Forrás: HETEK

Ki a felelős az iszlám világ állapotáért?

„Civilizációk metszéspontja, Európa és az Új Világrend” címmel tudományos és ismeretterjesztő konferenciát rendezett a Politológiai Párbeszéd Társasága az ELTE és a Corvinus Egyetem fiatal oktatói és PhD- hallgatói közreműködésével. A szervezők deklarált célja elősegíteni a civilizációk megismerését, mert az – szerintük – kapcsolatokhoz, és nem a huntingtoni összecsapáshoz vezet.

A cím a politikai korrektség kedvéért arab és héber nyelven is szerepelt a meghívón. Az előadók többsége azonban arabszakértő, arab (iszlám) országban szolgáló diplomata, vagy maga (magyarul jól beszélő) arab volt – az izraeli/zsidó kultúrkör szakértői közül egyetlen előadó sem érkezett. Mindez magában természetesen nem kifogásolható, csupán sajnálatos, hogy a héber felirat puszta dísznek bizonyult. Az egyoldalúság különösen a palesztin nagykövet, mint meghívott előadó esetében volt szembeszökő (izraeli kollégáját nem hívták meg), de – a szervezők szerint – őt nem politikusi, hanem tudományos kutatói minőségében kérték fel előadásra a palesztin iszlámista mozgalmakról. (Előadása végül elmaradt.) Az alábbiakban az előadások egy részét ismertetjük a teljesség igénye nélkül.

A tanácskozás Rostoványi Zsolt és Fodor Sándor egyetemi tanárok előadásaival kezdődött, akik úgy vélték, a civilizációk konfliktusa alapvetően nem létezik, hanem valójában Észak és Dél problémájáról van szó. Az iszlám világot súlyos strukturális problémák terhelik. A tudás hiánya, a nők függő helyzete, a pangó gazdaság és elsősorban a népességrobbanás megoldhatatlan feladat elé állítja az iszlám világot, amely mindezért a felelősséget a Nyugatra és Izraelre hárítja. (Hogy e hárítás jogos és helyénvaló, avagy éppen ellenkezőleg: bűnbakkeresés, abban az előadók nem foglaltak állást egyértelműen.) Álláspontjuk szerint az iszlám nem áll szemben Európával, sőt jó kapcsolatokat épített ki vele. Rostoványi előadásából még azt is megtudhattuk, hogy Európának nemcsak zsidó és keresztény, de iszlám gyökerei is vannak, mert „az iszlám világ fordította le a görög filozófusokat arabra”. (A pontosság kedvéért: a fordítás nem muszlimok, hanem szír keresztények műve – H. L.) Az iszlám világnak – az előadók szerint – csak az Egyesült Államokkal gyűlt meg a baja. Az iszlám elfogadja az amerikai kultúrát (Fodor), de ellentétben áll az Egyesült Államok közel-keleti politikájával. Az előadók szerint utóbbit a neoprotestantizmus, a neokonzervativizmus, valamint az abortusz- és melegellenes mozgalmakból álló keresztény fundamentalizmus dominálja. Ez a világot jókra és gonoszakra osztja fel: a gonosz szerepét az iszlám fundamentalizmusra osztja, maga pedig a „jót testesíti meg”. Rostoványi igyekezett e kettőt összemosni, bár érzékelte, hogy „a kettő morálisan nem egyenrangú”. Az iszlám fundamentalizmus „nem mindig működőképes”, míg az amerikanizmus csak „a demokráciát akarja elterjeszteni a világon”. Azonban mindkettő univerzalista, és ezért ütköznek össze.

Lugosi Győző az első világháborút lezáró békerendszer közel-keleti vonatkozásait foglalta össze, bemutatva az e területek fölötti befolyásért folytatott brit-francia vetélkedést, az ennek nyomán létrejövő ingatag iraki és szíriai királyságokat (melyeket az ötvenes években elsöpört a baathista forradalom). Felidézte az Egyesült Államok akkori szerepét: az USA-ra, mely ellenezte a gyarmatosítást, és csak közvetíteni próbált, bizalommal tekintettek a közel-keleti népek – majd ez a bizalom fordult át az előadó szerint csalódott haragba és ellenségességbe az ötvenes években, amikor Amerika aktív szereplőként megjelent a színen.

Gazdik Gyula egyetemi docens az oslói folyamat kudarcát járta körül, igen részletesen ismertetve a tárgyalások egyes állomásait Madridtól az új intifáda kirobbanásáig, gondosan elkerülve, hogy a fiaskóért nyíltan egyik vagy másik felet tegye felelőssé, s hangsúlyozva az események sokféle értelmezésének lehetőségeit. Előadásában elsősorban az izraeli politikára koncentrált, részletezve a zsidó állam politikusainak magatartását és felfogását (időben visszamenve egészen Zeév Zsabotinszkiig és a harmincas évek revizionista mozgalmáig), miáltal a kudarc okait is elsősorban itt kereshette a hallgató. A palesztin terrorizmusról, a Területeken folyó Izrael-, illetve zsidóellenes propagandáról, magáról a palesztin társadalomról nem esett szó. Az előadó elegáns gondolatmenete szerint a Barak és Arafat között zajló második Camp David-i tárgyalások kudarcát az előkészítetlenség okozta: ugyanis mind az amerikai elnöknek, mind az izraeli miniszterelnöknek kézzelfogható eredményt kellett felmutatnia a közelgő választások idejére. Ehud Barak – ismerte el az előadó – komoly engedményeket tett, ám erre az izraeli társadalom nem volt felkészülve, míg ugyanezt a palesztin oldal kevesellte. A finom gondolatmenet teljesen homályban hagyta azt a tényt, hogy Arafat épp a legkedvezőbb izraeli ajánlat pillanatában hagyta faképnél tárgyalópartnereit, s repült vissza Ramallahba, jól tudván, hogy harci propagandával bódított tömegei nem megállapodást, hanem győzelmet várnak tőle, s a megegyezést árulásnak tekintenék, csakúgy, mint Anvar Szadat egyiptomi elnök esetében, aki a békekötésért az életével fizetett.

Az olaj: áldás vagy átok? – tette föl a kérdést dr. Najat Shamil Ali, a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének docense, kifogástalan magyarsággal megtartott előadásában. Mind a kettő – válaszolta meg saját kérdését, rámutatva, hogy a mesés olajbevételekből alapjában csak az öböl menti gazdag monarchiák profitálnak, de itt is csak az állampolgársággal rendelkezők, mert a vendégmunkások tömegei az előbbieknek szánt állami juttatásokból nem részesülnek. Holott például az Egyesült Arab Emirátusokban csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik állampolgársággal! Ami az olajbevételeket illeti, a helyzet várhatólag nem is fog változni, mert az arabok a legnagyobb exportőrök (a világexport 36 százaléka), és stagnáló gazdaságuk, valamint hatalmas olajtartalékaik miatt azok is maradnak. A világ más országaiban (Amerikai, India, Kína) viszont a dinamikusan növekvő gazdaság egyre több olajat is fogyaszt.

Benkes Mihály egyetemi docens ékes, tudományos nyelvezeten megtartott előadásában az új, egypólusú világrendet járta körül. Ennek létrehozását – mondta az előadó – az Egyesült Államok szorgalmazza, s magára vállalja – talán huzamos időre is – az ennek fenntartásával járó terheket. Ám az Egyesült Államok, amelynek helyi szinten talán sikerül bizonyos konfliktusokat lehűtenie (pl. Izrael és a palesztinok között), globális szinten találja magát szembe egy új konfliktussal, az al-Kaida által jelképezett iszlám fundamentalizmussal.

Valki László nemzetközi jogász az iraki háborút járta körül, bemutatva a brit kormánykörök és egyes nemzetközi jogászok közötti vitát. Elmondása szerint a kormány a jogértelmezésre felkért szaktekintélyek (így a brit főügyész) véleményét a maga szája íze szerint értelmezte. Előbb született a politikai döntés az Irak elleni támadásról (az előadó szerint már nem sokkal szeptember 11-e után), s csak utána kértek fel jogászokat, hogy e döntést a nemzetközi jog érveivel támasszák alá. A támadással egyet nem értő szakemberek, politikusok (így a brit főügyész) a támadás megindítása után lemondtak.

Csicsman László a Közel-Kelet és a demokrácia viszonyát vizsgálta. Miközben a Freedom House jelentése szerint a világon már 121 ország nevezhető demokratikusnak (80 fölött van a „teljesen szabad” minősítést kiérdemlő országok száma), s ezekben él a világ lakosságának 60 százaléka, addig a Közel-Keleten csak egy demokrácia van: Izrael, s további öt iszlám állam fér be a „félig szabad” kategóriába. Ezután az ENSZ arabszakértői által készített jelentésből (Arab Human Development Report) idézett, amely „borzalmas képet fest” az arab világról: 65 millió az analfabéták száma (kétharmaduk nő); a lakosság 1,6 százalékának van internet-hozzáférése; ezenközben a munkaképes korú népesség évi hatmillió fővel növekszik, amivel a gazdaság nem képes lépést tartani; a fiatalok több mint fele szeretne Nyugatra vándorolni. Az olajbevételek nem mozdítják elő a demokráciát: a gazdag Szaúd-Arábiában a lakosság 38 (a nők 50) százaléka analfabéta, a pénzügyi transzparencia ismeretlen fogalom stb. Ha e szabadságdeficit okait vizsgáljuk, az előadó szerint nem az iszlám vallásban kell keresni a magyarázatot, hiszen a világ moszlimjainak fele demokráciában él. (Csakhogy – tette hozzá maga is – itt túlnyomórészt kisebbségi sorban élő moszlimokról van szó, akik Indiában vagy a nyugati országokban élnek.) Az okokat keresve az előadó Bernard Lewis neves orientalistát idézte, aki szerint az arab-iszlám világ szabadsághiányáért a Nyugat a felelős, mert ez utóbbi exportálta a diktatúra műfaját az iszlám közegbe. Irakban – úgymond – a történelem folyamán sosem volt olyan szörnyű diktátor, mint a modern kori Szaddám. Mindezzel együtt az elmúlt öt-tíz évben az arab világban sok apró lépést tettek a demokrácia felé, ám ezt a lassú haladást az amerikaiak iraki beavatkozása felborította: félő, hogy az arab tömegek szemében ez a lépés súlyosan diszkreditálja a demokrácia ügyét. Ha a belső körülmények nem kedvezőek, az „agresszív amerikai demokratizáló törekvések” nem fognak sikerrel járni – vélte az előadó.

Széleslátókör

„Nyugalom, kedves és vendégszerető emberek, finom ételek, gyönyörű tájak, múltbéli épületek – ősi városok és mindenhol romok…” – vezette be Frei Tamás a Szíria félreértett arca című műsorát. A Frei Dosszié legújabb epizódjából a későbbiekben is csak szépet és jót lehetett megtudni a közel-keleti országról és lakóiról („Egyszóval az arabok szeretik és tisztelik hazájukat és rendkívül összetartó emberek…” – F. T.). Az interjúalanyoktól (magyar egészségügyi könyveket arabra fordító szír orvos, Damaszkuszban dolgozó magyar kozmetikus, sivatagi romokat kutató történész, „az arab világ semmitől vissza nem riadó tudósa”, két „barátságos, zeneszerető damaszkuszi fiatalember, akinek Beatles-kép lóg a falán”) a riporter a hajdani Panoráma óta ritkán hallott „alákérdezős” stílusban arról érdeklődik, hogy vajon ki is keltheti ezeknek a rendes embereknek a rossz hírét a világban?

A műsor mélypontja, amikor Frei a Pécsett tanult szír orvossal készült interjú közben így magyarázta meg, hogy miért nem kapott vízumot Magyarországra: „Szóval, hiába a lefordított könyvek, hiába a tudományos karrier, a nálunk töltött hét év, a barátok, a múlt, a kultúra, hiába minden, elvégre ha Amerika azt mondja egy országról, hogy terroristagyanús, akkor illik magunkat haptákba vágni. És ha Ali véletlenül turistaként meglátogatná Pécsett, akkor megmondani neki, hogy hozzánk ugyan soha többé ne gyere… Személyesen tapasztaltam azt, hogy szeptember 11-e óta nemcsak nehéz, hanem szinte lehetetlen egy szírnek vízumhoz jutni a magyar damaszkuszi nagykövetségen.” Hogy Ali panaszain kívül Frei mire alapozza ezt, a műsorból nem tudjuk meg. Ehelyett a riport végén újra a szerkesztő-riporter veszi át a szót: „Szíriában százszámra vannak nyelvünket, kultúránkat ismerő barátaink, akiket szeptember 11-e után, egyik napról a másikra válogatás és mérlegelés nélkül eltaszítottunk magunktól. Megint csak a nagypolitika, ugye… De jól van ez így? Önök hogy érzik? (Várjuk véleményüket!)”

A nézők pedig válaszolnak, az adás óta több száz hozzászólás érkezett a Frei Dosszié honlapjára. Van, aki nem értette a műsor üzenetét: „Nem szeretem, ha szájbarágják a véleményemet. A tegnapi műsor demagógiája elég szomorú volt. Egy hónapja voltam Szíriában, kíváncsi voltam, más hogyan látja. Az a véleményem, hogy egy ilyen műsorhoz kár volt kiutazni. Ülni és demagóg szöveget mondani áldrámai hangon, ehhez nem kell olyan messzire elutazni. Ha nem lenne saját élményem, fogalmam sem lenne, milyen ország Szíria. Elkeserítő.” (Kata)

Mások (a többség) azonban örömmel lecsapta a riporter által feldobott labdát: „Ön nagyot nőtt a szememben. … Ön említette a híres-nevezetes szeptember 11-ét, ami a történelem legvéresebb színdarabja volt. Aztán záró felvonásként jött a madridi vonatrobbantás, primitív kísérletet téve arra, hogy azt is az arabokra kenjék. Önnek igaza van abban, hogy végre tisztába kellene tenni ezeket a dolgokat, hiszen gyalázatos és sértő az, ahogy izrael és az usa (így, kisbetűvel!) hülyének nézi az egész világot… Lehet, hogy itt Magyarországon fog megismétlődni a palesztin holokauszt?” – írta például az „allah” jeligét választó hozzászóló. Mások tömörebben fejezték ki a véleményüket: „Az amerikaiak hülyék, buták, primitívek, de hogy mennyire azt szóba sem lehet önteni.” (Bogárka)

Aranykéz utcai, hatmilliárd forintot bankokba ki- és betevő pénzváltókról, meg a hatvan éve háborítatlanul Szíriában élő náci főbűnösről (Alois Brunner, Eichmann jobbkeze), és apáról fiúra szálló örök elnöki tisztségről pedig szó se essék.

„A széles látókör mindenkinek kijár” (Frei Tamás) (-yp-)

A konferencia margójára

Az iszlám fundamentalizmus és a protestáns evangéliumi mozgalmak egybemosása (ebben a tételben Oszama bin Laden szabadon felcserélhető a televíziós evangélista Pat Robertsonnal) aligha visz közelebb bennünket a probléma megismeréséhez. Igaz, az amerikai konzervatívok védik a társadalom alapintézményeit (család, házasság) és erkölcsi rendszerét – miközben igent mondanak a demokráciára, valamint az állam és az egyház szétválasztására -, de nem kívánják megváltoztatni az iszlám világ értékrendjét és vallását. Bush a demokráciát, a szabadságot és a haladást követeli az arab világtól, de nem gondolja, hogy Szaúd-Arábia lakosságának át kell térnie a keresztény hitre. Nem robbantotta fel a mekkai nagymecsetet, és nem üldözi az iszlám vallásúakat az Egyesült Államokban. Nem mészárolt le több mint százezer embert Algériában, nem robbantott fel iskolás gyermekeket a Kaukázusban, sem pályaudvart Madridban. Ez visszafelé azonban nem igaz. (Próbáljon meg valaki zsinagógát vagy templomot építeni Mekkában vagy Medinában.) A Nyugat nem az iszlámot hibáztatja a saját gondjai miatt, míg az iszlám minden bajáért a Nyugatot és Izraelt teszi felelőssé.

Fodor és Rostoványi elismerték, hogy a fundamentalizmus okait a Dél fent leírt strukturális problémáiban kell keresni, de arra is célozgattak, hogy utóbbiért a Nyugat (az Egyesült Államok és Izrael) is felelős. A megoldás kulcsa tehát az Egyesült Államok kezében lenne: elég, ha megváltoztatja közel-keleti politikáját, és megoldja az iszlám világot sújtó alapvető strukturális gondokat, a fundamentalizmus problémája is megszűnik.

Gadó János, Hechs László