Forrás: NOL

Szerbhorvát György, 2005. május 21. 00:00

Nem érheti szó a ház elejét, csak azért, mert valaki nem szereti a focit, és nem is érdekli. De ha nem szereti és nem érdekli, miért csinál róla műsort? Ezúttal Tornóczky Anita T-Aktájáról van szó. Az m1 riporternője Frei Tamást is lealázza, ha az (ál)naivitásról van szó.

Vagy érdektelenségről és sértődékenységről, mert e hónapban nem egzotikus ázsiai helyre küldték el, hanem csak az UTE-stadionba.

És amikor az elhíresült Fradi-szurkolóval, Karsai “Hipós” Ferivel kezdi műsorát, már érezzük, hogy a magyar fociszurkolók apológiája lesz végül a műsor: meg lehet őket érteni, rendes emberek ezek, csak éppen kieresztik a gőzt. Persze, Hipós Ferinek sincs könnyű dolga, mert az első kérdés – van-e a szurkolásnak korhatára? – elég egyértelmű választ (nincs) igényel. Majd riporterünk a DVSC egyik focistájától arról érdeklődik, zavarja-e, ha szidalmazzák, mire a játékos kifejti: amikor az ellenfél szurkolói egyre jobban szidják, az azt jelenti, valamit egyre jobban csinál. Az okoskodásban már tényleg elég jó ő is. Radnóti László sportriporter is izgalmas kérdést kap; válasza: igen, minden sportágban másképpen szurkolnak. Aztán Puzsér Róberthoz és barátaihoz látogat el Anita, akik sörözgetve külföldi meccset néznek, s felfedik a nagy titkot: azért nem járunk magyar meccsekre, mert rosszak. Anita a balhékra kenné a kevés stadionlátogatót, de Puzsér focifilozófus elkezd az agresszióról, a nemzetről, a frusztrációról, a szurkolás lelki gyökereiről, az azonosulásról, tehát értelmes dolgokról beszélni, de meglehet, ez már magas volt Tornóczkynak, mert újra jött a Hipós. A kigyúrt, kopasz, tetovált – minden sztereotípiánkat megerősítő – úriember a szurkolói intelligenciáról (!) szólt, arról, hogy a fiatalabbak már kábszer alatt ricsajoznak. Az ő idejükben folyt verekedéseket azzal magyarázza ki, hogy a Pál utcai fiúkban is micsoda csetepaté volt egy darab grundért, plusz ők úriember módjára még egymást verték, nem a nyugdíjasokat.

Anita nem vág vissza, hogy a brutalitást, a primitivizmust ez nem igazolhatja, visszamegy az általa még felfogott témára, miszerint is mikor lennének többen a meccsen – például este -, de Hipósnál is elszakad a fonál: “Ezt a csuda kis laikus kis felfogást!” Anita az után is érdeklődik, a szurkolók ismerik-e a szabályokat, Hipós ezt meg cinikus kérdésnek minősíti, merthogy ismerik. Puhl Sándor később elmagyarázza, még a játékosok sem ismerik azokat.

Így csordogál a T-Akta, mely elvben arról szólt volna, miért s hogyan változott meg a szurkolás Magyarországon. De a riporter felkészületlenül feszült neki a témának. Végül valami olyasmi derült ki, hogy itt rendes, dolgos fiatalemberek hétvégén szórakoznak egy kicsit, illetve lelki ügy ez, azonosulnak a csapattal, (csoport)identitásuk formálódik ki, szocializálódnak, így válnak társadalmi lényekké… Hát nem. Arról kellett volna szólni, ha már egyáltalán megszólalunk, hogy honnan ez a csőcselék? A keménymagok vezetőinek van-e közük a bűnözéshez? Milyen társadalmi csoportokból érkeznek, milyen értékrendszert vallanak? Honnan ez az eszement gyűlölet a mindenkori másik ellen? Honnan a cigányellenesség, az antiszemitizmus, a rasszizmus? – csak arra tellett, hogy bevágjanak egy mocskos zsidózást. Ezek a kopaszok vajon szélsőjobboldaliak is egyben, van kapcsolatuk a szélsőséges politikai mozgalmakkal? Miért elnézőek a hatóságok? Itt csak annyit tudhattunk meg, a rendőr nem üthet ám összevissza.

Kínos témák sora, de a T-Akta csak úszott tovább a felszínen. Léket meg a legvégén kapott, amikor Radnóti sportriporter költői módon azt kívánta, a másik csapatát magasztaljuk mindig az egekig, ne a sajátunkat.

A szurkolók bolondok, de azért ennyire mégsem – ám erre sem derült fény.

Comments are closed.