Forrás: MNO

Elfogult, sértő, számos esetben valótlan állításokat, alaptalan vádaskodásokat tartalmazó írás jelent meg a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilapban a magyarországi antiszemitizmusról. A cikk szerzője antiszemitizmussal vádolja egyebek mellett a katolikus és protestáns egyházakat, valamint a Fideszt.

Neue Zürcher Zeitung (nzz.ch)

A konzervatív svájci napilapban Reinhold Vetter A veszteséget megérteni című esszéjében foglalkozik a virulens magyarországi antiszemitizmussal.

Több mint hatvan évvel a nemzetiszocialisták szervezett zsidóirtását követően növekszik Magyarországon a készség, hogy felelősségüket az elkövetett bűnökben beismerjék. A magyar zsidók ezt a tudatosodást szkepszissel vegyes bizakodással figyelik. A holokauszt tabusítása a szocialista korszakban, valamint az állandóan virulens antiszemitizmus óvatosságra tanította őket.

Az írás idézi a liberális politikust, Pető Ivánt, aki a 2004-es holokauszt-megemlékezés szimbolikus jelentőségét abban látja, hogy a parlamentben képviselt pártok szónokai először beszéltek egy “magyar tettről”.

A holokauszt túlélőit elsődlegesen az a kérdés mozgatta, hogy hol és miként élhetnek a jövőben zsidóként, s hogyan garantálhatják családjuk anyagi megmaradását, hiszen a háború után továbbra is egy olyan országban tartózkodtak, melynek lakossága a mészárláshoz nemcsak hozzájárult (!), de azt gyakran támogatta (!) is. (Azt, hogy a szerző ezt milyen kutatásokra alapozza, nem derül ki – szerk.)

A legradikálisabb következmény a kivándorlás volt. 1945 és 1957 között minimum százezer zsidó hagyta el az országot. Sokan közülük beléptek a kommunista pártba, hogy “segítsenek az újjáépítésben és a nácítlanításban.” Így néhányan a politikai rendőrség, a VO (!) soraiba is beléptek. Pető Iván szerint apjának, aki a Horthy-korszak kettős elnyomását szegényként és zsidóként élte meg, a kommunizmus minden probléma természetes megoldását jelentette. A holokausztot túlélő zsidók közül sokan hosszú ideig nem tudtak megszabadulni a bosszú gondolatától.

Ismerve a társadalom zsidóellenes reflexek iránti hajlamosságát, a kommunista pártvezetés kínosan ügyelt arra, hogy legfontosabb tagjainak zsidó származása ne kerüljön szóba a nyilvánosság előtt. (Valamiért lemaradtak az “Á”-k, hiszen a szövegben Péter Gábor, mint a VH irányítója szerepel – szerk.) Végül nem járt eredménnyel a sztálinisták taktikája. Pető szerint bűnös politikájuk csak életben tartotta, amit már a Horthy-korszak az emberek fejébe vert, nevezetesen a gyűlölt kommunizmus valamiféle zsidó ügy lenne.

Nem csoda, hogy az 1956-os felkelés során antiszemita hangulat uralkodott el, és a budapesti utcákon a zsidókat a magyarok minden bajáért felelőssé tették. Hernádi Miklós szociológus szerint a forradalom az előíze volt annak, ami az 1989-es rendszerváltozás után tört a felszínre. A szabadság együttjár az antiszemita álláspontok zavartalan és nyilvános megjelenésével. Komoróczy Gézát, aki hosszú ideig vezette a Judaisztika és Asszirológia tanszéket az ELTE-n, 1956-ban fiatal diákként a tüntetők zsidó kinézete miatt sértegették. A vállalkozó és publicista Győri Sándor apját majdnem kidobták az akkori forradalmi munkástanácsból, mert elnökük úgy vélte, a tanács csak a magyaroké és nem a zsidóké.

A zsidó reneszánsz azonban csak egyik kifejeződése volt az 1989-et követő szabadságnak. Az antiszemitizmus is feléledt az ország nyilvánossága előtt. Már 1990-ban az első szabad választások alkalmával a médiában a jobboldali spektrum politikusai vad antiszemita kitöréseket engedtek meg maguknak. Ma a magyarországi antiszemitizmus nagyon komplex jelenség. A nyilvánosság előtt előadott, gyűlölettel teli rasszista jelszavaktól kezdve egészen azon kódok használatáig terjed, amelynek antiszemita és zsidóellenes jelentését a társadalom többsége megérti. A MIÉP és a Kisgazda Párt eltűnését követően az egyértelműen antiszemitaként azonosítható politikai spektrum leginkább a konzervatív polgári mozgalomba, Orbán Viktor Fideszébe integrálódott. Antiszemita tendenciák érhetőek tetten a protestáns és katolikus egyházakban is. Napi és hetilapok, valamint rádió- és televízióadások sora közvetít nyílt, vagy burkolt antiszemitizmust. Azon választók aránya, akik fogadókészek az antiszemita jelszavakra, mintegy tíz százalékra tehető. ( Nem derül ki, hogy a szerző mindezt mire alapozza -szerk.)

A magyarok túlnyomó többségének az 1944-ben meggyilkolt zsidók máig nem számítanak sem a magyar történelem áldozatainak, sem hőseinek. (Szintén nem ismerteti a szerző forrásait – szerk.) A mintegy százezres magyar zsidó közösség nagyobb része, többé kevésbé integrálódott a magyar társadalomba, még akkor is, ha “másságukat” rendszeresen érzetetik velük. Sokan közülük élvezik az új szabadságot, ugyanakkor a virulens antiszemitizmus miatt a már meghaladottnak hitt régi félelmeket és fenyegetéseket élik át újra.

Neue Zürcher Zeitung (nzz.ch)

Comments are closed.