Forrás: NOL

Két nap játék és tanulás a Nemzeti Múzeum kertjében

Valaczkay Gabriella, 2005. május 23. 00:00

Mindent meg lehetett nézni, meg lehetett tapintani és ki lehetett próbálniKép: Kovács Bence Szombat-vasárnap egész nap tolongott a gyerek- és felnőttsereg a Magyar Nemzeti Múzeum körül. Akit érdekelt, megtudhatta többek közt, hogy a feketedő likacsos taplógomba tojásfestő-színezék, a televízió 1956-ban kapta első kameráját, a középkori gyerekek snúrt játszottak, és az olasz commedia dell”arte karaktereire Ázsiában leginkább a japán No színház maszkjai emlékeztetnek.

Legyenek a múzeumok kultúrákat öszszekötő hidak! – ezt a jelmondatot adta a május 18-i Múzeumi Világnapnak a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM). A Nemzeti Múzeum kertjében szombat reggeltől vasárnap estig tartó Múzeumok Majálisán az az intézmény érdemelt díjat, amelyik standjának tartalmával és küllemével a legfrappánsabban reagált az ICOM-felhívásra. Két nap alatt a majálisközönség a Postamúzeum programjára adta le a legtöbb szavazatot. (Programjához elhozta az LGT-dalból ismerős bútorszállító kocsit, amelyben a Magyar Rádió első stúdiója működött annak idején.)

A legjobb berendezés díját a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága nyerte, de a népszerűbb standok előtt többször letaposott szandálsarkam, a diszkrét helyezkedéseket kísérő bocsánatkérések, meg a majálisozók állandó nyaknyújtogatása alapján azt mondom, még jó néhány gyűjtemény megérdemelné a ‘közönségbarát múzeum’ plecsnit! Éppen csak komplett időszakos kiállítást nem rögtönöztek háromszor négyméteres sátraikban!

– A majálisozó intézmények egyre többet tesznek a látogatóikért – mondja a rendezvény főszervezője, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, Lovas Judit. – Az első évben, 1996-ban még csak harminchárom múzeum jött el, most majdnem száz. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a fővárosi önkormányzat pedig belátta, hogy jól működő múzeumi struktúrához nemcsak a gyűjtemények kezelésére, hanem a közönségkapcsolatokra is áldozniuk kell. Ezért finanszírozzák a majálist.

A kiállítók mindent elkövettek, ami a közönségcsalogatás kategóriájában elképzelhető. Nem győzték egymást überolni látványban, hangban, illatban, tapintani-, megkóstolni- és kipróbálnivalóban! És sokukon így is az látszott, többet is megmutatnának, ha tehetnék. Biztos vagyok például abban, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai szívesebben érkeztek volna a múzeumkertbe egy igazán tekintélyt parancsoló állatpreparátummal. Végül kedvcsinálónak sok apró állatból: sünből, teknősből és ‘tengeri herkentyűből’ rögtönöztek sátortárlatot.

Nem így szomszédjuk, a 43 éve a Magyar Televíziónál dolgozó Krantz Károly, akinek egyetlen tárgyra, egy 1963-as, angol gyártmányú kameramatuzsálemre kellett csak felügyelnie. – Ez már a Magyar Televízió kameráinak második, modernebb generációja! A legelső típust 1956-ban kaptuk. Biztosan emlékszik, az volt az a kamera, amelyik befordult a régi Híradó-főcímben – hadarja, mintha érezné, hogy majd” fél évszázadnyi tévés sztorijait nem lesz most időm végighallgatni. A Mazsola bábfilm forgatásának kulisszatitkainál muszáj volt tőle elbúcsúznom.

A nézelődöknek elsősorban élménysátrakat ajánlottak a szervezők. Például középkori társasjátékokat: snúrt és kártyarulettet próbálhattak ki a Budapesti Történeti Múzeum sátrában, töpörtős pogácsát, magos perecet válogathattak a kenyérmúzeum kosaraiból, megcsodálhattak pénzverőt, tárdi matyóhímzést, miniatűr vízimalmot, Egetlengető Földhintát meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet fidres-fodros kosztümkollekcióját. Utóbbit fel is próbálhatta, aki belefért.

A kiállítók nagyobbik része kézműveskedésre igyekezett rávenni az arra kószálókat. A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum munkatársai például a japán No színház maszkjairól készítettek színes felvételeket, és egy darab agyagot nyomtak a jelentkező kezébe: próbálja abból megmintázni az ázsiai karakterek jellegzetes grimaszait!

Pár lépéssel odébb nagycsoportos-forma kisfiú kintfelejtett nyelvvel koncentrált a csillogó papírkoronára. – Mi lenne, ha hazavinnénk, és otthon fejeznéd be, kisfiam? – puhatolózott a nagymama. – De én itt akarom befejezni! – A nagypapát meg kiéheztetjük, mi?! – vágott vissza a nagyi, de tudta, itt nem lesz egyhamar indulás.

Nem kisebb élvezet volt a gyerekeknek, és nem rövidebb türelemjáték a szülőknek, mire elkészült egy-egy történelmi motívumos nyomda, kavicskép. Netán héber trikófelirat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vagy gót betűsor a Magyar Levéltárosok Egyesülete sátrában. A gyerek tojást festett, apukát-anyukát a Míves Tojás Gyűjtemény mestere tartotta szóval. A hüvelykujja körmére púpozott viaszba mártogatta gyertyalángban forrósított írókáját, elsorolta, mivel színez még hagymahaján kívül tojást. – Nem, nem zacskós porfestékkel a háztartási boltból. Hanem Zengővárkony környékén szedett cickafarkkal, báránypirosítóval, büdöskével meg feketedő likacsos taplógombával!

A szombati majálisnapon kihirdették az Év múzeuma 2004 verseny eredményeit. A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, a NKÖM múzeumi osztálya, az NKA múzeumi kuratóriuma, az ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Nemzeti Múzeum által kiírt pályázatra tíz intézmény jelentkezett. A nyertesek: a szolnoki Damjanich János és a budapesti Terror Háza múzeum, valamint a kiskőrösi Petőfi Szülőház és -emlékmúzeum.

Comments are closed.