Forrás: Demokrata

Isten hozta önt a hanyatló Rómában. Ön egy egy haldokló birodalomban él. Kap kenyeret és cirkuszt. A kenyér manapság a leértékelt nagy képernyős tévé, ami igen jól mutat a nappaliban. A cirkusz ugyanaz: már ki sem kell lépnie a házból, elég, ha a megfelelő csomagra fizet elő a helyi kábelszolgáltatónál. Egy távirányítóval a kezében ön kedvére válogathat a cirkuszi előadások között. Láthat gyilkolást, vért, verítéket, könnyeket. Mint a régi Rómában.

De amit az antik proletárok nem láthattak, azt önnek, és csak önnek a szédítő kétezer éves fejlődés most elhozta. Ez a valóságshow.

A társkereső valóságshow-k nem csupán hazánkban, de az óceán túloldalán, a televíziózás bölcsőjének számító Egyesült Államokban is hódítanak: annyi van már belőlük, hogy tévénéző legyen a talpán, aki képes számon tartani, melyikben ki kivel és éppen mit tesz. Azonban úgy tűnik, az amerikaiak már ráuntak a szokványos, Nagy Ő típusú szórakoztatásra, s ennél többre vágynak. A televíziós csatornák pedig egymást túlszárnyalva igyekeznek kielégíteni az igényeket.

Az NBC egyik legnézettebb műsora az Átlag Józsi (Average Joe) című show. A főszereplő Hawaii csodálatos szigetén, egy luxusvillában játszódó egyik sorozatban Larissa, a gyönyörű modell volt, aki úgy tudta, A Nagy Nő (The Bachelorette) típusú műsorban vesz majd részt. Miután kellő módon elámult a következő néhány hétben otthonául szolgáló csodaszép helyszínen, megérkeztek a férfiak, mind a tizennyolcan. Talán már az feltűnhetett, hogy a testvérműsorokban látható luxusautótól eltérő módon egy kiszuperált Ikarus-buszhoz hasonló tákolmány gördült az udvarra, ám a lehetséges álompartnerek végképp letörték Larissát, aki az első estét azzal töltötte, hogy sírva-szitkozódva dühöngött. Átverték. A buszból egymás után léptek elő az Átlag Józsik: a százhatvan centi magas mérnöktől a százhúsz kilós csatornatisztítóig csupa olyan fazon, akikkel Larissa normális esetben szóba se állna.

Kegyetlen móka. Egyrészt nehezen várható egy sikeres, szépséges (korábban a Miss USA versenyen is szép eredményt elért) fiatal hölgytől, hogy az ideális partnert például egy apró városkából érkező, fogszabályzós postásban találja meg. Másrészt azonban szívszorító volt, ahogy ezekből az egyszerű, de jó szándékúnak tűnő férfiakból a szerkesztők tökéletes hülyét csinálnak. Hiszen az első pillanattól fogva mindenki számára egyértelmű lett, hogy Larissa csak a korábban minden bizonnyal aláírt szerződés és a hírnév miatt nem hagyott ott csapot-papot azonnal.

Ha csupán ennyiről szólna a történet, egy idő után biztosan elunták volna a nézők azt, ahogyan a gyengécske kvalitású férfiak a gyönyörű nő körül szerencsétlenkednek, ezért szükség volt egy csavarra. Néhány hét után nyolc álompasi is érkezett: a személyi edzőtől a marketingcég vezetőjéig a nyolc új játékosnak a sikeren kívül volt még egy közös vonása: úgy néztek ki, mint akik valamelyik divatújság címlapjáról léptek éppen le.

A két csapat vérre menő küzdelembe kezdett Larissa kegyeiért. Talán nem meglepő, hogy a nyertes a barna bőrű, izmos, szőke hajú, kék szemű, csillogó mosolyú Gil lett. Az átlagos férfiak lehorgasztott orral szálltak vissza a buszra, Amerika pedig egy emberként ereszthetett meg egy lenéző, kárörvendő mosolyt.

És ha már a “Józsiknál” tartunk, nem hagyhatjuk ki a Fox valóságshow-ját, a hatalmas viharokat keverő Milliomos Józsit (Joe Millionaire). Az előző műsorhoz hasonlóan ez a show is a lejáratáson alapul. Húsz gyönyörű hölgyet reptetnek a festői Párizsba, hogy ott egy jóképű, nőtlen “milliomos” kegyeiért küzdjenek. A hiba csupán annyi, hogy Józsi hazudik, amikor azt állítja, hogy több millió dollárt örökölt nemrégiben; a valóságban egy szakmunkás, évi tizenkilencezer dolláros fizetéssel, ami tengerentúli viszonylatban szerény jövedelemnek számít.

Mit tesz a játék nyertese, miután szembesítik a kegyetlen valósággal? Ha elfogadja Józsi ajánlatát, akkor tulajdonképpen egy olyan férfival kezd kapcsolatot, akiről a korábban benne kialakult kép messze nem esik egybe a valósággal. Ha a szembesítés után elutasítja, akkor végképp leírja magát: egy földrésznyi ember könyveli el pénzéhesnek, holott az ő helyében talán mások is így tettek volna.

Ha mindez nem volna elég, már csak idő kérdése, hogy az esélyegyenlőségi miniszter asszony figyelmét felkeltse a Bravo csatorna Fiú fiúval (Boy Meets Boy) című valóságshow-ja. A főképp homoszexuális férfiaknak szóló csatorna, amelynek egyik legkedveltebb műsora a Queer Eye for the Straight Guy – Melegítő -, melyben egy öttagú, meleg férfiakból álló “elit csapat” végez teljes átalakítást egy-egy “stílustalan” heteroszexuális férfin, s amelyet már hosszú hónapok óta egy magyarországi csatornán is végigizgulhat az, akinek éppen ez való kedvére, ugyanis egy kizárólag férfiaknak szóló látványosságot indított. Az egyik sorozat főszereplője James, aki 32 éves vezető egy nagynevű cégnél – és természetesen (?) meleg.

A tizenöt versenyző vidámabbnál vidámabb kalandban vesz részt, a nézők pedig izgatottan leshetik, mikor találja el James szívét Ámor szivárványszínű nyila. Azt hihetnénk, egyszerű meleg társkereső műsorról van szó, azonban a csavar itt sem maradhat el. A lelki csúcsponton a dermedt néző megtudja, hogy a tizenöt versenyző között megbújik néhány – micsoda döbbenet! – heteroszexuális férfi is, akik orvul melegnek adják ki magukat. És innentől szörnyű kockázattal kell szembenéznie nézőnek és játékosnak: ha a sorozat végén közülük választ magának párt szegény James, akkor nem elég, hogy szerelme nem teljesedik be, de James-nek azzal is szembesülnie kell, hogy a fődíjat a szerepét remekül alakító hetero viszi el.

A társkereső valóságshow-k közül végezetül következzen az Amerika házasságközvetítő (Married by America). Ez a műsor szintén a Foxon látható, s ebbe a műsorba egymást nem ismerő magányos férfiakat és nőket válogatnak be, majd egy-egy versenyző családtagjai és barátai addig kérdezgetik a lehetséges jövendőbeliket, amíg rokonjuk számára kiválasztanak két olyan lehetséges jelöltet, akik szerintük leginkább megdobogtathatják majd annak szívét. A két jelölt közül a jóságos nézők választanak, ám a tét nagyobb, mint a hazai valóságshow-k eddig látott kiválasztásainál. Az összeboronált pár tagjai ugyanis a következő részben találkoznak egymással először, s ha ők is úgy érzik, összeillenek, az utolsó részben már vonulhatnak is az oltár elé – és vihetik a csatorna által felajánlott, félmillió dolláros fődíjat.

Hogy a különböző újítások bevezetésével a televíziós cirkuszcsinálók a társválasztást egyszerűen egy szórakoztató, sőt gyakran lejárató, vagy adott esetben éppen megbotránkoztató eseménysorrá silányítják, még messze nem elégíti ki a virtuális cirkuszjárók vágyait. Hamarosan már hazánkban is látható lesz az a műsor, amelynek úttörője talán az NBC Félelemtényező (Fear Factor, ami hazánkban a Rettegés foka címen lesz látható) című borzalma volt. Ennek lényege, hogy a játékosoknak – komoly pénznyeremények reményében – olyan feladatokat kell végrehajtaniuk, amelyektől a normális érzelmi világgal rendelkező emberek gyomra felfordul. Míg az ókori gladiátorok oroszlánokkal vívtak meg, addig korunk küzdőire hosszú és kíméletlen szenvedés vár.

Miféle beteges gondolkodás, elferdült lélek kellett vajon egy olyan feladat kitalálásához, amelyben a versenyző először végigmászik egy keskeny csatornán, miközben nagy nyomással vizet fecskendeznek rá, majd amikor végre eléri a megszerzendő kulcsot, annak leszakításával egy időben egy több mint kétszáz literes tartályból rohadt hal, halolaj és különböző férgek és hernyók keveréke ömlik rá? Ki, az, akinek nem csupán legrosszabb rémálmaiban szerepel egy olyan feladat, amelynek során négy gilisztákkal, kukacokkal és bogarakkal borított, karnyi vastag kötelet kell szájával megtisztítania, amikor ráadásul a szerencsétlen teremtményeket rohadt halból és összezúzott csúszómászókból készített egyveleggel erősítették a kötélhez?

És kinek jó ez? Vajon szórakoztatja a műsorkészítőket? Aligha. Élveznék a versenyzők? Kizárt dolog. Jó ilyesmit nézni vacsora közben a cirkusz szerelmesének? Hacsak nincs komoly lelki deformitása, nehéz elképzelni. Talán csak egy oka lehet annak, hogy az Egyesült Államokban ugyanúgy milliók izgulják végig az aktuális, heti gusztustalanságbombát, ahogy nagy valószínűséggel hazánkban is teszik majd. Bármilyen rossz ugyanis a magyarországi Átlag Józsi élete, bármilyen sokat dolgozik és keveset keres, bármennyire is “öregecskedő” már a felesége, bármennyire is rosszul tanulnak a gyerekek, az ilyen borzalmak megnézésekor talán az jut eszébe: lehetne az élete rosszabb is.

Pontosan az fut végig az agyán, mint a naponta vetített beszélgetős műsorok alatt: legalább ő még beszél a szüleivel, a fia nem homoszexuális, a szomszéd meg nem képzeli azt, hogy a földönkívüliek küldötteként meg akarja őt mérgezni, és még csak kukacot sem kell nyalogatnia.

Stephen King, a modern horrorirodalom legelismertebb és legtehetségesebb képviselője egy tanulmányában azt írta, a horror műfaj mindaddig népszerű lesz, amíg az emberek lelassítanak, amikor egy balesetet látnak. Van bennünk ugyanis egy beteges igény a borzalomra, ráadásul mindig kicsit megkönnyebbülünk, hogy amíg mellettünk valaki meghalt egy másik autóban, mi még mindig élünk. És ez jó. A modern társadalom haláltusája azonban nem húzható a végtelenségig. A modern cirkusz kísértetiesen hasonlít a római cirkuszra. Vér, gusztustalanság, undor. Róma viharos gyorsasággal összeomlott és semmi sem maradt belőle.

A három legfontosabb kérdés ezért így szól az elhangzás sorrendjében:

1. Mikorra omlik össze a mai birodalom?

2. Mi lesz utána?

3. Túléljük?

Somorjai Viktória

Schwartz befutott

A hazánkban vetített morbid valóságshow-k kapcsán azt hihetnénk, az idegeket pusztán a kamerák által közvetített gruppenszex vagy csótányevés tudja borzolni. Erre cáfolt rá a legmagasabb ingerküszöbök áttörését megcélzó, izraeli Hasagrir (Nagykövet) című valóságshow. Az izraeli tájékoztatási minisztérium támogatásával készült műsor feltehetően számos hipertóniás rohamért tehető felelőssé. Az izraeli Keshet kereskedelmi adó által sugárzott show keretében tizennégy, különböző hátterű, köztük etióp, amerikai, orosz zsidó fiatal azt a feladatot kapta, hogy a világ különböző városaiban felépített stúdiókban, helyiekből verbuvált közönség előtt képviseljék és igazolják Izrael mai politikáját és népszerűsítsék a cionista államot. A közönségszavazat mellett állandó bírák is voltak, akik sorát olyan fejesek ékesítették, mint az izraeli hadsereg hivatalos szóvivője és a Shin Bet egy korábbi vezetője. A verseny győztesének nyereménye is a programhoz méltó volt: munkaszerződés valamelyik neves New York-i cionista szervezetnél.

Bár a kamerák előtti meztelenkedés – sokak sajnálatára – elmaradt, a műsor nem szűkölködött sokkoló fordulatokban. Egy alkalommal Ravit Shemtov kijelentette: Izrael számtalanszor tett békeajánlatot, de a palesztin hatóságok minden esetben eljátszották a lehetőséget. Talán még ezt a nehezen überelhetőnek tűnő pontot is túlszárnyalta Ofra Bin Nun, aki egyenesen a kamerába mondta: “Izrael senkitől nem vett el semmit.” A meredek kijelentések és egyoldalú, a palesztin álláspontot teljes mértékben figyelmen kívül hagyó beszédek hatására egyes kötekedő – vélhetően velejéig antiszemita – bírálók arra a kijelentésre vetemedtek, hogy a műsor nem egyéb, mint “cionista propaganda kezdőknek.”

A műsor hódító körútja Magyarországot sem kímélte. A Nagykövet ez év január 9-én érkezett el a magyar fővárosba. A Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében a még játékban lévő két fiú és lány résztvevő aktuális feladata a MASA elnevezésű program népszerűsítése volt, amelynek keretében külföldön élő zsidó fiatalok izraeli tanulmányi ösztöndíjakra pályázhatnak. A közönség összetételéről sokat elárult, hogy a kötekedők leginkább azt rótták fel a szereplőknek, hogy azok kevés szót ejtenek az öngyilkos-merényletekről, illetve az Izraelben a nőkre is kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálatról.

A Hasagrir ez év januárjában ért véget. Nyertese, a női szavazók nagy kedvence, Eytan Schwartz, húszas éveiben járó, manhattani zsidó családból származó fiatalember lett, aki vélhetően már meg is kezdte ígéretes karrierjét.

Sayfo Omar

Comments are closed.