Forrás: Népszava

Az elfogadott akadálymentesítő törvénycsomag július 1-vel visszaállította az Európai Unión kívüli import után befizetendő áfa kivetéses megállapítását, meghagyva az önadózás lehetőségét is – hangzott el az APEH és a VPOP közös tegnapi budapesti tájékoztatóján, ahol a két szervezet vezetője együttműködési megállapodást írt alá.

A VPOP arra számít, hogy 100-120 vállalkozás felel meg a törvényben megszabott önadózási feltételeknek, ezek a vállalkozások adják az import, illetve az áfa befizetés döntő hányadát – fogalmazott Nagy János vezérőrnagy, a szervezet országos parancsnoka. (MTI)

Földügy – új ügyfélszolgálati iroda Budapesten

A Fővárosi Földhivatal Fővárosi Kerületek Földhivatalának új kihelyezett ügyfélszolgálati irodáját adta át rendeltetésének tegnap a Lehel téri csarnokban Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára. Az ügyfélszolgálati iroda kialakítása mintegy 100 millió forintba került – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt az irodát szeretnék a jövő év második feléig átalakítani oly módon, hogy az a belvárosi kerületek földhivatalává válhasson. Ehhez további 300 millió forintos beruházásra lesz szükség Benedek Fülöp szerint. (MTI)

Romlott a kis és közepes cégek üzleti helyzete

A magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv) üzleti helyzete romlott az idei év első négy hónapjában, többségük saját üzleti lehetőségét rosszabbnak látja az év elejéhez képest, beruházásaik kedvezőtlenebbül alakulnak – derül ki abból a felmérésből, amelyet kkv-körkép néven mutattak be tegnap a Magyarországi Volksbank Rt. székházában. A felmérést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyik cége, az MKIK GVI végezte el, a Figyelő szerkesztősége pedig vállalta, hogy rendszeresen publikálja. A kutatást végző cég részéről Tóth István János elmondta: a feldolgozóiparban tevékenykedő kkv-kon kívül a többi kis- és közepes cég romló üzleti tendenciákról számolt be, emiatt a kapacitáskihasználtságuk is csökkent, az év eleji 76 százalékról 73 százalékra esett vissza. (MTI)

Magyar-izraeli agrármegbeszélések

Magyarország mezőgazdaságát, illetve annak irányítását szeretné megismerni budapesti munkalátogatásán Israel Katz, izraeli mezőgazdasági miniszter mondta el Gráf József földművelési és vidékfejlesztési miniszterrel a kétoldalú megbeszéléseket követően. Gráf József kiemelte: sok izraeli technológiai újítás került be 1989-et követően Magyarországra. Példaként említette a gyöngyösi főiskola teljesen automatizált kertészetét, valamint azokat az állattenyésztési technológiákat, amelyek fejőgépes, illetve úgynevezett telepi automatizálását tesznek lehetővé. (MTI)

Érdeklődik a Mol a Pakistan Petroleum iránt

A Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt. megvásárolta a pályázati dokumentumot a Pakistan Petroleum 51 százalékos állami pakettjének értékesítési tenderén, így valóban érdeklődik a pakisztáni olajcég iránt – erősítette meg a Reuters hírét Ugron Zsolna, a Mol kommunikációs főmunkatársa. A Pakistan Petroleum privatizációja iránt egyébként – szól a másik értesülés – a Mol mellett még tíz cég érdeklődik. A Reuters egy másik hírében Ferencz Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója a bosnyák Energopetrol privatizációs pályázatával kapcsolatban annyit mondott el, hogy az INA-Mol páros konstruktívan áll az ügyhöz. Ám folyamatban lévő tárgyalásokról lévén szó, ezzel kapcsolatban nem kíván a társaság többet közölni. (MTI)

Comments are closed.