Forrás: NOL

Geréb János, 2005. május 13. 00:00

Tisztelt Csányi Vilmos professzor úr!

Olvasom, arról igyekszik hallgatóit meggyőzni, hogy “a politika (…) genetikai alapjai messze, még a csimpánzokon is túlra nyúlnak vissza az evolúcióban”. (A társadalom is tanul, április 30.). Nos, engem aligha tudna a professzor úr erről meggyőzni. A felnőtt ember – így ötvenen túl – már nehezen adja fel a világnézetében kialakult vélt vagy valós rendet. Nyomós ok kell rá. Az én szerény társadalomtudományi tanulmányaim szerint pedig a politikának egész egyszerűen nincsenek semmiféle genetikai alapjai. Csak az emberi létnek, az épp ilyen emberi idegrendszernek, az emberi agynak. Mivel a politika mint fogalom és mint gyakorlat a “társadalomban összekapcsolt” emberi agyak absztrakciós terméke, ebben az értelemben persze elmondható, hogy közvetve vannak genetikai alapjai, melyek visszanyúlnak az evolúcióba, de ez így semmitmondó kijelentés, hiszen minden emberi megnyilvánulásra igaz. Mivel pedig a professzor úrról nem feltételezhető, hogy semmitmondó kijelentésekre ragadtatná magát, azt kell hinnünk, hogy igenis, magának a politikának a közvetlen genetikai alapjairól beszél. Mint ahogy ezt meg is erősíti egy csimpánzos hasonlattal.

Amikor aztán azt írja, hogy “az embernél ez a csoportosodási hajlam látványosan továbbfejlődött, és számos olyan, csak ránk jellemző tulajdonsággal gazdagodott, ami a politikát az embercsoportok egyik legfontosabb viselkedési formájává tette”, akkor sem világos, hogy ez a “látványos továbbfejlődés” az evolúció versenypályáin történt, avagy társadalmi viszonyrendszerekben. A szakzsargon jellegzetes szavai mindenesetre az evolúciós verziót sugallják.

Miért baj ez? Miért ne lehetne közvetlen analógiai ívet húzni a csimpánzok csoportos viselkedése és az ember közösségi magatartásformái közé? Vagy pl. a fiókájáról a ragadozó figyelmét önfeláldozóan elterelő madár tettetett, törött szárnyú tánca és egy édesanya önfeláldozó odaadása közé? Nos, azért, mert ha nem látjuk, tanítóként pedig nem láttatjuk pontosan, mi a különbség ember és állat között, akkor talán nem is lesz igazán! Illetve sokkal nehezebben válnak, válhatnak mindenki számára gyűlöletessé mindazon, valóban az evolúciós örökségből származó tulajdonságok, amelyek emberellenes cselekedetekre ragadtathatnak adott helyzetben bármelyikünket. Ha nem látjuk, tanítóként pedig nem láttatjuk pontosan, miért felelős a genetika, és miért a felelősen dönteni képes ember, akkor nagyon rossz emlékű történelmi példák árnya vetülhet ránk.

Az embert épp az tette emberré, hogy közvetettséget teremtett maga és a természet közé. Egész története arról szól, hogyan teszi vizsgálódásainak, munkálkodásainak tárgyává a természetet és a természetét, hogyan képes tudatával megkülönböztetni magát azoktól a bizonyos biológiai gyökerektől. Épp ezért nem lehet “a” zsidókról, “a” keresztényekről, “a” kurdokról, “a” biciklistákról stb. beszélni, és lehet az elefántokról, az oroszlánokról, a csimpánzokról. Az emberi egyént nem lehet fajspecifikumok alapján meghatározni, az emberi magatartás ugyanis szignifikánsan egyedi. Látja, tanár úr, hogy meggyőződése ellenére milyen veszélyes vizekre lehetne evezni az Ön logikáját követve?!

Hogy az emberi természetnek vannak biológiai gyökerei, az könnyen belátható, hisz testünk állati eredetét dőreség volna tagadni. Ha pedig minket is az evolúció hullámverései sodortak a partra, emberi természetünk hova máshova gyökerezne, mint az állati természetbe? Irigység, önzés, féltékenység, hatalomvágy, agresszió, félelem mindmegannyi faj- és létfenntartáshoz nélkülözhetetlen evolúciós “szerszám”. S ezek – persze erősen antropomorfizálva – az embernél is megtalálhatók.

Az emberi tudat biológiai hordozójának, az agynak a struktúrája le van írva génjeinkben. De a többi már a társadalmi lét terméke. Ösztönvilágunk ott nyugtalankodik emberi tudatunk gátló ketrecrácsai mögött, és ennélfogva sok, úgymond emberi magatartásformánk meghatározásában játszik kisebb-nagyobb szerepet. Rendkívüli tehát mindazon tudományok jelentősége, melyek e kölcsönhatás sajátosságaival foglalkoznak. De már bocsánatot kérek, megalázó biológiai eredetűnek, azaz evolúciós gyökerűnek nevezni azt a tevékenységet, mely különböző társadalmi csoportok érdekérvényesítését célozza, és amelyhez tartozó fogalom, a politika egy igen hosszú és bonyolult társadalmi absztrakciós folyamat eredménye. A politika abban különbözik más emberi érdekérvényesítő tevékenységektől, hogy társadalmi csoportok nevében történik, az adott társadalmi viszonyokra jellemző módon kiválasztott reprezentánsok (politikusok) által megvalósítva. Az ember pedig azért “imádja figyelni a szövetségek alakulását”, mert ha nem imádná, ott döglene meg. Az ember nem tud társadalom, társadalmi kapcsolatrendszerek nélkül létezni, önfenntartásához kell a társadalmi munkamegosztás. A csimpánzoknál nincs társadalmi munkamegosztás, társadalom sincs, csak evolúciós célszerűségek léteznek. Az evolúciós érdeket pedig nem volna szabad öszszekeverni a társadalmi érdekkel. Ha valaki társadalmi érdekből önfeláldozó, azt önzetlenségnek nevezzük ha evolúciós érdekből, azt célszerűségnek. A lényegi különbség a tudatosság, a céltételezés által létrejövő közvetettség. Ebben és csak ebben különbözik az ember az állattól, minden más emberi képesség ebből vezethető le. Az ember az egyetlen gondolkodó lény.

Mint ilyen, tudományt és abban tudományágakat alkotott, meghatározva az egyes tudományágak vizsgálódásainak határait, megfontolva, meddig tud az adott tudomány a maga sajátos eszközeivel a világról lényegit és érvényeset mondani, és mettől kezdve lehet csupán segítője, támogatója más tudományágaknak, amiképp azok adott esetben az övéi.

Kétségtelen, olykor épp ezen határok felismerése a legnehezebb.

A szerző informatikus

Comments are closed.