Forrás: Népszava

Dan Riesinger izraeli művész kiállítása a budapesti Szépművészeti múzeumban a magyar-izraeli kultúrcsere-egyezmény első konkrét eseménye. A tárlat május 9-én nyílt meg Budapesten, majd a művész szülőföldjének fővárosába, Belgrádba, utána pedig több európai városba vándorol

A napokban 70-ik életévét betöltő Riesinger kiállitása fölött a magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint az izraeli külügyminisztérium vállalt védnökséget. A tárlaton az izraeli művész festményeit, vázlatait, selyemnyomatait, környezeti alkotásait, grafikáit mutatja be. Ez lesz Riesinger első tárlata, amelyen képviselve lesz alkotásának minden formája. A látogatók többek között megtekinthetik a második világháborúban elpusztult zsidó munkatáborosok emlékére készült szobor makettjét (amelynek megvásárlása és magyarországi elhelyzése iránt érdeklődés mutatkozik). Az életüket vesztett munkaszolgálatosok mint holokauszt-áldozatok elismerése a magyar kormány által egyébként éppen Riesinger közbenjárása nyomán történt meg. (A szobor-makett fényképe csatolva)

Dan Riesinger 1934-ben született Jugoszláviában. A vészkorszak idején Magyarországon bujkált és sikerült megmenekülnie. 1949-ben telepedett le Izraelben. Izrael Állam 50 éves évfordulója alkalmából, 1998-ban Izrael-díjjal tüntették ki. Az idén magas magyar állami kitüntetésben részesült, a magyar-izraeli kulturális kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett tevékenység elismeréseként.

Yehuda Lahav, Tel-Aviv

Comments are closed.