Forrás: Demokrata

Szentmihályi Szabó Péter

Olvasóim tudják, bár kissé pesszimista vagyok, némi humorral szemlélem a világot (másképpen nem is lehetne kibírni). Ritkán szoktam közpénzek eltűnésén vagy elherdálásán háborogni, talán azért, mert amíg lesz közpénz és az rá lesz bízva bizonyos emberekre, addig azok azt rendszeresen, jókedvvel fosztogatják és osztogatják egymás közt. Régebben az Állam és a Párt, most az Állam és két Párt kuratóriumai. A Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázata körüli botrány sem lepett meg, inkább az, hogy egyáltalán botrány lett belőle, sőt még egyes baloldali-liberális guruknak is csípte a szemét a sajátos eljárás.

A televízió és a film mindig csábította a sok pénzt kedvelő embereket, és sok pénzt is csináltak belőle maguknak – néha még műsorokat és filmeket is készítettek. Ezek az ötletes pénzszerző akciók nagyjából ugyanazokat a köröket és zsebeket gazdagították a kommunista diktatúra idején, mint most, a kapitalista demokráciában. Nemcsak a népet nem lehet lecserélni, hanem a filmszakembereket sem, márpedig a filmszakembernek pénz jár, amíg él és mozog. Mégpedig sok pénz, mert a film drága dolog, elég, ha a Sorstalanság című remekmű büdzséjére gondolunk. Sok jó embernek kell csepegtetni a léből, amíg vágóasztalra kerülhet a szalag, s elnyeri a magyar filmeknek többnyire járó, megtisztelő Ezüst Citrom díjat a tiranai fesztiválon.

Mint olyan ember, aki valaha, a pálya széléről írt néhány, többnyire soha filmmé nem vált forgatókönyvet, tudom, hogy még a nevesebb és rámenősebb rendezők élete sem felhőtlen, hiszen tényleg sok az eszkimó, kevés a fóka, és a politikai és pénzügyi döntéshozókhoz közeli brancsban a kollégák éberen és irigyen figyelnek minden adományt. A Magyar Mozgókép Közalapítvány nyilván úgy működik, mint a többi ilyen közpénzből működő és közpénzt osztó testület: a különböző érdekcsoportok közti kínos egyensúlyozás nagy hajlékonyságot és jó szimatot igényel, különben egy másik kuratórium alkalmas időben minden harag és részrehajlás nélkül méltó büntetést szab ki arra, aki nem a kialakult erősorrend szerint szavaz. A jutalmazottak (bocsánat: nyertesek) névsora sem lep meg különösebben, képzeletemet egyedül az agg mester, Jancsó Miklós filmtervének címe foglalkoztatja: Ede megevé ebédem avagy a Kísértetcsapda. A filmterv vagy ötlet minden bizonnyal virtigli blődli lesz, százhúszmillió forintból talán még ki is jön, ha a szokott módon és eljárással készül, és bizonyára néhány százan vagy ezren legott a mozi(k)ba tódulnak, hogy a vonzó és felettébb szellemes cím rébuszát megoldják. Jancsó Miklós, a balliberális média kedvence éppoly kultikus figura, mint mondjuk Faludy György, vagy apróbb kivitelben Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János – voltaképp már az is szép (bár botrányos), hogy “Miklós bácsinak” egyáltalán pályáznia kellett, ahelyett, hogy Ede megevé ebédem I., II., III., IV., stb. összefoglaló cím alatt kézhez kapna évi egymilliárdot minden különösebb megkötés nélkül. Boldogult könyvkiadói szerkesztő koromban jutott eszembe az ötlet, mennyivel egyszerűbb lett volna az (állami) könyvkiadók élete, ha a szerzők a megírandó művek szinopszisára úgy kapnának előleget, hogy a szerződés egyben kiköti, az összeg fejében rögvest lemondanak a kérdéses opus megírásáról. Hasonló módon a magyar filmtervek tetemes részét is csírájában el lehetne fojtani hasonló rendszerrel, egyszerre kímélve ezzel a közpénzt, a kuratóriumot és persze a nézők idegeit. Nem tisztem a jelenlegi bírálati rendszert elemezni, az 1,7 milliárdos keretből amúgy egyetlen piacilag versenyképes magyar film talán kijönne. Az más kérdés, hogy az egész magyar folyóiratkiadás körülbelül annyi támogatást kap, mint a Mester egymaga, de ez nem az ő hibája, a magyar folyóiratok légióját pedig lassan maguk a szerkesztők sem olvassák, különösen nem a többiekét. Ede már régen megevé ebédem, pontosabban valamennyiünk ebédjét, Szabó István Rokonok című filmjéből (ugyancsak 120 millió) pedig az eljövendő magyar kultúrpolitikusok is jól megértik, miként volt ez az elosztás Móricz idején, és hogy azóta sem változott semmi. A rokonok, barátok, üzletfelek jól megvannak egymás közt, a közpénzért persze meg kell küzdeni, különben mire megszületik egy zseniális új filmterv, Ede már megevé ebédem. Hogy egy élő klasszikust idézzek, méghozzá magától Tamás Gáspár Miklóstól: “Erőt a nincsteleneknek csak az újraelosztásért folytatott eredményes harc adhat.” Filmesek, ostromoljátok meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány (téli) palotáját!

Comments are closed.