a pénz, a sörözőben hosszú műszakos pultos lettem, és szép lassan belebukdácsoltam a játékgép szenvedélybe. Csináltam 300 ezer adósságot, s hogy kifizessem, kölcsönt kellett kérni. Így lettem megint kurva. Péternél. Hogy törleszthessek. Neki.
+
-Édesem, Péter, örülök, hogy megjöttél – mondta Enci és bemutatta Nándit: ” A szívem választottja.” Nándi meg azt felelte, neki egy a fontos, az, hogy az Encinek jó legyen. És majd jövőre elmennek Spanyolba, addig meg fölpörgetik a bárt, ami nem éjszakai, inkább olyan öltönyös-cégvezetős magánklub, aminek a működési formáját és módját az egyik legnevesebb öreg ügyvéd egy hónap alatt fundálta ki. A lényeg, hogy a hat lány a bérleti díjat, a havi háromszázezret rendben fizesse, na és rájuk, a lányokra ügyelne az Enci.
– Nándi, te tényleg a Tasnádinak dolgoztál? – kérdezte Péter.
– A behajtója voltam – négy hónapig… Azt mondom neked, Péter, egy ilyen helyre legalább négy-öt lány kell.
– Négy-öt? Abból indultam ki, jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Az Andi például hat-hétezerért is eljönne.
– Aki az árakat leviszi, az hülye. A vendég jól ismeri a tarifákat, tudja, a lányok kilenc-tizenegyezerbe vannak, ami az extrákkal harmincezerre is fölmehet. És az se mindegy, hogy ugyanazért a pénzért hárman-négyen tolják-e meg, vagy csak egyvalaki. Figyelj, mi az Encivel mindent elintézünk, mert ami itt van, az egy semmi.
-Pedig így a kurva jó, ilyen szolidan.
-És a képek sem jók az Interneten. Hidd el, a nagyon jó képek azért mennek el, mert a kuncsaft azt hiszi, a lány van rajta. Nézd, én nem vagyok fotós, nem értek hozzá, mint te, csak azt tudom, meg kell találni a természetességet.
-Nándi, figyelj. Ha két lánynak reggel tíztől este nyolcig három kuncsaftja van, és ezzel naponta tíz-tizenöt ezret megkeres, akkor egy hónapban, ha csak huszonkét napot dolgozik, akkor a havi jövedelme háromszáz-háromszázharmincezer. És abból indultam ki, ha egy nap van hat aktus, abból kapok huszonnégyezer forintot. A lány ötöt, én négyet, szóval, ha megvan a napi huszonnégy ezrem, az huszonkét nap alatt száznegyvennégy aktus, vagyis félmillió forint. Nem kell több, de kevesebbet se nagyon szeretnék.
– Édes Péter, a múlt hetet tízezer forinttal zártam.
– Sajnálom.
– Így nem lehet számolni, és nem lehet két-három lányra alapozni. Mert van, hogy az egyik hónapban a lánynak ötven üzlete van, a következőben meg csak huszonnyolc. Egy lányra egy hónapban harminc üzletet lehet számolni, ha ez nincs meg, akkor vagy rosszul telefonozik, vagy az ágyban rossz, vagy a vendég nem olyan, vagy a lehúzás nagy.
– De hát a harminc üzlet az a lánynak is kevés!
– Ha négy lány van, a pörgés akkora, hogy még annál is több összejöhet, mint amivel számoltál.
– Nándikám, nálam alapvető szempont, hogy mindenki jól érezze magát.
– Két szép lány kell, meg két átlagos.
– Képzelje, Erzsike, amikor a Ditkét megláttuk, az Enci elborzadt, mert hogyan néz ki, meg mekkora. Aztán beszélgettünk két órán át a Ditkével és tudtam, ő lesz a legjobb. Mert az Encin látom az undort. Hogy herótja van. Hogy rühellve csinálja, de a Ditke az más.
– Mert őrült, mert perverz.
– És nekem ilyen kell. Meg olyan, mint az a fotós kislány. Őrajta is látom, mennyire elszánt.
– Édesem, Péter, elszánjuk mi magunkat, és csináljuk is, de az a fotós lány is utálni fogja, és úgy gyűlöli majd, ahogy én. És közben akkora színésznőnek is kell lenni, hogy miközben a kuncsaft beteszi-kiveszi, le ne okádd.
– Mindegyik lány zűrös. Mert vagy leszarja a barátja, vagy együtt élnek, de mégsem bízhat meg benne. Csajok, mondom időnként, ne legyetek már bolondok. Tudom, hogy menstruáltok, hogy bajotok van, de ne hergeljétek egymást, és fogjátok már vissza magatokat, és álljatok vissza a sorba, mert ebből éltek.
– Én nem. Nekem ezért nem kell görcsösen törekednem, és a családias hangulat ezért fontos. Mert attól a hányinger kerülget, amit a filmek mutatnak, hogy például a régi Szovjetunióból kivisznek egy tizenhat éves kislányt Svédországba, ahol eladják kurvának.
– Pedig, Péter, ilyen is van. Ismerek egy lányt, akit kiskorában kibaszott az anyja, a jó barátja meg elkérte táncos munkára. Egész éjszaka ott sírdogált a bárban, amikor a tulajdonos azt mondta, megvettelek, az enyém vagy, és kúrni fogsz. Eltelt egy év, és a lány összebarátkozott a tulajdonossal. Végre megbízott valakiben. Egy nap kimentek megnézni Spanyolországot, és a lányt ott adta el, ötezer euróért. És akkortól meg az ment, a seggbe kúrás meg az ütés-verés. Egy nap a lányba beleszeretett egy fiatal csávó. Kivásárolta húszezer euróért, és visszahozta Magyarországra. Életemben nem láttam még nőt, aki a dolgot ennyire rühellné, de havi egymillió-kétszázezerrel menő kurva lett; ettől persze még ő is pont olyan, mint a többi hajtós lány, nem tud fölmutatni semmit.
– Erzsike, figyeljen rám, és induljunk ki abból, hogy veszek egy lakást hétmillióért…
– Hiszen én is csak addig dolgozom, amíg be nem jön valamelyik álláspályázat, és már megyek is vissza értékbecslőnek. Erzsike, higgyen nekem, nálam ez tényleg csak átmenet…
– Mindenki azt mondja, hogy abbahagyja. Nem tudják..
– Gyerekek és Nándikám, a boltjainkban én is kizsigerelem a dolgozóimat, napi ezerötszázért dolgoztatom őket hajnali öttől délután négyig.
– Mindegyik hajtós lány veszélyes és megbízhatatlan. Volt nálam egy csaj, egy útszéli, az mesélte, hogy kocsiban, mosakodás nélkül naponta húsz-harminc üzletet is megcsinál. A csávója hozta el, csúnya volt a lány, a mellei egészen lent, pedig még csak tizenkilenc éves; intézetis. Lelkendezett, de jó, két vendégből megkeresi, amit az úton harmincból, a rendőrnek sem kell fizetnie, és a hely is gyönyörű. A kuplerájunk a Komjádi uszoda mellett volt, Dunára néző, százhúsz négyzetméteres lakás, abban a háztömbben, aminek a közepében egy zsidó templom áll. Ott volt a kupi a zsidók között, azok meg nem tudtak róla. Na és három-négy napig tényleg jól keresett a lány, aztán bekattant, hogy miért tartozik abba az egy órába két aktus. Még a csávója is fölhívott, mire a Sziszit behívtam, és jól fölpofoztam a stricije helyett is.
– Azt a fekete hajút, akit az én jordánjaimnak szerveztem be?
– Nem, ez vörös volt. Jó, el kell ismerni, a stricik között is vannak gusztustalanok.
– De hát, amit mi csinálunk az nem striciség!
– Persze, hogy nem. A lakás az egy munkahely, mi pedig vagyunk a menedzserek. A Frankel Leó utcai munkahely például havi százhatvanötezer forintomba került, plusz a korzódíj, a szájöblítő, és venni kellett tíz lepedőt meg miegyebet, mert ez egy elit munkahely volt… Ha azt számoljuk, hogy egy lánynak havonta maximum harminc üzlete van, tehát lead havi százötvenezret, akkor ötvenezerrel még mindig beljebb van annál, mintha a lakás maga bérelné. Ott van példának a Kriszta. Súlylökő volt, akkora, de akkora muszlikkal, mikor a Rózsadombon három lánnyal együtt kibérelt egy villát. Ment is a dolog szépen két hónapon át, amíg föl nem mentek hozzájuk a behajtógyerekek. És a Kriszta egy hónapig feküdt az intenzív osztályon, a szép babaarcát is össze-vissza rugdosták, csak mert nem gondolt, nem akart gondolni a védelmükre.
(A riportot a hétfői lapszámban, a Jogkereső rovatunkban folytatjuk.)
Scipiades Erzsébet