Forrás: Népszava

Eddig legkevesebb tíz ember halálát okozták az üzbegisztáni Andizsán városban kitört zavargások. Iszlam Karimov államfő Taskentből, az ország fővárosából a Fergana-völgyben fekvő városba repült, ahol a közép-ázsiai állam katonái mintegy kétezer főből álló tüntető tömeget zártak körül a főteren.

A tiltakozó megmozdulások már napok óta tartanak, mert a helyi bíróság 23 helyi üzletembert, a város tekintélyes személyiségeit, azzal vádolja, hogy iszlám szélsőségesekkel tartanak fenn kapcsolatokat. Andizsánban a tüntetők elfoglalták a polgármesteri hivatal főtéren álló épületét. A környező házak tetejéről ismeretlen orvlövészek a tömegbe lőttek. Hírügynökségi jelentések szerint az utóbbi idők legnagyobb üzbegisztáni demonstrációjára azután került sor, hogy egy meg nem nevezett fegyveres csoport betört az andidzsáni börtönbe és kiszabadította az ott raboskodó mintegy négyezer foglyot. Az utcára vezényelt katonaság tüzet nyitott a tüntetőkre. Az összecsapásoknak eddig legkevesebb kilenc halottja és harmincnégy sérültje van. A volt rabok és a fegyveresek többsége még a városban bujkál, többségüknél fegyver van. A kormány akadályozza a külföldi tudósítók munkáját, viszont az állami tévé és rádió azt jelenteti: a kormányerők ellenőrzésük alatt tartják a belvárost. Orosz források szerint Karimov elnök kész bevetni az üzbég hadsereget a lázadók ellen. A város felett helikopterek járőröznek, az utcákon páncélozott járművek láthatók.

Üzbegisztánban, a legnépesebb közép-ázsiai volt szovjetköztársaságban, hónapok óta tart a nyugtalanság. Május elején Taskentben tiltakozó asszonyok gyermekeikkel élő láncot alkottak az Egyesült Államok nagykövetsége előtt, Iszlam Karimov államfő, Savkat Mirzijajev miniszterelnök és az egész kormány lemondását követelve. Kirgizisztán és Tadzsikisztán lezárta a határait.

Keretbe!!!

Izrael bejelentette, megerősíti külképviseleteinek őrizetét, miután Taskentben agyonlőttek egy merénylőnek tartott férfit a közel-keleti ország nagykövetségének épülete előtt. Oroszország mindeközben aggodalmát fejezte ki az üzbegisztáni események miatt. Márciusban a Fergana-völgyből indult ki az a demonstrációs hullám Kirgizisztánban, amely az ottani elnök Aszkár Akajev hatalmába került. (Népszava-összeállítás)

Comments are closed.