Kilencven éve született Herman Wouk Pulitzer-díjas amerikai író. A New York-i Columbia, majd a Clark Egyetem hallgatója volt. 1941-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd a haditengerészetnél szolgált. Itt gyűjtötte személyes élményeit a a Zendülés a Caine hadihajón (1951) című regényéhez, amelyért 1951-ben Pulitzer-díjat kapott. Az író 1952-74 között a New York-i Yeshiva egyetemen angol irodalmat tanított és közben egymás után jelentek meg regényei, amelyek többnyire bestsellerek lettek.
A Caine-t a második világháború témájával foglalkozó alkotások közül az egyik legkiválóbbnak tartják. Az 1971-ben megjelent A forrongó világ című, majd az ezt folytató Háború és emlékezet (1978) című regényét egyes kritikusok a Háború és békével mérik össze. Foglalkoztatta a zsidó múlt és jelen is. Ennek szentelte Én Istenem (1959) című kötetét. Következô regénysorozata a modern Izraelbe vezetett. (MTI/ Fotó: Népszava-archív)