Forrás: Magyar Hírlap

Zsebtükör

Attól eltekintve, hogy az interneten randalírozó kisfasiszta “Tomcat”-nek végre a realitásban is behúztak egy jobbhorgot, állítólag az utóbbi évek legdemokratikusabb tüntetése zajlott vasárnap a Moszkva téren.

Az emberek nem politizálni mentek a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének hívására, hanem tüntetni a közöny ellen. A közöny előző vasárnap ülte torát egy 21-es buszon, ahol, mint ismeretes, egy háborús jelmezbálos, sisakos-bakancsos-fekete ruhás-pajzsos-késes-kardos hattagú társaságból a legdrabálisabb figura mellbe szúrt kardjával egy őket bámuló cigány gyereket. A még végállomásán veszteglő kocsi utasai pedig, ahelyett hogy közös erővel megállították volna az elmenekülő társaságot, maguk is leszálltak, és elmenekültek.

Ha most bizonygatnom kellene (mert mindjárt beír egy felháborodott olvasó, miszerint nem vagyok eléggé fölháborodva), hogy azzal a karddal egy kicsit engem is átdöftek, mint minden normális embert, akár abba is hagynám ezt a cikket, de nem hagyom. Reménykedem, hogy aki a szörnyű eset után nemcsak megrendül, fölháborodik, hanem gondolkodik is, az nem lesz rögtön a túloldalra tuszkolva ebben a fekete-fehérre mázolt vagy-vagy országban.

Én például azon gondolkodom, mitől szép és demokratikus az, hogy a tüntetésen a többség lecsendesítette azt a pár embert, aki a kormány- és az államfő részvételét hiányolta. Szépen, demokratikusan elmagyarázták nekik, hogy “most nem ez a lényeg”. Mintha vezető politikusok jelenléte épp ott alacsonyítana le valamit, ahol jelenlétük a leglényegesebb lenne, mert kijelölné a normákat és határokat, amelyek között – pártállásra való tekintet nélkül – élni szabad, sőt kell.

Nekem a közöny nem az a vasárnapi buszközönség.

Nekem a közöny a hiányzó politikai és hivatali elit. Tudom, hogy ott volt Lendvai Ildikó, Mécs Imre, Teleki László, az MDF-ből Pettkó András, az MSZP egyik tagozata vagy az SZDSZ Új Generációja, de nem ők a vezérkar, és csak Teleki szólalt meg, akinek “hivatalból” is ott kellett lennie.

Nekem a közöny Demszky Gábor helyett a levele.

Nekem a közöny minden nagyegyház minden vezetője (kivéve a Mazsihiszt, amely ezúttal, csodák csodája, fölébredt). A közöny egyik legbeszédesebb példája Erdő Péter katolikus bíboros, prímás távolmaradása. Nemcsak azért, mert ő a legnagyobb magyar egyház feje, hanem mert egy nappal később, pünkösdhétfői beszédében egész Európát féltette az “értelemvesztéstől és értékvesztéstől”. Fölpanaszolta, hogy “szinte tüntetni lehet azzal, mennyire nem ismeri valaki a kereszténység tanítását”.

Bíboros úr! Püspök és minden néven nevezett lélekmentő urak! Miért nem tetszettek eljönni? Miért nem tetszettek közzétenni legalább egy-egy kiáltványt, nyilatkozatot, hogy ez így tovább nem mehet. Pedig mindenki tudja, hogy már tizenöt éve meg kellett volna szólalniuk, amikor poraibul megéledett a jól bevált gyűlölet. Nem gondolják, hogy minden egyes szkinhedtámadásnál, zsidótemető-gyalázásnál, civil meg rendőri cigányverésnél fennhangon kellett volna hirdetniük a kereszténység tanítását? Akkor talán a 21-es busznyi, maroknyi emberben is több lett volna a szolidaritás, amit a tüntetésen Kolompár Orbán hiányolt, és kevesebb lett volna a… Nem a közöny. A félelem.

Tegye föl a kezét, akit az új demokráciában az igazságszolgáltatás megvédett a durva, rasszista támadások után! Jelentkezzen, aki sohasem észlelte, hogy a bármilyen színű politikai hatalom szimpla garázdaságnak minősíti a fajgyűlölő bűntetteket!

Tamás Gáspár Miklósnak viszont azt mondanám, hogy a “fasiszta” szóval mégse tessék dobálózni, továbbá, hogy ez nem egy fajüldöző ország. Csak még mindig összezavart. A diktatúra után most épp szépen, demokratikusan megfélemlített.

R. Székely Julianna főmunkatárs

Comments are closed.