Forrás: Új Élet

Nem kis dologra vállalkozom, ha a Rejtô Jenô műveibôl készült filmet akarom összesűríteni néhány sorban. Okom persze van rá, hiszen az MTV egy jó késôi órában (fél tizenkettôkor) műsorra tűzte A halhatatlan légiós – akit Péhovardnak hívtak című mozit, mely 35 évvel ezelôtt készült. A filmben egymást váltotta a vízió a valósággal, ami nem kifejezetten egy hagyományos cselekménylánc. Sôt. Egy lebegôs, cikkcakk műfaj elevenedik meg a szemem elôtt.

Azt is mondhatnám, hogy olyan péhovardos, csak ez nem lenne teljesen igaz. Hol kéz a kézben együtt megyünk vele a sivatagba, ahol a láthatatlan légió szereplôi szenvednek és poénkodnak. Máskor pedig a nagy orosz valóságban vele fagyoskodunk, ahová nem üdülés céljából érkezett. A behívóját hová máshova kézbesíthették volna, mint a régi New York kávéház “mélyvízébe”, amit nagyon jó volt látni régi patinájában. A munkaszolgálatossá vált Reich Jenô, ha nem is vígan, de együtt énekli a többiekkel, hogy “Horthy Miklós katonája vagyok”. A vonaton már nagyban benne vagyunk a “rejtôi” humorban. Horváth Tivadar például azt kérdezi, hol van a tejszínhabos kávéja. Viszont amikor egyikük az ôrvezetô úrhoz fordul, hogy hova megy a szerelvény, a válasz egyáltalán nem humoros: nem mindegy az maguknak? Sorstársa viszont ôt faggatja: mondd, eljutunk mi valaha egy kényelmes boncasztalig? Ennél a fajta humornál pedig nem merek nevetni. Félek, hogy meghallja a Jóisten. De az is lehet, hogy nem tudok.

Még nem mondtam, hogy Rejtôt Ôze Lajos kelti életre, jól áll neki ez a szerep. A kis-, ám nagyon tehetséges emberek rezignáltságát hozza végig. Amikor megkérdik tôle, hogy van, így felel: köszönöm, jól, csak állandóan azt képzelem, hogy író vagyok.

1943. március 31-én betegen, a hideg téli fagyban leveszi a cipôjét, és így szól: “A világ nem valóság. Kant szerint minden csak képzelet. Ha én meghalok, meghal a világ is.” Majdnem igaza lett.

***

Az m2-n egyre jobb filmek mennek. Ilyennek éreztem a Taviani testvérek által készített mozit, a Szent Lôrinc éjszakáját is. A történet 1944-ben játszódik, valahol Toscanában. Bár háborús film a javából, mégsem a nagy csatákról, hanem kis emberi tragédiákról szól. Van egy mesélô, aki a háború kitörésekor hatéves volt, és mindazt, ami akkor megesett, azt a saját gyerekeinek adja tovább. (És nekünk.) Abba az idôbe kanyarodik vissza, amikor az olaszok a pincékbe bújtak, hogy ne a fejükre essen a bomba. Bár az amerikaiak már egy karnyújtásnyira vannak, de az a karhossz lehet 4 óra vagy 3 hónap is! Az operatôrnek köszönhetôen, egy kép láttán, ahol sehol egy ember, felmerült bennem, vajon a németek a házakat akarják megölni? De nem! Tévedtem! Kihirdetik, hogy az egész falu, bizonyos San Martino lakói valamennyien menjenek be a dómba, mert akit máshol találnak, azt megölik. Az emberek gondolkodóba esnek, bemenjenek-e vagy sem? Hol van a csapda? Mert azt azért már sejtették, hogy a fasiszták, legyenek akár németek, akár olaszok, jót nem akarnak. Egyikük kiválik, és azt mondja, ô bizony elébe megy az amerikaiaknak, aki akar, kövesse. Elindul egy csapat, de aztán szép lassan visszaszállingóznak a templomba, mert ott mégiscsak bízhat az ember valamiben. Aki túlélte a dóm felrobbantását, az elmondhatja a gyerekeinek, hogy kár volt bízni. Mivel nincs fôhôse a filmnek, csak mondanivalója és tartalma, elmondanám, hogy Szent Lôrinc éjszakája augusztus 10-én van. És azt a reményt táplálja, hogy ilyenkor teljesülnek a kívánságok. Amennyiben a második világháborúban egy elgyötört nép azt kívánta, hogy jöjjenek már az amerikaiak, (si, si) a Szent Lôrinc éjszakájához fűzôdô legenda ezúttal hibátlanul betartotta ígéretét.

***

Az RTL Klub egy igazán szórakoztató zsidó témájú filmet tűzött műsorra. Ugyanis a Rabbi a vadnyugaton című amerikai mozi két kitűnô színésszel, úgymint Gene Wilder és Harrison Ford fôszereplésével fájdalom nélkül nevettetett. Abban az idôben játszódik a történet, amikor nem a zsidót üldözték a zsidóban, csak a megtámadni való embert. Gyönyörű! Egy lengyel rabbi elindul, hogy San Franciscóban folytassa hitéletét, és ott vár rá a neki szánt menyasszony is. Az 1850 körül játszódó film telis-telt van “rossz a világ, jó a világ” történetekkel. A mi szeretnivaló Ávrámunk az óceánon átjutva az elsô csalónak odaadja az 50 dollárját, hogy ez a kaland végigkísérhesse az egész útját. Megtámadják, lelövik, elrabolják az indiánok, megfagy a hóban, melege van. Hol ez, hol az. Ugyanis gyalog, máskor lóháton vág neki San Franciscónak. És mindig mosolyog és bízik. Szakállából csak a szeme látszik ki, de az nagyon szépen-kéken világít. Szóval, hogy a végén eljutott a menyasszonyáig, azt egy becsületes, nem antiszemita, gyilkos bankrablónak köszönheti, aki ki tudja, miért, de ugyanúgy megkedvelte ôt, akárcsak mi mindannyian.

Bozsán Eta

Comments are closed.