Forrás: Új Élet

Balassagyarmat is megemlékezik a hajdan oly nagy szerepet vitt zsidó polgárairól. Szükséges és helyes ezt tenni, hiszen annakidején oly sok zsidó lakott a városban, hogy azon kevés magyarországi települések közé tartozott, amelynek saját zsidó neve volt: jiddisül Jermatnak nevezték.

Róluk szól Majdan Béla tanár, helytörténész és lokálpatrióta könyve, amely a Kertész István Alapítvány és a Balassagyarmati Zsidó Hitközség kiadásában jelent meg, igényes kiállítással, sok képpel és illusztrációval, 128 oldalon. A szerzô, az Ipolymenti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem létrehozója és vezetôje, keresztény emberként a balassagyarmati zsidóság lelkes kutatója, az ORZSE művelôdéstörténeti fakultásának hallgatója, művében Magyarország egyik legrégibb hitközségét örökíti meg, amely saját erejébôl Közép-Európa egyik legnagyobb ortodox zsinagógáját tartotta fenn, egészen a sötét idôk eljöveteléig. A gyönyörű épület sorsa nagyon jellemzô: a hívek Auschwitzba deportálása után az elárvult zsinagógát a németek raktárnak használták, és a szovjet elôôrsök megjelenésekor felrobbantották. Romjait 1950-ben egy budapesti utászalakulat tette a földdel egyenlôvé.

A könyv elsô fejezetében az Ipoly menti diaszpóra múltjának történeti tényeivel ismerkedhet meg az olvasó. A török uralom után telepítéssel kerülnek a zsidók a városba, amelynek fejlôdéséhez nagyban hozzájárulnak. Elsôsorban a Habsburg Birodalom országaiból érkeznek, de a híres itáliai Luzzati-dinasztia leszármazottai is feltűnnek a városban. Vallási-kulturális centrum számukra a város, olyan neves rabbik működnek itt, mint Deutsch Aháron Dávid, a legendás pozsonyi Chátám Szofer tanítványa, akinek történelmi szerepe volt a kiegyezés utáni ortodox-neológ ellentét kialakulása idején. Szomorúbb képet nyújt a két háború közötti korszak. A gyarmati zsidók közül 46 esett el a világháború frontjain, és a helyi zsidók polgártársaikkal együtt részt vettek a város 1919. január 29-i megvédésében a cseh katonaság ellen, aminek köszönhetô a város magyarnak maradása. 1920-ban elbocsátják a Mezôgazdasági Gépjavító-műhely és Szerszámáru-gyár zsidó dolgozóit. Késôbb javul a helyzet, saját újságot adnak ki, fényképek tanúskodnak a pezsgô kulturális életrôl, társadalmi kapcsolatokról, de 1944-ben elszabadul a pokol, ahogy másutt is. Nagyon kevesen térnek vissza Auschwitzból. Az említett nevek mellett egyhangúan ismétlôdik a halálozási dátumnak is megadott 1944. június 6., a táborba érkezés napja.

A harmadik fejezet a holokauszt helyi következményeirôl, a hagyományok jelenkori ápolásáról kívánja tudósítani a túlélôket. Az életben maradt zsidók zömmel kivándorolnak, élükön az utolsó rabbival, esetleg a fôvárosba települnek. Az aktív hitéletet lassan a hagyományápolás váltja fel. Nagy jelentôséget kap a temetô, ahol a mártíremlékművön az elhurcoltak mintegy negyedének neve olvasható, a többieknek a hozzátartozói is nyomtalanul elpusztultak. Itt kell megemlíteni Kertész István tevékenységét, aki az 1970-es évektôl két évtizeden át mindennap a zsidótemetôt próbálta menteni a pusztulástól, tájékoztatást nyújtva az érdeklôdôknek. Ô hozta létre 1992-ben a balassagyarmati zsidó örökséget ápoló alapítványt, megkezdve a sajátos, napjainkban is létezô “balassagyarmati micvét” – a könyv három nyelven olvasható teljes címe egyébként Tudósítás a balassagyarmati micvérôl és a műemlék zsidótemetôrôl.

Az utolsó fejezet bepillantást nyújt a zsidó sírkertek közül megérdemelten elsônek országosan védett műemlékké nyilvánított helyi temetô értékeinek együttesébe. Mivel tavaly egyenként lefényképezték a 3300 sírkövet, ezek legérdekesebbjei bekerültek a kiadványba, emelve annak szépségét.

A mű utószava fotókkal utal az innen elszármazott – sajnos egyre fogyatkozó – balassagyarmati polgárokra, akik új hazájukban is ápolják szülôvárosuk emlékét.

Melegen ajánljuk ennek a szép könyvnek az elolvasását, a néhai balassagyarmati zsidóság megismerését!

Róbert Péter

Comments are closed.