Közel-keleti körútra indult az amerikai First Lady. Laura Bush elsőként Jordániába látogatott, ahol a térségben élő nők helyzetének javításáért szólalt fel, valamint üdvözölte a kuvaiti kormány által hozott jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy a nők is szavazhassanak, sőt szavazhatók legyenek.
Az amerikai elnök felesége ezt követően Izraelbe, valamint a Palesztin Hatóság területére, illetve Egyiptomba utazik majd. Laura Bush utazásának hátterében sokan azt látják, hogy ezzel kívánnak javítani Amerika imázsán a muszlim világban. (MobilPress)