Forrás: Népszava

Még sok a tennivaló, de a Palesztin Hatóság jelentős haladást ért el biztonsági szerveinek újraszervezése terén – mondta William Ward amerikai közelkeleti megbízott, miután Rámalláhban többórás megbeszélést tartott a palesztin vezetőkkel. Többek között szóba került a gázai zsidó települések felszámolása és a palesztinok tervei, amelyekkel meg kívánják védeni a telepeket a rombolástól, amíg döntés születik végleges felhasználásukról.

Izraeli közvéleménykutatások szerint az izraeliek többsége támogatja, hogy a felszámolás során épek maradjanak a telepesek épületei. A megkérdezettek 57.6 százaléka szerint a gázai kivonulás után meg kell kezdeni a tárgyalásokat a végleges rendezésről, 12 százalék a további egyoldalú lépéseket támogatná, 20 százalék pedig a kivonulás után ‘befagyasztaná’ a békefolyamatot. A települések felszámolását irányító igazgatóság bejelentette, hogy immár a telepesek 25 százaléka – mintegy 450 család – jelezte, hogy hajlandó önként távozni Gázából. Hu Csin-tao kínai elnökkel és Ven Csia-pao kormányfővel (képünkön) találkozott tegnap Pekingben Mahmúd Abbász palesztin vezető. A felek gazdasági együttműködési megállapodást írtak alá. Yehuda Lahav, Tel-Aviv

Lengyel-fehérorosz feszültség

Totális paranoiával vádolta meg a fehérorosz rendszert Adam Rotfeld lengyel külügyminiszter, aki szerdán megerősítette, hogy a minszki hatóságok kiutasítottak egy lengyel diplomatát. Marek Buckónak, a nagykövet helyettesének egy hónapon belül kell elhagynia Fehéroroszországot. Aleksander Kwasniewski elnök bejelentette: szeptember 25-én tartják a parlamenti választásokat Lengyelországban. (MTI)

Éles volt a grúz kézigránát

Mégis éles volt az a kézigránát, amelyet George W. Bush múlt heti tbiliszi látogatásakor találtak a grúz fővárosban emelt dísztribün közelében, ahonnan az amerikai elnök beszédet intézett az összegyűlt hatalmas tömeghez – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa szerdán. Brian Parmen jelentésében az eddigi grúz vizsgálattal ellentétben azt állította, hogy a szerkezet robbanóképes volt, nem álpokolgép, és valóban odadobták, ahol arra egy grúz biztonsági ember rábukkant. (MTI)

Mladics Újvidék környékén bújkál?

Szerb kolostorban rejtőzködik a srebrenicai mészárlással vádolt Ratko Mladics tábornok belgrádi lapértesülés szerint. A Politika című újság úgy tudja, a körözött férfi az Újvidék melletti Budiszava környékén bújkál. Rasim Ljajics, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel együttműködő szerbiai testület elnöke beismerte, hogy a boszniai szerbek volt katonai vezetője egészen 2002-ig Szerbiában bújkált, utána azonban nyoma veszett. Mladics kiadása a legfőbb feltétele a NATO békepartnerségi szervezetéhez és az uniós csatlakozásnak is. Carla del Ponte hágai főügyész azt várja, hogy a szerb hatóságok július 11-ig, a srebrenicai tömegyilkosság tizedik évfordulójáig szolgáltassák ki a háborús bűnöst. (Népszava)

Elnapolták az ítélethirdetést

Egy moszkvai bíróság szerdán tovább húzta-halasztotta az ítéletolvasást Mihail Hodorkovszkij, a feldarabolt Yukos olajcég volt vezére és üzlettársa, Platon Lebegyev perében, felülmúlva védőik legsötétebb várakozásait is. A Mescsanye kerületi bíróság szűk tárgyalótermében – a rács mögötti vádlottakon, valamint rokonaikon, ismerőseiken és a védőkön kívül – tíznél kevesebb újságíró hallgatta Irina Kolesznyikova bírónő unalomba fúló felolvasását, amelyet fél nap után csütörtökre napolt el. (MTI)

Comments are closed.