Forrás: Magyar Hírlap

Jegyzet.könyv

Radnóti Sándor új tanulmánykötete háziasítható olvasmány. A széttartó – négy ciklusba rendezett – struktúrát Freud Gradivájának többlépcsős elemzése nyitja, majd kritikusportrék és műbírálatok következnek, végül pedig két közéleti, a diskurzusformálás szándékával fellépő szöveg.

A Nobel-díj után is értéke alatt kezelt Kertész Imréről két elemzést találhatunk itt. Radnóti a Kaddist és a Felszámolást olvassa öszsze, megidézve a Sorstalanságot is. Belépőt kapunk továbbá Esterházy és Kukorelly világába, és nem marad ki Petri sem.

“Nyugi” – zárja Radnóti 1992-es interjúját, melyben kesztyűs kézzel bánik a népi-urbánus ellentéttel. Lelkes portréban mutatja be Bán Zoltán Andrást. Nem fukarkodik a dicsérettel, tudja, kollégája “azzal is tisztában van, hogy egy hasonló nívójú kritikus, aki mindazt felismeri, amit ő, homlokegyenest ellenkező ítéletet hozhat”.

A közönség talán keveset tud arról a csatáról, mely kettészabja a szakmai közbeszédet. A kritika önálló státusának megkérdőjelezéséről van szó, ezt Radnóti radikálisan elutasítja. Előző, A piknik című kötetéhez hasonlóan most is azon reményének ad hangot, hogy “csökken a tudomány szerencsétlen gyámkodása a műbírálat felett, nevetségessé válik a normatív közmegegyezéshez való igazodás. Ezzel szemben elengedhetetlenné válik az egyéniség jelenléte.” Aki belülről ismeri irodalmi kisiparunkat, annak nem kell magyarázni, hogy milyen bátor remény ez.

Pollágh Péter

Comments are closed.