Forrás: Tűsarok

Késik egy évet a Jeruzsálembe tervezett World Pride nemzetközi melegfesztivál. A rendezvényt szervező jeruzsálemi Open House (Nyitott Ház) vezetői bejelentették, hogy idén nem akarják megtartani a fesztivált a gázai kivonulás miatt.

Ugyanis a gázai kivonulást 3 héttel elhalasztották a Tisa BeAv zsidó gyászünnep miatt , és így most a két esemény időben teljesen egybeesne. Az izraeli rádió szerint a szervezők attól tartanak , hogy a nemzetközi médiában az egész világon egymás mellett szerepelne a két közérdeklődésre számot tartó kepsor, hogy a tv-ben a nagyközönség egyszerre látná a melegek ünneplését és örömét a gázai telepesek kiköltöztetésének valószínűleg traumatikus filmkockáival. Hogy az egyik oldalon erőszakot, esetleg tragikus helyzetben levő zsidó családokat mutatnának, míg a másikon meg szinpompás felvonulást és újjongó melegeket.

Hogy a két dolog semmiképpen se kapcsolódhassék össze ezért inkább elhalasztják a World Pride-ot, a melegek már alaposan beharangozott büszkeség fesztiválját. A megígért 1o napos rendezvénysorozatot és parádét ezért csak 2oo6 augusztusában tartják meg Jeruzsálemben.

-shiri-

Comments are closed.