Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. május 18. 10:00

A háborús bűn elkövetésével vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) nem vallotta be ausztráliai bevándorlásakor 1950-ben, hogy a németekkel szövetséges magyar hadseregben szolgált – írta szerdán a The Australian című ausztrál napilap.

A lap birtokába került dokumentumk szerint Zentai foglalkozásaként a „sofőrt” tüntette fel azon az okmányon, amelyet mint menekült a Nemzetközi Menekültszervezettől (IRO) kapott. Így az  okmány birtokában családjával együtt beléphetett Ausztráliába az országban 1950-ben megalkotott menekültügyi program keretében.

A beutazási jogot az ausztrál migrációs hivatal (AMO) adta meg 1950. február 3-án az olaszországi Nápolyban. Zentai és családja négy nappal később felszállt az ausztráliai Fremantlbe tartó Fairsea  nevű hajóra – derül ki a lap birtokába került dokumentumokból.  Fremantlebe való megérkezésekor Zentai a mezőgazdasági segédmunkás  foglalkozást írta rá utasigazolványára, vagyis ismét nem tett  említést magyar katonai szolgálatáról.

Zentai a magyar hadsereg fogatoltvonat-tanosztályánál szolgált  sofőrként – írta a The Australian a háborús bűn elkövetésével, egy  Balázs Péter nevű 19 éves zsidó fiú 1944 novemberében történt  meggyilkolásával vádolt férfiról. A menekültügyi program szabályai  szerint nem kaphatott volna belépési engedélyt az, aki korábban a  szövetségesekhez tartozó Ausztráliával ellenséges ország  hadseregében szolgált.

Zentai 1957-ben állampolgárságért folyamodott, és emiatt az  igazságügy-minisztérium rutinvizsgálat alá vetette. A bevándorlási  hivatal egy bizalmas emlékeztetőben azt írta Zentairól, hogy nem  talált semmilyen kifogásolnivalót a kérelmező személyében.

Az újabb nyomozás Zentai-ügyben tavaly szeptemberben kezdődött,  amikor Balázs Péter bátyja, Ádám az apjuk birtokában volt  dokumentumokat egy professzoron keresztül a Simon Wiesenthal  központot képviselő Efraim Zuroffnak eljuttatta. Petrétei József  igazságügy-miniszter áprilisban kérelmezte Ausztráliától Zentai  kiadatását. Chris Ellison ausztrál igazságyügy-miniszter ez idő szerint tanulmányozza a kérelmet. (MTI)

Comments are closed.