Benes

sofar, 2005. május 19. 23:33  JNA24 médiafigyelő, NOL Add comments

Forrás: NOL

Aczél Endre, 2005. május 20. 00:00

Aki nem érti, milyen érzületből “nőtt ki” Eduard Benes, volt csehszlovák köztársasági elnök szobra Prágában, az nem emlékezik rá, hogy tavaly a cseh parlament egymondatos törvényben örökítette meg ennek az emblematikus politikai személyiségnek az emlékét. Az a bizonyos, kissé abszurdra sikeredett mondat úgy hangzott, hogy “Eduard Benes jót tett az államnak”. Ha pedig igen, akkor a legkevesebb, hogy kiemelkedő akadémikusok, írók, sőt sörfőzők mellett neki is szobra legyen.

Tudván tudva a Benes-dekrétumok körüli, európainak mondható kontroverziát, a cseh parlament jobboldala, baloldala és közepe teljes nemzeti egységben szavazta meg a törvényt. Ha tetszik, németellenes dacból. Nincs ma olyan politikai erő Csehországban, de talán, a magyar pártot leszámítva, Szlovákiában sem, amelyik készséget mutatna a német és a magyar kisebbséget egyformán “kollektív bűnössé”, egyszersmind jogfosztottá tévő második világháború utáni dekrétumok visszavonása/megsemmisítése iránt. Holott ezt jogkövetkezmény nélkül megtehetnék. Valami szégyenérzetnek talán munkálnia kellene, hogy technikailag e dekrétumok, s bennük a “kollektív bűnösség” elve érvényben vannak. Jellemző, hogy a Cseh Köztársaság elnöke (Klaus úr) még az unió alaptörvényébe is bevitte volna őket: a “nemzeti érdekek” védelmében, a második világháború következményeinek megmásíthatatlansága végett, úgymond. Ami természetesen nem történt meg. Az EU parlamentje kétségkívül szimpátiát érez a dekrétumok visszavonását követelők iránt, de a félhivatalos álláspont mind a mai napig az, hogy mivel a szóban forgó elnöki rendeletek (parlament híján) bő évtizeddel az EU (Közös Piac) születése előtt láttak napvilágot, az unió és Csehország (plusz ma Szlovákia) kapcsolatai szempontjából teljesen indifferensek.

Azok is. De van egy szomorú történetem, amelyet a történelmi tisztánlátás végett tartozom leírni. A csehszlovákiai német és magyar kisebbség “kollektív bűnössége” azért nyilváníttatott ki a néhai Benes által, hogy a csehszlovák állam széthullásáért “valaki” felelős legyen. De ez az állam nemcsak Hitler csapásai alatt, s főként nem a szudétanémetek vagy a magyarok illojalitása miatt omlott össze, hanem, mert a szlovák nemzeti mozgalom (Tiso és csapata) önálló államot akart. Lehet, hogy ez kissé durva megközelítése a történelemnek, de Csehszlovákia fönnmaradásához az alapvető kötőanyag, a szlovákok lojalitása hiányzott. Idővel ezt a szlovák kommunisták is jobbnak látták eltagadni: miként Benesnek a szudétanémetek, Husáknak és társainak a magyarok jöttek kapóra. Egyikük sem látta opportunusnak arra figyelni, hogy “kollektív bűn” nincs. Ha a szudétáknál maradunk, nyugtázzuk a következőt: a cseh Benes (akit a magyarok ugyancsak mint bűnbakok, nem pedig mint az események tényleges mozgatói érdekeltek) teljesen megbocsáthatatlan módon két és fél millió ember kitelepítésével “Endlösung”-ot akart a csehországi csehek és németek között, tudatosan negligálva azt a tényt, hogy a szudéták negyede nem a saját náci pártjaira, hanem szülőföldje csehszlovák jövőjére szavazott, sokan közülük fegyverrel is. A gyorsan fasizálódó, önálló szlovák (báb)állam antiszemita igyekezetével pedig történetesen egy magyar képviselő (Esterházy János) szegült szembe.

Ilyenformán a “kollektív bűnösség” mint tarthatatlan, a történelem szemétdombjára való elv, valóban elvetendő, csak épp bátorság kellene hozzá. Szembenézés a saját múlttal. Gyanítom, ez hosszabb folyamat, nem kevés lelki gyötrődés tárgya lesz. Kikényszeríteni (ma) nem lehet. Stoiber bajor miniszterelnök, a CSU vezére, egyszersmind a szudéták patrónusa nem teszi bölcsen, amikor magára haragítja egész Csehországot a Benes-szobor tárgyában tett kijelentéseivel; a kancellár, a szocdem Schröder okosabb, amikor azt mondja, nem szabad okot és okozatot összekeverni, végtére is a szudétanémetek elűzése a német megszállás és a háború következménye volt. Tony Blair meg mindőjüknél okosabb. Ő azt nyilatkozta: imádja a németeket, de óvná őket, hogy a háború “áldozatainak” tekintsék magukat, hiszen ők csinálták a háborút.

P. S.: Churchillnek szobra van Pesten. Ő csak “odadobott” minket Sztálinnak Jaltában. Ez bocsánatosabb tett volt, mint Benes összes dekrétuma?

Comments are closed.